SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Álmatlan éjszakák helyett

Családinet [cikkei] - 2006-12-12
A nyugodt alvás nem csak külső megjelenésünkre van hatással, de döntően befolyásolja másnapi teljesítő képességünket, koncentrációnkat, és nem utolsó sorban idegállapotunkat.

Altatók helyett vásároljunk inkább füldugót és a teljes sötétséget biztosító szem-maszkot. Igény szerint válasszunk a hálószoba sötétítésére alkalmas eszközt. Érdemes egy kisebb lámpát is felszerelnünk, így amennyiben mégis fel kell kelnünk az éjszaka folyamán, nem vakító fényben tesszük ezt.

Fontos, hogy kerüljük a lefekvés előtt két órával történő bőséges étkezést. Éhségünket ezekben az órákban legfeljebb egy pohár tejjel, vagy könnyű nassal csillapítsuk. A tej kifejezetten jótékony hatású ez esetben, mivel olyan aminosavat tartalmaz, melyről kísérletek bizonyítják, hogy segíti a nyugodt alvást.

Karikás szemek helyett válasszuk a rendszeres mozgást. Testedzés során ugyanis nem csak kellemesen elfáradunk, de a bennünk felgyülemlett stressztől is megszabadulhatunk, s így nyugodt alvásunk is biztosított. Fontos azonban, hogy intenzív mozgást lefekvés előtt három órával már ne végezzünk, ilyenkor válasszuk a kellemes relaxációt, a pihentető kikapcsolódást.

Törekedjünk rendszeres napi rutin kialakítására, melyben a lefekvés megközelítőleg azonos időpontban, s nem az éjszakai órákban történik. Délutáni alvás helyett eredményesebb, ha a felkelés után 8 órával iktatunk be egy 10-15 perces rövidke, frissítő hatású pihenőt.

Lefekvés előtt egy órával nem ajánlott szellemi munka végzése sem, hogy elménk is kikapcsolhasson, felkészüljön az alvásra, s az éjszakát ne gondolataink hálójában töltsük.

Háziállat tartása esetén fontoljuk meg, hogy kedvencünk az ágyban, mellettünk töltse-e az éjszakát. Előfordulhat ugyanis, hogy épp az ő mozgolódása kelt fel bennünket is. Amennyiben allergiásak lennénk rá, úgy pedig az ezzel járó tünetek okoznak kellemetlen éjszakákat számunkra.

Fontos, hogy a hálóhelységet rendszeresen szellőztessük, friss levegőben, kellemes hőfokon töltsük az éjszakát.

Amennyiben felébredünk, menjünk át egy másik helységbe, olvassunk könyvet, hallgassunk zenét, de a hálószobába alvásra szolgáljon.

Érdemes valamilyen relaxációs technikát elsajátítanunk, s azt az ágyban, lefekvés előtt gyakorolnunk.

Természetesen a nyugodt alvás érdekében az olyan élénkítő szerek, mint a nikotin, koffein és alkohol egyértelműen kerülendők a lefekvés előtti időszakban.

Végül, de nem utolsó sorban pedig ne feledjük, hogy a problémáink akkor sem oldódnak meg, ha álmatlanul rágódunk rajtuk. Sem anyigi, sem érzelmi életünket nem válthatjuk meg az éjszaka folyamán. A megoldásra inkább rátalálunk kipihenten, frissen, a nappal folyamán.

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

100 ezer forintos iskolakezdési támogatás: kik kaphatják meg, és mikor érkezhet?

A bejelentés szerint gyermekenként összesen 100 ezer forintos iskolakezdési támogatást kaphatnak azok a családok, ahol a tanévkezdés különösen nagy anyagi terhet jelent. A támogatás célja, hogy a gyerekek ne induljanak hátrányból szeptemberben csak azért, mert a családjuk nehezebb helyzetben van.

Az utolsó pillanatban kilökte a babakocsit a sínekről - kétéves kislánya túlélte, az édesanya meghalt

Szívszorító tragédia történt Németországban: egy 26 éves édesanya az utolsó pillanatban még meg tudta menteni kétéves kislányát, amikor egy közeledő vonat elől lelökte a babakocsit a sínekről. A kisgyermek sértetlen maradt, az anyát azonban elgázolta a szerelvény. A baleset körülményeit még vizsgálják.

Bokszedzés közben halt meg egy 16 éves fiú - ezekre a figyelmeztető jelekre minden szülőnek érdemes odafigyelnie

Felfoghatatlan tragédia történt egy komáromi thai box edzésen: egy 16 éves fiú bemelegítés közben hirtelen rosszul lett, majd összeesett. Többen azonnal megpróbálták újraéleszteni, a kiérkező mentők azonban már nem tudták megmenteni az életét. A fiatal halálának pontos okát jelenleg vizsgálják.

„Bevittük a kórházba, és pár nap múlva már meg sem ismert” – miért válik zavarttá az idős beteg a kórházban, és mit tehet a család?

Előfordul, hogy egy idős embert még tiszta tudattal visznek kórházba, néhány nappal később pedig zavarttá válik, nem ismeri fel a hozzátartozóit, vagy szokatlanul aluszékony lesz. Ez nem feltétlenül demencia, hanem gyakran kórházi delírium. Mit kell erről tudni, és hogyan segíthet a család?

A féltékeny feleség leharapta férje péniszét, miután előtte megélezte a fogait a "véres bosszúhoz"

Egy féltékeny moszkvai feleség megreszelte a fogait, hogy biztosan sikerüljön a bosszúja, miután férje telefonján egy pikáns üzenetet talált. Ezután leharapta a férfi péniszét.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja