SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Szamárköhögésem velőt rázó története

Mezei Csongor Andrea [cikkei] - 2024-12-12
Légútjaimat általában békés hámszövet fedi, aminek a felszínén levő kis csillók segítenek kisöprögetni onnan a kórokozókat. Akkoriban éppen egy közönséges megfázással küzdöttem, orrfolyással, enyhe köhögéssel, amivel úgy véltem, a munkám megszakítása nélkül megbirkózom. Azonban a kór alattomos módon dolgozva elkezdett toxinokat gyártani, melyek észrevétlenül megtapadtak a csillós szöveten, méreganyagokat bocsájtottak ki rá, míg egy sűrű, ragadós váladék képződött és a légútjaim beszűkültek. Mindebből annyit érzékeltem, hogy nem kapok levegőt.

Ebben van tapasztalatom, mert hajlamos vagyok a pánikra, de ez esetben a kis eszközparkom teljesen csődöt mondott.

Minden meggondolás nélkül kitántorogtam az utcára, hátha valaki segít, vagy legalább nem egyedül fulladok meg.

A szomszédasszonyom, akivel akkoriban éppen volt egy kis vitánk, amikor meglátott, bár éppen indulni készült, egyből kiszállt az autójából és átölelt. Visszakísért a házba és igyekezett megnyugtatni.

Miután kibékültünk, már végképp nem tudtam a pánikom okát kitalálni, csodálatos életem és szeretteim vannak, a munkámat imádom, semmi kihívás nem keserítette a napomat. Közben azonban lecsúsztam a székről, mint egy selyemsál, és néhány perc kiesett az életemből.

A kijövő mentősök meghallgatták a tüneteket, és olyan súlyosnak ítélték a pánikrohamot, hogy bevittek a kórházba. Hihetetlenül jólesett a kedvességük, szakértelmük, nyugalmuk, többször elmondták, hogy itt vannak, segítenek, de mire a kórházi felvételen is túlestem, már ziháltam, és egy nővér preparált oxigénmaszkot rakott elém, melynek nem volt csöve, azzal a jószándékkal, hogy sikerül az agyamat valahogy becsapni és elhitetni vele, hogy van elég levegő. Ez a csel nem vált be, de méltattam a kreativitást.

Kaptam végül egy nyugtató infúziót, és kisvártatva az oldalamra fordultam és felhúzott lábakkal, mintha otthon lennék, békésen szunyókálni kezdtem. Arra riadtam, hogy a nővér, aki eleinte a négy csodálatos gyerekemről kérdezett, ijedten odaszól a társának:

- Te, ez tényleg nem kap levegőt!  

- Csak a géllakk miatt mér rosszul a pulzoximéter – felelte a másik.

Felkerültem a pánikommal a pszichiátriára, amikor a szamárköhögést okozó pertussis baktériumom szintet lépett és jellegzetes köhögési rohamokkal fuldoklani kezdtem.

A köhögés az öklendezésig fajult, amit légzéskimaradás követett majd egy horrorfilmbe illő hang kíséretében újra oxigénhez jutottam. Néha.

Ekkor úgy kaptam egy külön szobát, hogy még csomagolnom sem kellett, mindent utánam hoztak. Így töltöttem el három hetet egyetlen szobában a pszichiátrián úgy, hogy nem mehettem ki a szobából, se nem jöhetett be senki hozzám az ismerőseim közül, és pszichológussal sem találkoztam. Filmbe illő módon túszul estem egy légúti fertőzéssel a pszichiátrián, ahol vitézi módon kiálltak a praxisukba nem illő betegség ellen.
 

Ahogy erre a három hétre visszaemlékezem, igazából a boldogság volt a meghatározó élményem, mert annyi ismerősöm hívott, keresett, küldött képeket a világról, hogy óriási szeretetet és támogatottságot éreztem egy-egy köhögőroham között. Különösen az éjszakák voltak eseménydúsak, az

egyik reggel már úgy ébredtem, hogy megrepedt a bordám az erős köhögés miatt.

Így lettem a pszichiátria elkülönítőjének foglya, ahol mindenki rendkívül kedves volt velem.

A Semmelweis Egyetem Epidemiológiai és Surveillance Központjának jelzése szerint 2024. 1-45. hetében 1127 szamárköhögést jelentettek a Népegészségügyi Központnak, ami az eddigi évi 0-23 esethez képest drámai emelkedést jelent.

Mindez a Központ szerint azt jelzi, hogy jelentős szamárköhögés-járvány indult el hazánkban.

A védőoltás ismétlése 10 évente javasolt a felnőttek esetében – javasolja az Egyetem. Amióta mesélem a történetem, nem kevés kortársam adatta be magának az oltást.

Indexkép: Depositphotos.com

LEGOLVASOTTABB

Súlyos mérgezést okozhat - egyre több kamasz használ ilyet

Bár tüdőrákot nem, de gyors nikotinmérgezést okozhat a snüssz. Egyre többen használják, miközben a rövid- és hosszú távú veszélyek sokak előtt ismeretlenek.

5 mondat, amit minden fiúnak hallania kell a szüleitől: így lesz belőle empatikus és magabiztos férfi

Minden szülő azt szeretné, hogy gyermeke bátor, önazonos és kiegyensúlyozott felnőtté váljon — ám a fiúgyermekek nevelésében is sok beidegződés él, amelyek az érzések elfojtását, a teljesítménykényszert vagy a hibák kerülését erősítik. Pedig a fiúk is vágyják, hogy megértsék, szerethetőek önmagukért, nem csak az eredményeikért vagy erősségükért. Ezek a szülői mondatok idővel belső hanggá válnak, és meghatározhatják, hogyan látják önmagukat egész életük során.

Autizmus-szerű tünetek az óvodásoknál: A korlátlan kütyüzés veszélyei

"A mai óvodáskorúak nem tudnak olyan nyelvi szinten teljesíteni, mint az 5 évvel ezelőtti óvodások" - figyelmeztet egy friss magyar kutatás. A szakemberek szerint már bölcsődés korban kütyüznek a gyerekek, és ezt súlyos fejlődési problémák követik. De visszafordítható-e a folyamat? Mikortól kell aggódni?

Régi tévhit dőlhet meg a mogyorófélékről

A magvak fogyasztása, tünetmentes időszakban, nem növeli az egyik gyakori vastagbélgyulladás, az ún. divertikulitisz kockázatát, sőt akár enyhén csökkentheti is - derül ki a Semmelweis Egyetem friss tanulmányából. A kutatók kb. 800 ezer ember adatait elemezték, hogy kiderítsék: indokolt-e a régen sokszor hangoztatott tanács, miszerint a betegségben szenvedőknek kerülniük kell a mogyoróféléket - vagy ez csupán városi legenda.

Eltűnt egy tizenöt éves holland lány Pápáról

Egy 15 éves holland származású lány, Seline Engelina Marie Louis Kerseboom tűnt el Pápán november 10-én, akinek felkutatásához a rendőrség a lakosság segítségét kéri. A tinédzser az otthonából távozott ismeretlen helyre, telefonon azóta sem elérhető, eltűnése óta semmilyen hír nincs róla.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja