SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Növekedési hormont túltermelő adenóma

Családinet [cikkei] - 2008-03-10
Hová nő ez a gyerek?

A növekedés természetes folyamat, de van amikor egy hormon túltermelődése miatt már betegség.

Agyunk „karmestere” a hipofízis, azaz az agyalapi mirigy, mely belső elválasztású mirigyeink működését szabályozza. Az általa termelt növekedési hormon révén  a növekedésért is  felelős.

Ha gyermeknél termelődik túlzott mértékben a növekedési hormon a gyermek nagyon magas lesz. Szembeötlően nagyobbá válik kortársaihoz képest, ráadásul ezt a látványos növekedést viszonylag rövid idő alatt éri el. Gyakori, hogy a fejét előrehajtja úgy kell rászólni, hogy húzza ki magát.

A gyerek végtagjai, meg térde fájdalmaira és ujjai zsibbadására sokszor panaszkodik. Hátfájdalom, esetleg gerincferdülés jelentkezik nála. Erőteljesebben szőrösödik, gyakran és rendkívül kellemetlen, „orrfacsaró” testszaggal izzad,  akkor is ha nincs fokozott fizikai igénybevételnek kitéve. Küzdhet alvászavarral, gyakori fáradékonysággal. Kéz- valamint testmozdulatai durvák, ügyetlenek lehetnek. Némely esetben késik a pubertás kor, van hogy a nemiszervek fejlődése elmarad. Szintén ritkán, de a mellkas hordó alakot vehet fel, s a hibás hormonális folyamatok miatt lila foltok tarkíthatják, mintha megverték volna, vagy nagyon beütötte volna magát. A fogak szétállhatnak, köztük pedig tágak lehetnek a rések. Gyakori, erős fejfájás valamint homályos illetve „kettőslátás” szintén tünet lehet.

 Felnőtteknél már lezárult a csontképződés szakasza, ezért ők nem lesznek magasabbak, mivel a csontjaik a gyermekekével szemben már nem képesek nyúlni. A hormonhatásnak kitett csontozat deformálódni kezd. Főleg az arcon lesz látványos: Torz arcvonás, nagyobb orr, előreugró áll alakul ki. Felnőtteknél a fej, a kéz és a láb méretének hirtelen növekedése lehet figyelmeztető jel. (Nagyobb méretű kalap, kesztyű, gyűrű, cipő és zokni kell.) Mivel a gégeporc, meg a nyelv szintén nagyobb lesz a hang elmélyül. Férfiaknál potenciazavarok, nőknél a ciklus akadozása vagy megszűnése, illetve meddőség lép fel.

A növekedési hormon túltermelődését gyermekkorban gigantizmusnak (óriásnövésnek) hívjuk, felnőttkorban az akromegália kifejezéssel illetjük. Akromegália esetén bizonyos betegségekre való hajlam növekszik. Pl: magas vérnyomás, cukorbetegség, pajzsmirigybaj, szívprobléma.

A betegség diagnosztizálását és kezelését endokrinológus orvos végzi. A növekedési hormon túltermelődését legtöbb esetben az agyalapi mirigy jóindulatú daganata (hipofízis adenóma) okozza, mely szakszerű orvosi ellátást igényel. Kezelés nélkül a beteg életkora az átlagosnál rövidebb lesz. Viszont megfelelő ellátással hosszabbodik a beteg élethossza és az életminősége is jobbá válik.

 További információk: http://hipofizis.hu

LEGOLVASOTTABB

Súlyos mérgezést okozhat - egyre több kamasz használ ilyet

Bár tüdőrákot nem, de gyors nikotinmérgezést okozhat a snüssz. Egyre többen használják, miközben a rövid- és hosszú távú veszélyek sokak előtt ismeretlenek.

Visszatért a rettegett gyerekbetegség, és most a legkisebbeket fenyegeti

Újra felütötte a fejét Magyarországon a szamárköhögés: a betegség fuldokló, görcsös köhögési rohamokkal, sőt, akár az ajkak elszíneződésével is járhat. A fertőzés főként a csecsemők és kisgyermekek körében terjed, az elmúlt évben 365 beteg szorult kórházi kezelésre, és több mint százan életüket vesztették a kór következtében. A háziorvosok arra figyelmeztetnek, hogy akik kisbabák közelébe készülnek, feltétlenül oltassák be magukat.

5 mondat, amit minden fiúnak hallania kell a szüleitől: így lesz belőle empatikus és magabiztos férfi

Minden szülő azt szeretné, hogy gyermeke bátor, önazonos és kiegyensúlyozott felnőtté váljon — ám a fiúgyermekek nevelésében is sok beidegződés él, amelyek az érzések elfojtását, a teljesítménykényszert vagy a hibák kerülését erősítik. Pedig a fiúk is vágyják, hogy megértsék, szerethetőek önmagukért, nem csak az eredményeikért vagy erősségükért. Ezek a szülői mondatok idővel belső hanggá válnak, és meghatározhatják, hogyan látják önmagukat egész életük során.

Szebben és hamarabb kezd beszélni a gyerek, ha ezzel játszik

Fillérekbe kerül, mégis csodákra képes a beszédtanulásban.

Autizmus-szerű tünetek az óvodásoknál: A korlátlan kütyüzés veszélyei

"A mai óvodáskorúak nem tudnak olyan nyelvi szinten teljesíteni, mint az 5 évvel ezelőtti óvodások" - figyelmeztet egy friss magyar kutatás. A szakemberek szerint már bölcsődés korban kütyüznek a gyerekek, és ezt súlyos fejlődési problémák követik. De visszafordítható-e a folyamat? Mikortól kell aggódni?

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja