SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

A gyermekek többsége túl kevés vizet fogyaszt

Dr. Pintér Zsolt [cikkei] - 2012-08-14
Ma már sok kisgyermeket a rendszeres vízivásra is tanítani kell - legalábbis ez derül ki abból a nemzetközi felmérésből, amely megállapította, hogy napjainkban a 6-14 évesek jó része folyamatosan szomjaztatja szervezetét. Pedig már az enyhe dehidratáció is rossz hatással van a pszichés funkciókra; kimerültséget, izomgyengeséget, fejfájást és szájszárazságot okozhat. Az értelmi és mentális képességek is gyengébb eredményt mutatnak, ha a szervezet nem jut rendszeresen megfelelő mennyiségű folyadékhoz, lehetőleg tiszta víz formájában.

A tanulmány szerint – életkortól függően – a fiúknak csak 15-60 százaléka, a lányok 10-54 százaléka fogyasztja el a napi javasolt minimum folyadékmennyiséget, de az esetek többségében ilyenkor is inkább üdítőitalok formájában, ez a bevitel pedig nem egyenértékű a vízivással. Akik viszont megfelelő mennyiségben isznak tiszta vizet, azoknál megfigyelhető az is, hogy társaikhoz képest kevésbé kívánják a cukros italokat és a magas kalóriatartalmú ételeket.
Szervezetünk 55-75 százalékát víz alkotja, néhány napnál hosszabb időt nem is élhetünk túl folyadékpótlás nélkül, mivel testünk nem képes a víz tárolására. A szülők felelőssége, hogy hozzászoktassák gyermeküket a rendszeres vízfogyasztáshoz. Ez azt jelenti, hogy már reggel, nem sokkal ébredés után pótolni kell a folyadékmennyiséget, melyet a szervezet a regenerációs folyamatokhoz használt fel, majd a nap során szabályos időközönként szükséges inni, hogy a folyadékháztartás megfelelő egyensúlyban maradjon. A dehidratáció egyébként a betegségek lefolyását is súlyosbíthatja, vírusfertőzés esetén például az immunrendszer alulműködik, ha nincs megtámogatva folyadékkal. Ilyenkor olyan heves tünetek jelentkezhetnek, melyek sokkal súlyosabb probléma gyanúját vetik fel, mint amilyenről valójában szó van. A gyermekek körében tapasztalt alacsony vízfogyasztás alapja gyakran az lehet, hogy a kicsik a szomjúságérzetet éhségként dekódolják, illetve egyszerűen nem jut eszükbe, hogy inni fontos, nem figyelnek oda szomjúságérzetükre. Éppen ezért kitartó és következetes munkát igényel, hogy hozzászoktassuk gyermekünket a víziváshoz, és annak helyes mértékéhez. Mégis hogyan fogjunk hozzá?
A szülők részéről gyakran felmerülő kérdés, hogy vajon megfelelő mennyiséget iszik-e gyermekük. A gyermekkori ivási és itatási szokásokról dr. Pintér Zsoltot, a Dr. Rose Magánkórház csecsemő- és gyermekorvosát, az oltóközpont vezető szakorvosát kérdeztük.

Csecsemőkorban (12 hónapos korig) sok minden befolyásolja az ivási szokásokat - külső hőmérséklet, fogzás, tápszerbevitel mennyisége. Ha a gyermekünk jó kedélyű, élénk, pelenkája bőven tartalmaz vizeletet, nem kell aggódnunk. Nagy nyári melegben viszont, ha izzad és hamarabb kér enni, akkor nagy valószínűséggel szomjas. Ilyenkor kínáljuk a gyermekünket etetések között babavízzel.


Jellemzően a kisdedkorban, 1-3 éves kor között az a gyakoribb, hogy a gyermek túl sokat iszik. Ez főleg akkor fordulhat elő, ha szomjúságát nem tiszta vízzel, hanem hígított vagy 100 %-os gyümölcslevekkel, esetleg teával oltja. Ez előbb-utóbb az étkezési szokások felborulásához vezethet, a gyermek étvágya romlik - hiszen soha sem igazán éhes -, válogat, csipeget, nassolgat. A szülő pedig próbál legalább egy kis vitamint bevinni a szervezetbe gyümölcslé formájában. Ilyenkor sem könnyű a rossz szokásokat megváltoztatni, de még mindig könnyebb, mint később.
Ha napközben szomjas a gyermek, akkor inkább vizet igyon. A főétkezéseket tartsuk be, készítsünk számára olyan ételt, amit egyébként is nagyon szeret, s evés közben kínáljuk gyakran vízzel. Ha jól evett, étkezés után kaphat mondjuk 1-1,5 dl gyümölcslevet desszertként, vagy egy nagyon kevés édességet. Az esetek nagy részében így sem szokott zökkenőmentes lenni az elválasztás. Mondani persze mindig sokkal könnyebb, mint megvalósítani… – hangsúlyozza Pintér doktor. Óvodás korban és kisiskolás korban is mindig adjunk az ebéd mellé egy pohár vizet, ha elfogy, pótolhatja. Ekkor alakítjuk ki a felnőttkorra jellemző folyadékfogyasztási szokásokat is. Az alkalmanként elfogyasztott gyümölcslé természetesen nem ártalmas, sőt! De használjuk inkább jutalmazásul, ne ez legyen a fő folyadékbevitel!”
Mi a helyzet a nagyobb iskolásoknál, serdülőknél? Bízhatunk vajon abban, hogy szigorú és következetes nevelésünknek meg lesz a gyümölcse - gyermekünk nem fog kólát és iceteát fogyasztani reggeltől estig, egészségesen és rendszeresen fog étkezni? „Nos, a helyzet ennél kicsit összetettebb. Feltehetően fog kólát inni, és minél inkább tiltjuk, annál inkább áhított ital lesz. Ezért inkább ne tiltsuk, sőt, akár jutalmazhatunk is vele. Persze, nem egészséges, de legalább nem az osztálytárs születésnapi zsúrján issza magát betegre tele. Ami pedig nem tiltott, az már nem is olyan izgató. Emellett hasmenésre még gyógyhatású is lehet... Ha pedig tízórai mellé csomagolunk egy palack vizet vagy almát, akkor már nem is fogja annyira kívánni a kólát. A közös családi ebédnél is a víz legyen a szomjoltó, álljon egy kancsó víz az asztalon. Üdítőt csak az étkezések után kínáljunk” – javasolja Dr. Pintér Zsolt gyermekorvos.

Fotó: Andreas Levers - Wasserglas

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Amit a képernyő elvesz a gyerekedtől, és észre sem veszed

A telefon és a tablet sok családban a leggyorsabb béketeremtő: előkerül étteremben, autóban, várakozás közben, vagy akkor, amikor a szülőnek végre két szabad percre lenne szüksége. Uzsalyné Dr. Pécsi Rita neveléskutató szerint éppen ez a látszólag ártatlan szokás veheti el a gyerekektől azt, amiből az idegrendszerük, az önbizalmuk és a kapcsolati képességük épül.

Hogyan fegyelmezzünk szeretettel? – Válaszkereső Pécsi Rita neveléskutatóval

Szeretettel fegyelmezni nem ridegséget jelent, és a határok sem a gyerek ellen vannak. Pécsi Rita neveléskutató szerint a gyerek akkor érzi magát biztonságban, ha a szülő nem tűnik el mellőle a "baráti" szerep mögé, hanem nyugodt, következetes vezetést ad neki.

A túlzásba vitt bőrápolás kamaszkorban többet árthat, mint használ

Egyre több tizenéves használ felnőtteknek szánt, aktív hatóanyagokat tartalmazó kozmetikumokat - pedig a túlzásba vitt bőrápolás ebben az életkorban akár ronthat is a helyzeten. Tinédzserkorban a rosszul megválasztott bőrápolási rutin bőrszárazsághoz, irritációhoz, sőt akár fájdalmas vagy viszkető allergiás reakcióhoz is vezethet- mondja dr. Kovács Anikó, a Semmelweis Egyetem Bőr-, Nemikórtani és Bőronkológiai Klinika bőrgyógyásza.

Képernyő vagy kaland? Így találjuk meg az egyensúlyt a gyerekek digitális és offline világa között

A digitális világban élünk, de a gyerekkor varázsa továbbra is a képernyőkön kívül történik. Hogyan találhatjuk meg az egészséges egyensúlyt szülőként anélkül, hogy démonizálnánk az okoseszközöket? Mutatunk néhány bevált, gyakorlatias tippet, és elmeséljük, hogyan segíthet a közös játék akár a legnehezebb helyzetekben is.

Az embrióból szűrték ki a súlyos SMA betegséget - egészségesen született a kisfiú a Semmelweisen

Egészségesen született és jól van az a kisfiú a Semmelweis Egyetemen, aki azért fogant mesterséges megtermékenyítéssel, hogy még embrió korában kiszűrhessék az orvosok a családban öröklődő SMA betegséget egy modern eljárásnak köszönhetően. Az úgynevezett preimplantációs genetikai vizsgálat azoknak a pároknak segít, akik az ismert genetikai betegségüket szeretnék kiszűrni az embriókból, annak érdekében, hogy egészséges gyermekük születhessen. A hazai orvosegyetemek közül elsőként a Semmelweis Egyetemen vált elérhetővé tavaly ez a korszerű diagnosztikai módszer a lombikprogramban részt vevő párok számára. És ez az első eset hazánkban amikor ezzel az eljárással, teljes egészében állami keretek között, egészséges gyermeknek adott életet egy édesanya.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja