A fenti szöveg idézet Galla Miklós önálló estjének egy részletéből, melyet volt szerencsém néhány évvel ezelőtt megtekinteni. Milyen igaz: az emberek hajlamosak körülvenni magukat mindenféle – olykor felesleges - tárggyal. Cucc van a zsebünkben, a retikülünkben, az autónkban, és persze az otthonunkban is.

Lakásunk könnyen megtelhet holmikkal, innen-onnan összeszedett dolgokkal: a bútorokon és a hétköznapokon használatos tárgyakon kívül ott vannak például a régi emlékek (levelek, kagylók, kövek, képek, külföldről kapott kis tágyi ajándékok), az elnyűtt ruhadarabok, több tucat öngyújtó és hasonlók. Vannak emberek, akik rendszerezik, dobozokba teszik cuccaikat, a dobozokat leviszik a garázsba vagy fel a padlásra, és csak nagyon ritkán nyúlnak hozzájuk. Ilyenkor általában nem zavaró a felesleges tárgyak jelenléte, hiszen nem is nagyon szembesülünk azzal minden nap, hogy miből mennyi halmozódott fel. Vannak olyan embertársaink azonban, akik szeretik körülvenni magukat emlékekkel és mindenféle – mások számára talán feleslegesnek tűnő - holmikkal, amiket az évek során gyűjtöttek be. A holmihalmaz valós nagyságával mégis leginkább akkor szembesül az ember, amikor elhatározza, hogy új házba költözik.

Sokszor én is megtapasztaltam az évek során felhalmozott temérdek cucc átkát, és mostanában, a sokadik – belföldi és külföldi – költözéssel a hátam mögött és a plusszal, amit párom holmijai képviselnek, gyakran elgondolkodom azon, hogy vajon mi értelme van ennek a gyűjtögetésnek. A legutóbbi költözésnél már kicsit rutinosabbnak tűnhettem talán, mert a régi „jó lesz ez még valamire” jelmondat helyett a „francba vele, csak a helyet foglalja” jelmondatot tűztem ki a költözés-hadjárat képzeletbeli zászlajára. Az én drága szerelmem lézerkardjától azonban, amit egyik szülinapjára kapott (azt hiszem, a harmincadikra...), még nem sikerült megszabadulnom, és gyanítom, hogy még hatvanévesen is az egyik sarokból a másikba fogom pakolászni, de talán ennyi még belefér.

Persze segítségnek ott van a bolhapiac, a különböző itthoni és külföldi adok-veszek weboldalak, de persze a kukába történő dobás lehetőségét se felejtsük el (mondjuk én ezt valamiért speciel nem nagyon szeretem). Van egy személyes kedvenc és bevált módszerem, melynek lényege, hogy egy-egy ilyen költözés előtt általában rendezek egy házi bolhapiacot, és áthívva a barátokat és a rokonokat, megpróbálok megszabadulni a felesleges holmiktól. Igyekszem mindig úgy rendezni a dolgot, hogy nehogy véletlenül úgy tűnjön, hogy az invitálás csak és kizárólag azért esett meg, hogy az amúgy is hatalmas bőröndöket és dobozokat anékül be tudjam zárni, hogy a rájuk kellene ülnöm. A helyzetet még jobban könnyíti az az eset, amikor az embernek vannak testvérei, és ezáltal unokahugai és/vagy unokaöccsei, akik nagyon tudnak örülni mindenféle régi játéknak és egyéb mütyűröknek. Tehát beszéljük csak rá bátran szeretteinket ezekre a portyákra. Nemcsak népszerűek leszük, hanem több tér is áll majd a rendelkezésünkre, vagy pedig ha költözésről van szó, nem kell annyit pakolászni. Nekem ezzel a módszerrel sikerült az évek során olyan tárgyaktól megszabadulnom, mint például: bumeráng, törött képkeret, egy-két felesleges egérpad, hotelekből elcsent többéves szappan és hasonlók.

Valóban érdemes szortírozni néha és elgondolkozni, hogy mi az, ami tényleg hasznos, és mi az, amit csak az egyik fiókból a másikba teszünk. Persze azért a nagypapa százéves bélyeggyűjteményét és a gyerekkori naplónkat őrizzük meg jól, mert azok valóban pótolhatatlanok lehetnek, és hát ugyebár eljön a nap, amikor unokáink is elkezdik gyűjteni a cuccot, ha akarják, ha nem.

A 2011. februári cikkíró pályázatra beküldött írás.