SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Egyszerű szűrővizsgálattal az emlőrák ellen

Családinet [cikkei] - 2012-03-13
A magyar nők Európában a második helyen állnak a rák okozta halálozások tekintetében, évente közel 5.500 új emlőrákos beteget fedeznek fel. Holott felvilágosítással és idejében végzett szűrővizsgálatokkal az esetek harmadát meg lehetne előzni, másik harmadukat pedig gyógyítani. Dr. Király Viktória, az Oxygen Medical labororvosa az ún. tumormarker-vizsgálat jelentőségét hangsúlyozta.

A tumormarker nem csak daganatot jelezhet

A tumormarkerek azok az anyagok, amelyek daganatos betegség esetén nagyobb mennyiségben jelennek meg a testfolyadékokban, mint az egészséges szervezetben. Fontos tudni, hogy egy tumormarker nem csak egyféle daganatos elváltozás kórjelzője lehet, negativitása nem zárja ki teljes biztonsággal a daganat jelenlétét, ugyanakkor az emelkedett tumormarker szint nem kizárólag rosszindulatú elváltozásokra utalhat. A tumormarkerek önállóan nem alkalmasak a rák diagnosztizálására, de figyelmeztethet az olyan állapotokra, amelyek mögött rosszindulatú folyamat is lehet. A további diagnosztikai eljárások (részletes egyéni és családi kórtörténet, fizikális vizsgálat, további laboratóriumi és képalkotó vizsgálatok) feltétlenül szükségesek az állapot pontos meghatározásához.
A rákgyógyításban optimális lenne, ha a betegséget már igen korai stádiumban felismernék, erre lehetne többek között egy gyorsan és könnyen elérhető megoldás a tumormarkerek vizsgálata.

Betegség esetén fontos jelzés

A tumormarkerek folyamatos monitorozása a már kialakult daganat esetén rendkívül fontos. Ha a kezelés megkezdése előtt van a daganatra jellemző, kimutatható marker, és az a kezelés után eltűnik, mérhetetlenné válik, az a kezelés hatásosságát jelzi. Újbóli emelkedése a daganat kiújulását, áttétképződést jelezhet, sokszor még a klinikai tünetek megjelenése előtt.


A vizsgálat maga egy egyszerű vénás vérvétel, hasonlóan a legtöbb laboratóriumi vizsgálathoz. A levett vér megalvad, majd a centrifugálás után keletkezett savót laboratóriumi módszerekkel dolgozzák fel. Így születik meg az a lelet, amely a viszonyítási alapként szolgáló referenciaértékeket is tartalmazza.

A tumormarker emlőrákra is utalhat

- A tumormarkereknek számos fajtája ismert, amelyek különböző megbetegedésekre utalhatnak. Az úgynevezett cancer antigén 15-3 az, amely - más tumormarkerekkel együtt - felhívhatja a figyelmet az emlőrákra, illetve amelynek emelkedett volta további vizsgálatokat (például ultrahangot, mammográfiát) tesz szükségessé. TPA és CEA tumormarkerek együttes vizsgálata a CA 15-3-mal növeli a korai emlőrák felismerését.

A szűrés különösen ajánlott, amennyiben a családban, vérrokonok között előfordult már mellrák, esetleg más nőgyógyászati daganat. A korán jelentkező első menstruáció, a szokásosnál későbbi klimax, a klimaxos panaszok kezelésére kapott ösztrogén tartalmú kezelés fokozott kockázatot jelent, ugyanúgy, mint a gyermektelenség, vagy a késői életkorban született (30 éves kor után) első gyermek. Ugyanakkor az önvizsgálat jelentőségét nem lehet eléggé hangsúlyozni - minden nőnél minden hónapban!   

Forrás: www.oxygenmedical.hu
Fotó: josef T-Rezaie: Busen

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Mennyi idő alatt esik teherbe egy átlagos pár? A számok, amik megnyugtatnak

A harmadik negatív teszt után jön a gondolat, hogy talán velünk van a baj. A hatodik után már biztosak vagytok benne. A valódi számok viszont sokkal megnyugtatóbbak, mint amit a fejünkben kiszámolunk.

Az iskola nem tartja be a szakértői véleményt: mit tehet a szülő?

A gyerekednek van szakértői véleménye, a fejlesztés mégis elmarad, a dolgozatnál nem kap hosszabb időt, a mentesítést vagy más kedvezményt pedig nem alkalmazzák. Ha ezek a szakértői vélemény és a jogszabály alapján járnak, ilyenkor nem szívességet kérsz, hanem egy kötelező előírás teljesítését. Megmutatjuk, kinek írj először, mit kérj tőle, és mi a következő lépés, ha nem történik semmi. A cikk végén levélminta.

Áramszünet esetén ezt tedd a hűtőben lévő ételekkel - ennyi ideig maradnak biztonságosak

Egy hosszabb áramszünet után sokan bizonytalanok: vajon még elfogyasztható a hűtőben lévő étel, vagy inkább ki kell dobni? A szakemberek szerint nem érdemes kockáztatni, hiszen bizonyos élelmiszereknél már néhány óra alatt elszaporodhatnak a veszélyes baktériumok. Mutatjuk, mire figyelj, ha elmegy az áram.

Kilenc órán át műtötték a 6 éves kisfiút, akit elgázolt a villamos a Batthyány téren - még mindig kritikus az állapota

Életveszélyes sérülésekkel került kórházba az a hatéves kisfiú, akit szerda délután gázolt el egy villamos a budapesti Batthyány téren. A gyermeket a szerelvény alól a tűzoltóknak kellett kiszabadítaniuk, a mentők pedig a helyszínen újraélesztették. A Heim Pál Gyermekkórházban két orvoscsoport kilenc órán keresztül küzdött az életéért.

Több kevéssé ismert helyi családi kedvezmény, amelyet most lehet igényelni

Sok család csak az országos támogatásokat figyeli, pedig egyes önkormányzatok külön pénzzel, ingyenes utazással vagy az étkezési díj átvállalásával segítik a helyben élőket. Mutatjuk, hol milyen segítség kérhető 2026 augusztusában, és melyik határidőt nem szabad elmulasztani.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja