Értékek nélkül

A modern  élettempó a biztonság, az érdekességek, a mohóság és panaszkodás, a pletykák és a szenzációk  mesterséges ritmusára jár. Hypnózisa, hogy egyszer véget ér a tánc és ezzel megijesztve a ma emberét az elmúlás, az örömök vége és a vágyak kihúnyása előli menekülésbe hajtja. Ezért azonnal kell a több, gyorsan kell egy másik, egy újabb, a legtettszetősebb autó és ház, a vagyon. Külső kapaszkódókat keresve a legtöbben megfeledkeznek életük értelméről, a szépről, a jóról, az emberiről, így a valódi, az igazi utánzatából „élnek” csupán.


Félünk

Megtanultunk elfojtani, elfutni a bizonytalan elől, (az élet bizonytalan, nincs garancia) megtanultunk szorongani, stresszelni, fájdalmat okozni magunknak, aztán másoknak is. Mindannyian félünk. Félelmében az ember külső kapaszkodókat teremt magának:  pénz, siker, szex, érvényesülés, elismerés és ha ezek megszűnnek, akkor jön a zuhanás. Krízisbe, válságba jut és szenved. Megtanultunk inkább félni, mint önmagunk lenni. Félünk önmagunktól, félünk a boldogságtól. (Ez könnyebb, mint cselekedni érte) Így aztán félelmeinken keresztül kapcsolódunk egymáshoz is és nem csoda, ha összegabalyodunk, összecsomózódunk  és magunkba, majd egymásba harapunk, egymásba karmolunk. Félünk szeretni = félünk élni.


Kigyógyulásunk

Mindannyiunkban van egy ép, spirituális rész, a valódi nő/valódi férfi, aki megrendíthetetlen a jóban, aki feltétlen bízik az életben, önfeláldozó és bölcs, nem hátrál meg, nem fél a haláltól. Szeret akkor is, ha már minden kilátástalan, mert tudja, hogy a szívén ejtett seb gyógyítható. Minden fájdalmat túlél. Kockáztat és elveti a „majd holnap” illúzióját tudván, hogy az a holnap sosem jön el. Bízik abban, hogy az élet bármit felkínál számára, az jó. Tudja, hogy nem  élhet védekező életet belső sebei, lelki fájdalmai miatt, mert így elmúlasztaná a legfőbb jót. Rendíthetetlenül bízik abban, hogy minden értelmetlennek tűnő és lehetetlen esemény mögött az élet értelme lüktet. Innen, a lélek valódi forrásából kell merítsünk emberi kapcsolatainkhoz, mindennapi életünkhöz, a félelmek, a téves önkép és az elkülönültség illúziója helyett.

Boldognak lenni, újjászületni, megújulni gyógyulást, kigyógyulást jelent, melynek útja, hogy engedjük új szívünket megszületni. Van egy szufi mondás: „Össze kell a szívnek törni, hogy helyet teremtsünk a  feltétlen, a Végtelen Szeretet számára”. A szív sokat bír, bíznunk kell benne, hiszen feladatunk bátran szeretni:  akkor is, ha fáj.
(Knolmár Marica: „A nő belső könyve” írásaiból)
 
Knolmár Marica - Női tanító
www.turiyam.com
Női JógaSzer, Női workshopok
Útmutatás/tanácsadás nőknek