SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

A mélyvénás trombózis 8 néma jele

Családinet [cikkei] - 2024-11-22
A trombózis és az ebből adódó tüdőembólia az ágyhoz kötött vagy kórházi kezelésben részesülő, egyéb betegségekkel diagnosztizált páciensek körében az egyik leggyakoribb halálozási ok, a várandósság során pedig sajnos az anyai halálozások vezető oka. Vannak-e árulkodó jelei ennek a csendben, sokszor tünetmentesen kialakuló betegségnek? - erről kérdeztük Prof. Dr. Blaskó Györgyöt, a Trombózis- és Hematológiai Központ trombózis specialistáját.

Rosszkor, rossz helyen - a trombózisról röviden

A trombózis szó az ógörög thrómbōszisz („besűrűsödés”) szóból származik. Maga a thrombus (vérrög) valóban egy szilárd alvadékdarab, törmelékdugó, ami a véralvadásban tölt be igen fontos feladatot, és alapvetően az érszakasz sérülése miatt alakul ki. A véralvadás egyik megmagyarázhatatlan csodájának főszereplője, hiszen sérülés esetén ez a „dugó” gátolja meg, hogy elvérezzünk, ugyanakkor a vér zavartalan áramlását mégsem akadályozza meg.

– Trombózis akkor jön létre valakinél, amikor véralvadási rendszerének óramű pontossággal összehangolt egyensúlya megborul, ezért a véralvadás rosszkor és rossz helyen aktiválódik. Bár a mélyvénás trombózis legtöbb esete okkult, és általában spontán, komplikáció nélkül megszűnik, veszélye abban rejlik, hogy ezen trombusok egésze vagy egy-egy részei leszakadhatnak, a vérárammal tovasodródva a szíven át a tüdőbe juthatnak, és annak ereit vagy fő erét elzárhatják. Ez a tüdőembólia, ami fulladással, légszomjjal járó, az életet veszélyeztető rendkívül súlyos állapot, és nem tűr halasztást: azonnali kórházi kezelést igényel – mondja Prof. Dr. Blaskó György. Hozzáteszi: az embólia mellett a trombózis további súlyos hosszú távú szövődményeire, a pulmonális hipertóniára, valamint a poszttrombotikus szindrómára is fel kell hívni az emberek figyelmet, hiszen ezek az életminőségét és kilátásaikat is alapjaiban befolyásolhatják. A trombózis gyakorisága az életkor előrehaladtával is nő, keletkezésében olyan rizikótényezők játszanak többek között szerepet, mint a műtét, várandósság, daganatos megbetegedések vagy a hosszú ideig tartó immobilizáció. A lábban vagy a medencében létrejövő vérrögök igen gyakran hasi, kismedencei vagy ortopédiai műtét, trauma vagy sztrók után alakulnak ki. Sajnos előfordulhat az is, hogy fiatalabb korban sújt le a betegség, minden nyilvánvaló ok nélkül. A trombózis kialakulásának lehetnek familiáris, illetve szerzett okai is, ezeket trombofília néven foglaljuk össze.

A trombózis néma jelei

Nagy klinikai rejtély, hogy a trombózis okozta tünetek gyakran nem specifikusak vagy egész egyszerűen hiányoznak. Az alábbi tünetek esetén azonban érdemes résen lenni: felismerésüket követően sürgősen orvoshoz kell fordulni!

Lábdagadás

Ez tipikusan egy olyan tünet, amire könnyen találunk magyarázatot: az egész napi talpalás után kinek ne lenne érzékenyebb, duzzadtabb a lába? A meleg időjárásra, túlsúlyunkra vagy egy korábbi bokasérülésre, ficamra is ráfoghatjuk tüneteinket. Szív- vagy vesebetegek esetében sem szokatlan panasz az ödémásabb láb. Ez az általánosnak tűnő panasz azonban a mélyvénás trombózis egyik legspecifikusabb és leggyakoribb tünete, és azt jelzi, hogy az érintett végtagban lévő vérrög elzárhatta a véráramlás útját. Amennyiben a láb mély vénájának trombózisa okozza panaszainkat, akkor szembetűnő lehet a két végtag közötti különbség is, ugyanakkor, ha a vérrög a medencében van, mindkét lábban kialakulhat duzzanat.

Görcs, izomlázszerű fájdalom

Érdemes odafigyelni a szokatlan, semmivel nem magyarázható, izomlázszerű fájdalomra, a vádliban, a comb mélyvénáiban vagy a lábikrában tapasztalható nyomásérzékenységre, illetve a hirtelen jelentkező lábgörcsre is – különösen akkor, ha tartósnak bizonyul, ez ugyanis szintén mélyvénás trombózist jelezhet. Ez a jel nem „néma", mert nagyon tud fájni.

Lábhajlításkor jelentkező fájdalom

Egyes betegek éles fájdalmat éreznek vádlijukban, amikor a lábukat a térdénél behajlítják, majd a lábfejüket felfelé hajlítják úgy, hogy a lábujjaik a térd felé mutassanak (ez az ún. Homans-jel). Amint arra a professzor úr felhívja a figyelmet, a Homans-jel egyéb lábfájdalmakra vagy gyulladásokra is utalhat, hiánya pedig nem zárja ki a trombózist, tehát negatív eredmény mellett is előfordulhat, hogy kialakult vérrög.

Fényes, meleg tapintatú bőr

A trombózis által érintett fájdalmas területen a bőr melegebb tapintatú, és bőrpír is kialakulhat.

A végtag elszíneződése

Amikor a thrombus elzárja a véráram útját, az érintett végtagon vöröses-lilás elszíneződés figyelhető meg, és ún. petechiák is gyakran jelen vannak.

A vénák kötegezettsége

A felszínes vénák – a beteg által is tapintható – bőrpírral kísért, húrszerű kötegezettsége többnyire az alsó végtagokban figyelhető meg a tromboflebitis (felületes visszérgyulladás) lezajlását követően. Mivel azonban érintheti a mélyvénás rendszert is, így értékelése mindenképpen orvosi feladat!

Lágyéktáji (a combtőnél jelentkező) nyomásérzékenység

Vérrög nemcsak a lábszárban, hanem a combban is kialakulhat, ami erős fájdalmat, érzékenységet okozhat a combtőnél.

Néma trombózis

– A trombózist a „néma gyilkos” metaforával is illethetjük, hiszen thrombus kialakulása és a trombózis lefolyása sok esetben „néma”, és semmiféle tünet nem figyelmeztet azok kialakulására. Az esetek jelentős része tünetmentesen zajlik. „Jobbik” esetben csak a poszttrombotikus szindróma bekövetkezéséből sejthetjük, hogy korábban lezajlott trombózisa lehetett az illetőnek. A rosszabbik forgatókönyv a tüdőembólia, melynek a légszomj, erős mellkasi fájdalom az alarmírozó tünete. Ilyenkor ne késlekedjünk: azonnal tárcsázzuk a segélyhívót! Ha fény derül a néma trombózisra, elengedhetetlen annak kiderítése is, hogy mi okozta a vérrögképződést, és a szakorvos javaslatokat tesz a véralvadásgátló kezeléssel, valamint az életmódbeli változtatásokkal kapcsolatban is – mondja Prof. Dr. Blaskó György, a Trombózis- és Hematológiai Központ szakembere.

Forrás: Trombózis- és Hematológiai Központ (www.tromboziskozpont.hu)

Nyitókép: depositphotos

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Sokkoló eredményt hozott az agyevő amőba miatt vett vízminták vizsgálata

Az agyevő amőba által okozott fertőzéssel kapcsolatban Párkány Vadas strandfürdőjében a hatóságok szerint a mintavételek több mint háromnegyedében találtak amőbát.

Meghalt a 11 éves kisfiú, akit fürdés közben agyevő amőba fertőzött meg

Tragikus véget ért a kórházi kezelése annak a 11 éves szlovákiai kisfiúnak, akit egy párkányi fürdőben fertőzhetett meg a rendkívül ritka és szinte mindig halálos kórokozó, az agyevő amőba. A Naegleria fowleri nevű egysejtű ellen nincs biztos gyógymód - a fiú több napos küzdelem után hunyt el.

Agyevő amőba fertőzhetett meg egy fiút egy párkányi fürdőben - ritka, de halálos kór terjedhet nyáron

Egy ritka, de rendkívül veszélyes fertőzés gyanúja merült fel egy tizenegy fiú esetében, aki egy szlovákiai fürdőzés után került válságos állapotba. A hatóságok szerint nem kizárt, hogy az agyevő amőba, azaz a Naegleria fowleri állhat a háttérben. Utánajártunk, mit lehet tudni erről a rettegett kórokozóról és milyen veszélyeket rejt a nyári fürdőzés.

Eltűnt hatéves ikerpár Budapesten: az ország együtt izgul Annabell Zoéért és Blanka Noémiért

Június 12-én délután egy nagymama vitte el engedély nélkül Kosztyú Annabell Zoét és Kosztyú Blanka Noémit Budapesten, a Bikás park környékéről - azóta semmit sem tudni a kislányokról. A rendőrségi feljelentés már megtörtént, az ország hálózatai összefogtak, hogy segítsenek megtalálni őket.

Tábori rémálmok és kiközösítés: Hogyan segíts gyermekednek, ha bajba kerül?

A nyári táborok izgalmas kalandokat és értékes tapasztalatokat ígérnek, ám néha szorongással és más lelki nehézségekkel is járhatnak. Hogyan ismerheted fel, ha gyermeked kiközösítés áldozata lett, és mit tehetsz, ha nem akar visszamenni a táborba, de nem mondja el az okát?

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja