SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Háromdimenziós tervezéssel végeznek állkapocshelyreállító műtéteket a Semmelweisen

Családinet [cikkei] - 2024-08-28
Akár teljesen új állcsontot is kaphatnak a Semmelweis Egyetemen azok, akiknek daganatos megbetegedés miatt károsodott az állkapcsa. A daganatműtét során eltávolítják az állkapocs egy részét - a csontot, fogakat, lágyrészeket - majd a beteg saját szárkapocscsontjának egy darabjával pótolják a hiányzó részeket. Az eljárás során, 3D technológia segítségével, virtuálisan megtervezik a teljes folyamatot, melynek köszönhetően a műtéti idő lerövidíthető, a szövődmények kialakulásának esélye csökkenthető, a végeredmény pedig pontosabb lesz.

Leggyakrabban rosszindulatú szájüregi daganatok, és bizonyos jóindulatú tumorok eltávolítása után alkalmazzák azokat az állkapocs-helyreállító műtéteket a Semmelweis Egyetemen, melyekkel akár az arc, illetve a rágófunkció eredeti állapota is visszaállítható. A műtéteket két egyetemi klinika szakemberei – plasztikai sebészek és arc-állcsont-szájsebészek – szoros együttműködésben végzik, akik közösen tervezik meg az eljárás menetét is.

„A képalkotás, a szoftveres tervezés és a 3D technika segítségével előre tudjuk szimulálni, hogy a műtőben mit fogunk csinálni. Virtuális tervek készítésével, az operáció minden részletét előre lemodellezhetjük, attól kezdve, hogy a lábszárcsontból mekkora darabot kell eltávolítani, azt hány részre kell vágni, hol kell a csontot megtörni” – mondta dr. Würsching Tamás, a Semmelweis Egyetem Arc-Állcsont-Szájsebészeti és Fogászati Klinika szakorvosa, aki a 3D tervezési folyamatot végzi. Kiemelte: ameddig ez az eljárás nem volt elérhető, addig a műtőasztal mellett kellett méregetni, emiatt az operáció jelentősen hosszabb volt, miközben a műtéti idő a legértékesebb.

dr. Würsching Tamás

Az állkapocs pótlására a szárkapocscsont, a lábszár külső oldalán található hosszú csont a legalkalmasabb. Ebbe, stabilitása, formája és keménysége miatt fogászati implantátumok is beültethetők, így a daganat eltávolítása után az eredeti rágófunkció is megmaradhat. Szövődménymentes gyógyulás esetén ez a módszer a járást sem befolyásolja, így teljes életet lehet élni.

„Abban az esetben, ha a daganat eltávolítása után a beteg állkapcsát körülvevő lágyrészek épek, akkor csak a csontot kell pótolni. Ha szükség van a környező szövetek pótlására is (pl. bőrre), akkor a szárkapocscsont darabot lágyrészekkel együtt távolítjuk el, ültetjük át” – ezt már dr. Bogdán Sándor, a Semmelweis Egyetem Arc-Állcsont-Szájsebészeti és Fogászati Klinika osztályvezető egyetemi docense teszi hozzá. A 3D tervezésnek az is része, hogy pontosan meghatározzuk az adott betegnél milyen típusú és méretű szövetekre van szükség – emelte ki a szakember.

dr. Bogdán Sándor

„A tervezőszoftverrel 3D modell készül a lábszárról, melyen bejelöljük az átültetni kívánt csontszakaszt. Ezután 3D nyomtató segítségével vágósablonokat készítünk, melyeket felhelyezünk a szárkapocscsontra. Így meghatározott szögekben tudjuk átvágni a kijelölt részeket, melyeket a sebészek rögtön be is tudnak illeszteni a megfelelő helyre, majd az erek megvarrásával biztosítjuk az átültetett lebeny vérellátását is” – ismertette az eljárást dr. Klárik Zoltán, a Semmelweis Egyetem Sebészeti, Transzplantációs és Gasztroenterológiai Klinika plasztikai sebésze. Hozzátette: a műtét sikeressége nagymértékben függ attól, hogy a beültetésre váró csontok mennyi ideig vannak oxigén és vérellátás nélkül. Egy óra elteltével ugyanis visszafordíthatatlan károsodás alakul ki a szövetekben, ezért az idő kiemelten fontos az operáció alatt. Emiatt az előre, pontosan megtervezett vágósablonokkal végzett műtét nagyban javítja a műtét sikerességét.

dr. Klárik Zoltán

Magyarországon több centrumban is alkalmazzák ezt az eljárást, a Semmelweis Egyetemen három éve végeznek ezzel a technológiával állkapocsrekonstrukciós műtéteket. Évente körülbelül tizenöt olyan szájüregi daganatos beteget operálnak, akiknél – az onkológiai konzílium szakorvosainak javaslata alapján – az alsó állcsontot is pótolni kell.

Míg ez a daganatforma korábban az ötven és hatvanéves férfiak körében volt gyakori, manapság a nemi különbségek eltűnését tapasztalják, és nem ritka a harminc éves páciensek megjelenése sem. A betegség rizikótényezői a dohányzás, az alkoholfogyasztás és a HPV-vírus.

Fotó, kiemelt kép: Semmelweis Egyetem – Barta Bálint; Semmelweis Egyetem Arc- Állcsont- Szájsebészeti és Fogászati Klinika

LEGOLVASOTTABB

4 éves hős kisfiú mentette meg az anyukája életét - ügyesen hívta a mentőket

A kisfiú nem tudta felébreszteni az anyukáját. Azonnal észrevette hogy nagy a baj és ügyesen tárcsázta a mentőket.

Ez az ásványi anyag lassíthatja az agy öregedését

Van egy hétköznapi ásványi anyag, amely nemcsak az izmoknak és az idegeknek tesz jót, hanem az agy öregedését is lassíthatja. Egy nagyszabású kutatás szerint a magasabb magnéziumbevitel összefüggésbe hozható a jobb agyi egészséggel és az életkorral járó agyi zsugorodás lassabb jeleivel. A vizsgálat eredményei azért különösen figyelemre méltóak, mert MRI-felvételek alapján az érintettek agya "fiatalabbnak" tűnt.

Jó hír jött a tavaszi szünetről: hosszabb pihenő vár a diákokra a 2025/2026-os tanévben

Hivatalossá vált a 2025/2026-os tanév rendje, és a naptár több ponton is kedvező meglepetést tartogat. A tavaszi szünet a megszokottnál hosszabb lesz, az érettségi időpontjai is ismertté váltak, így diákok, szülők és pedagógusok egyaránt előre tervezhetnek a sűrűbb hónapok előtt.

"Sosem lakik jól." Miért eszik a baba egész este (akkor is, ha tápszeres)? A cluster feeding jelenség

Egész nap kiegyensúlyozott volt a baba, szépen evett 2-3 óránként, de ahogy közeledik az este, hirtelen minden megváltozik. Épp most szoptattad meg, de 20 perc múlva már újra sír, keresi a mellet, nyűgös, és úgy tűnik, semmi más nem nyugtatja meg, csak az evés. Ismerős a helyzet? Üdvözlünk a "cluster feeding" világában!

Az autizmus több tünetét csökkenti egy kísérleti gyógyszer – egyelőre egerekben

A Stanford kutatói egy eddig háttérben lévő agyterületet azonosítottak, amely kulcsszerepet játszhat az autizmus bizonyos tüneteiben. Az egérkísérletek során egy gyógyszertípus célzott alkalmazásával nemcsak a túlzott idegi aktivitást, hanem a társas és viselkedési eltéréseket is normalizálni lehetett. Bár ezek még nem emberekre vonatkozó eredmények, a felfedezés új, reális terápiás irányt vet fel azoknál, akiknél az autizmus epilepsziával társul.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja