SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEKHÚSVÉT

A gyógynövények alkalmazása

Kókai Kata [cikkei] - 2006-02-08
Mit nevezünk gyógynövényeknek, hogyan hatnak a szervezetre, s egyáltalán, helyettesíthetik-e a nyugati orvoslás eszközeit?

Gyógynövénynek azokat a növényeket nevezzük, melyek különböző módon alkalmazva (pakolásként, tea-, krém- vagy esszencia formájában) jótékony hatást gyakorolnak a szervezetre. Gyógynövény nem csak az lehet, amit kifejezetten erre a célra termesztenek, olykor a gyomnak nevezett gazok között is találhatunk a szervezet számára értékes gyógynövényeket (pl. tyúkhúr).

A gyógynövények története évezredekkel ezelőttre vezethető vissza, már a történelem előtti időkben is szolgálták az emberiséget. Később a különböző népek életében központi szerepet játszottak, már nem csak a gyógyulást szolgálták, de rituális szeánszok kellékei is lettek. Sok gyógynövénynek isteni erőt tulajdonítottak, a kelták történelmében ilyen növény volt a fehér fagyöngy, melyet ma is szívesen alkalmazunk.

Hogyan hatnak a gyógynövények?

A gyógynövények mindegyike más-más hatást gyakorol a szervezetre, éppen ezért nem is szabad felelőtlenül alkalmazni őket. Míg egyes növények növelik a vérnyomást, addig mások csökkentik azt, sok gyógynövény alkalmazható reumatikus panaszokra, vagy éppen a köhögés megszüntetésére. Ha az előírásnak megfelelően alkalmazzák a gyógynövényeket, egyáltalán nem rendelkeznek mellékhatással.

Honnan lehet felismerni, hogy valóban hatott?

A gyógynövények némelyike már az elfogyasztást követően kifejti hatását, az energiaszint növekszik, a légzés könnyebbé válik, s észrevehetően jó hatást gyakorol a szervezetre. Néhány gyógynövény azonban nem fejti ki ilyen gyorsan hatását, olykor kúraszerűen kell alkalmazni egy-két hétig, hogy észrevehető hatást érjen el.

A látványosság mértéke függ a problémától, illetve a gyógynövény alkalmazási módjától is. Semmiképpen nem érdemes nagyobb adaggal próbálkozni, hiszen a túladagolás veszélyes is lehet. Helyette érdemes az előírt adagban, meghatározott ideig fogyasztani, így mellékhatások nélkül fejti ki jó hatását.

A gyógynövények ma már számtalan formában kaphatók. Léteznek teák (általában ezek fejtik ki leggyorsabban hatásukat), kapszulák, melyek bárhol könnyen fogyaszthatók, illetve alkoholos oldatok (utóbbi olykor feloldja a növény értékes olajtartalmát).

Frissen vagy szárítva?

Bárkinek lehetősége van otthon is gyógynövényt termeszteni, hiszen a legtöbb faj mag formájában is kapható. A növény termesztésénél és felhasználásánál azonban nagy figyelmet kell fordítani a káros tényezők kiiktatására. Nem érdemes forgalmas út közelében gyógynövényt termeszteni, hiszen ez esetben a szennyezett levegő káros anyagait is magába szívja, ráadásul egyes gyógynövények bizonyos részei mérgezőek is lehetnek.

Megfelelő szakismeret hiányában érdemes szárított növényt vásárolni, melynek termesztésére és különleges összetevőinek megőrzésére is nagy gondot fordítanak. A csomagoláson található tájékoztató a felhasználás feltételeiről, módjairól, illetve a lehetséges kockázatokról is tájékoztatást adnak.

Gyógyszer vagy gyógynövény?

A gyógynövények valószínűleg soha nem lesznek képesek helyettesíteni a gyógyszereket, de azt sem felejthetjük el, hogy a gyógyszerek egy része a gyógynövényekből kivont hatóanyagokból készül. A gyógynövények nem rendelkeznek mellékhatással, hosszabb időn át is alkalmazhatók, így kiegészítő nagyszerűen megállják helyüket. Komolyabb probléma esetén nem alkalmazhatók, azonban fejfájás, köhögés, torokfájás esetén akár helyettesíthetik is a kemikáliákat.

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Makula degeneráció kezelés: Így láttam újra élesen 68 évesen a mikroperimetriával

Anna, a 68 éves nagymama már lemondott arról, hogy valaha újra élesen lássa az unokái arcát. Az időskori makula degeneráció gyógyíthatatlan diagnózisa után azonban egy új módszer, a mikroperimetria segítségével visszakapta a látását. Dr. Ozsváth Mária szemész főorvos bemutatja, hogyan segíthet ez a forradalmian új technológia.

Három diák halt meg, miután a tanáruk hipnotizálta őket - mit tanulhatunk ebből szülőként?

Egy floridai középiskolában az igazgató évekig hipnotizálta diákjait – három tanuló halála után derült ki, milyen súlyos következményei lehetnek annak, ha egy pedagógus túllépi a hatáskörét, és a szülők, gyerekek sincsenek tisztában a jogaikkal.

Fontos! Újabb babatápszert hívott vissza a Danone!

A mai napon a Danone elővigyázatosságból visszahívta egyik babatápszerét a magyar piacról. A döntés hátterében egy gyártási folyamat során észlelt esetleges minőségi hiba áll, amely bár nem jelent közvetlen egészségügyi kockázatot minden doboznál, a gyártó a babák biztonsága érdekében a teljes érintett tétel kivonása mellett döntött.

Sokkoló adat: pár nap alatt több mint harminc szabolcsi gyermek tűnt el – döbbenetes ami a rendőrségi lista mögött van

Sajnos Magyarországon nap mint nap kerülnek fiatalok a körözési listára, és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye ebből a szempontból az élen jár. Az eltűnt gyerekek többsége előkerül, de akadnak, akiket évek óta keresnek. A rendőrség arra kéri a lakosságot, hogy aki bármit lát vagy tud, az ne habozzon szólni, hiszen egy apró információ is életet menthet.

Megtalálták a januárban eltűnt Egressy Mátyás holttestét

Az MTI közlése szerint azonosította a Budapesten januárban eltűnt fiú holttestét a rendőrség.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja