Prosztata Napok 2010
Családinet [cikkei] - 2010-09-08
A Magyar Urológusok Társasága idén ötödik alkalommal rendez országos szűrést a prosztata-betegségek, de mindenekelőtt a prosztatarákos elváltozások felderítésére, illetve a potenciazavarok visszaszorítása érdekében.
A szakma nemzetközi szervezete, az Európai Urológusok Társasága – a kontinensen szeptember közepén megrendezésre kerülő, a prosztata-tudatosság erősítését megcélzó kampányok fél évtizedes történetét tanulmányozva - a résztvevők számát, a vizsgálatok komplexitását, a pácienseket támogató információs rendszert tekintve „unikálisnak” minősítette a 2005. óta zajló magyarországi felvilágosító és szűrő programokat.
A magyar urak tehát az Európában legsikeresebbnek ítélt Prosztata Napok 2010 keretében szeptember 13. és 18. között 20 intézményben jelentkezhetnek vizsgálatokra telefonon történő, előzetes bejelentkezés alapján.
„A prosztatarák-szűrés 20 %-kal csökkenti a halálesetek számát” - állapítja meg a világ legnagyobb prosztatatrák - szűréssel foglalkozó tanulmánya (ERSPC), amely első alkalommal szolgál meggyőző, független szakértők által hitelesített bizonyítékkal arra vonatkozóan, hogy a szűrés igen sok férfit menthet meg a nyugati világ második leggyakrabban mortalitást okozó betegségének legsúlyosabb következményétől.
Nem véletlen tehát, hogy a Prosztata Napokon idén is a PSA mérésé lesz a főszerep. A Prosztata Specifikus Antigénnek a vérben jelenlévő mennyiségéből az urológusok - az egyéb vizsgálatokkal összevetve - következtetni tudnak a dülmirigy rosszindulatú elváltozására. Ha ezt a rákfajtát korai stádiumában diagnosztizálják - ezt igazolja a 19 éven át 162 ezer 55-69 közötti, európai férfi bevonásával megtörtént ERSPC is - a legtöbb esetben teljes gyógyulás érhető el.
A nagy érdeklődésre való tekintettel idén „prosztata hétté” bővül a rendezvénysorozat. A legtöbb megyeszékhely központi kórházaiban szerveznek szűrést az urológusok a 13-ával kezdődő héten. Budapesten is több kórház urológia osztályain várják a jelentkezőket. (Bajcsy-Zsilinszky, Budai Irgalmasrendi, Dél-pesti, Péterfy S. utcai, Szent János, Uzsoki Kórház, illetve a Honvédkórház-ÁEK II. telephely) A torlódás elkerülése érdekében a szűrések szervezői arra kérik, a pácienseket, hogy leginkább a negyven feletti, urológiai kezelés alatt nem álló urak regisztráljanak időpontot az egyes intézmények által megadott telefonszámokon.
A legsúlyosabb kór mellett azonban nem szabad megfeledkezni az életkor előrehaladtával törvényszerűen bekövetkező jóindulatú prosztata megnagyobbodásról (BPH), továbbá az egyre gyakrabban előforduló prosztatagyulladásról, illetve a - főként az ülő munkát végzők esetében - a kismedencei fájdalom-szindrómáról.
Jelentősen ronthatják az életminőséget a gyakran az egyéb betegségek (cukorbetegség, magas vérnyomás) következményeként előforduló potenciazavarok. Ezeknek az elváltozásoknak a kezelésére is időt kell szánni, mert egyrészt hatékonyan orvosolhatóak, másrészt elhanyagolásuk súlyos szövődményeket okozhat.
Akik szeretnének részt venni a Prosztata Napok 2010 keretében szervezett szűrésen, a pontos helyszínekről és időpontokról a www.prosztatanap.hu oldalon tájékozódhatnak.
Előző hír
Hogyan zajlik az őssejt-átültetés?
Következő hír
Miért fáj a sarkam?
LEGOLVASOTTABB
Miért álltak nők százai Lindsay Clancy mellé, miután megölte gyerekeit?
2026. augusztus 20-án reggel több száz ember - az Associated Press szerint nagyjából háromszázan, túlnyomórészt nők - gyűlt össze a massachusettsi Plymouth Megyei Felsőbíróság előtt. Nem skandáltak, nem vittek táblát: egymás kezét fogva álltak, a végén kört formáltak és elmondták a Miatyánkot. Sokan "Peace for Lindsay" és "Justice for Lindsay" feliratú pólót viseltek, és többen a saját szülés utáni depressziójukról, szorongásukról vagy pszichiátriai krízisükről beszéltek a helyszínen.
Mennyi idő alatt esik teherbe egy átlagos pár? A számok, amik megnyugtatnak
A harmadik negatív teszt után jön a gondolat, hogy talán velünk van a baj. A hatodik után már biztosak vagytok benne. A valódi számok viszont sokkal megnyugtatóbbak, mint amit a fejünkben kiszámolunk.
Az iskola nem tartja be a szakértői véleményt: mit tehet a szülő?
A gyerekednek van szakértői véleménye, a fejlesztés mégis elmarad, a dolgozatnál nem kap hosszabb időt, a mentesítést vagy más kedvezményt pedig nem alkalmazzák. Ha ezek a szakértői vélemény és a jogszabály alapján járnak, ilyenkor nem szívességet kérsz, hanem egy kötelező előírás teljesítését. Megmutatjuk, kinek írj először, mit kérj tőle, és mi a következő lépés, ha nem történik semmi. A cikk végén levélminta.
Áramszünet esetén ezt tedd a hűtőben lévő ételekkel - ennyi ideig maradnak biztonságosak
Egy hosszabb áramszünet után sokan bizonytalanok: vajon még elfogyasztható a hűtőben lévő étel, vagy inkább ki kell dobni? A szakemberek szerint nem érdemes kockáztatni, hiszen bizonyos élelmiszereknél már néhány óra alatt elszaporodhatnak a veszélyes baktériumok. Mutatjuk, mire figyelj, ha elmegy az áram.
Kilenc órán át műtötték a 6 éves kisfiút, akit elgázolt a villamos a Batthyány téren - még mindig kritikus az állapota
Életveszélyes sérülésekkel került kórházba az a hatéves kisfiú, akit szerda délután gázolt el egy villamos a budapesti Batthyány téren. A gyermeket a szerelvény alól a tűzoltóknak kellett kiszabadítaniuk, a mentők pedig a helyszínen újraélesztették. A Heim Pál Gyermekkórházban két orvoscsoport kilenc órán keresztül küzdött az életéért.












betöltés...