SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Gyógynövényekkel felvértezve a betegségek ellen - A csalán

Németh Ági [cikkei] - 2004-03-31
A csalán az egyik leghasznosabb gyógynövényünk, ne tekintsük gaznak! A természet sok jótékonyságra teremtette ezt a növényt. Régen nagy tiszteletben tartották, még a Dürert is megihlette. Dürer megfestette, ahogy egy angyal, csalánnal a kezében, az isten színe elé repül.

Ez a növény nem mondható szépnek, kellemesnek, illatosnak, sőt kifejezetten taszító, mert ha hozzáérünk, megcsíp. A csípés égő fájdalommal jár, ez a csalán védekező fegyvere a legelésző állatok ellen. Régen a gyerekek falun, vagy akár a városokban is, ott ahol előfordult a csalán, kihasználták a növény csípő hatását. Összecsapkodták magukat a csalánnal, és tele lettek "kiütéssel". Nem kellett iskolába menniük, mert azt hitték róluk, hogy fertőző betegek, egy kis lógási lehetőség volt. Ez is a csalán jótékony hatásának a számlájára írható, mármint a gyerekek szempontjából.

A csalán egy méter magasra is megnőhet, bárhol megterem. Nem kényes növény.

Akinek van kertje, az biztos találkozik csalánnal, eső után gomba módjára szaporodik. Ez a növény nem gaz, ne gyomláljuk ki! A friss csalán a legjobb hajkondicionáló. A belőle készített tea csodákat tesz a hajjal. Erős, dús, és gyönyörű, fényes lesz.

A gyógyászatban minden része felhasználható.

Tartalmaz: C vitamint, hangyasavat, vasat, ásványokat, meszet.

Alkalmazása: kitűnő vértisztító gyógynövény és egyben vérképző is, vízhajtó, vesetisztító, általános erősítő a vas tartalma miatt, jó még reumatikus panaszokra, epebántalmakra, ekcémára.

A gyökeréből készített tea: jó a bélhurutra, hajhullásra, a fejbőr korpásódására.

Teakészítés a csalán gyökeréből: a csalángyökeret főzni kell.

Tavasszal, aki teheti, próbáljon ki csalánteából egy párhetes gyógytea kúrát. Nagyon jó hatással van a szervezetünkre, salaktalanít, erőt ad, tele leszünk energiával, mintha kicseréltek volna minket, mindenkinek ajánlom.

Teakészítés a csalán leveléből: a leveléből: egy kávéskanál teafüvet leforrázunk, 2,5 dl forrásban lévő vízzel, 5 percig állni hagyjuk. Ha kihűlt, leszűrjük.

Mi is készíthetünk teafüvet: A földből felszedett csalánt megmossuk, és a gyökerével felfelé lógatva, egy csomót összekötünk, és száraz helyen felakasztva megszárítjuk. Ha megszáradt, a leveleit lemorzsoljuk, összetörjük, esetleg daráljuk. Vászonzacskóba vagy papírzacskóba tesszük. A gyökerét, szárát felaprítjuk, és úgy tesszük el.

Aki allergiás a hangyasavra, az ne igyon csalánteát, a csalán hangyasavat tartalmaz!

Ha valaki szeret nagyon egészségesen élni, készíthet csalánlevest. A csalánleves régen a szegények étele volt. Aki már készített ilyen levest, azt mondja, hogy nagyon finom. Ki lehet próbálni!

Csalánleves:

Jó, nagy marék friss csalánt (gyökér nélkül) megfőzünk, kb. 5-10 percig. Az egészet turmixoljuk, sózzuk. Egy kis fej hagymát vajon megdinsztelünk, adunk hozzá egy kanál lisztet, petrezselymet. Az egészet megpirítjuk, (rántást készítünk) 1/2 l hideg tejjel felengedjük, felforraljuk és hozzáadjuk a csalán pürét. Ízesíthetjük, borssal, 1-2 dl. tejszínnel.

Jó étvágyat!

LEGOLVASOTTABB

A petesejt titkos választása: nem a leggyorsabb spermium nyer

A fogantatásról él az a kép a köztudatban, hogy olyan, mint egy verseny, ahol a leggyorsabb spermium ér célba, miközben a petesejt passzívan várja a győztest. A Stockholmi Egyetem kutatásai azonban azt mutatják, hogy a valóság ennél jóval összetettebb és érdekesebb. Lehet, hogy mindig a nő dönt?

Ezt mondta a rendőrség Egressy Mátyás eltűnésével kapcsolatban

Még most is nagy erőkkel keresik Egressy Mátyást, azt a 18 éves fiút, aki január 17-én éjjel egy 5. kerületi szórakozóhelyről indult el, de nem érkezett haza a 11. kerületi otthonába.

Jó hír jött a tavaszi szünetről: hosszabb pihenő vár a diákokra a 2025/2026-os tanévben

Hivatalossá vált a 2025/2026-os tanév rendje, és a naptár több ponton is kedvező meglepetést tartogat. A tavaszi szünet a megszokottnál hosszabb lesz, az érettségi időpontjai is ismertté váltak, így diákok, szülők és pedagógusok egyaránt előre tervezhetnek a sűrűbb hónapok előtt.

Sok édesanyát jobban stresszel a férje, mint a gyerekeik

Elsőre viccnek hangzik, mégis rengetegen magukra ismernek benne: egy amerikai felmérés szerint sok anya nagyobb stresszt él meg a párkapcsolatában, mint a gyereknevelés során. A téma újra felkapott lett a közösségi médiában, miután az Amazing Science Facts Facebook-oldalán előkerült a kérdés, és a kommentelők pillanatok alatt ráéreztek arra, miről is van szó valójában.

Nyilatkozott Matyi családja: valószínűleg ő zuhant a Dunába a Lánchídról

Újabb információkat közöltek a szombat hajnalban eltűnt 18 éves fiúról.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja