SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Szabad-e hepatitiszes betegnek alkoholt innia?

Családinet [cikkei] - 2024-08-02
Az alkohol alapvetően toxikus hatással bír a májra, és a korábbi, szívesen hangoztatott mondásokkal ellentétben, mára bebizonyosodott, hogy nincs is még egészségesnek mondható alkoholmennyiség. Mindez nem jelenti azt, hogy alkalmanként nem lehet koccintani egy-egy pohárral, de májbetegséggel élőknek nagyon körültekintőnek kell lenniük ezen a téren. Dr. Németh Alíz, a Hepatológiai Központ hepatológusa, gasztroenterológus arról beszélt, van-e olyan mennyiség, amit még elfogyaszthatnak a hepatitiszes betegek, befolyásolja-e ez a kezelést, illetve milyen tünetek esetén kell mindenképpen orvoshoz fordulni.

Hogyan hat az alkohol a májra?

Az alkohol alapvetően károsítja a májat, jelentősen hozzájárulva a májzsugor és májdaganat kialakulásának kockázatához. Ugyanakkor a rendszeres ivás a szervezetben lévő kórokozók számát is megnövelheti. Vagyis a hepatitisszel, vagyis májgyulladással élők saját érdekükben jól teszik, ha lemondanak az alkoholfogyasztásról, vagy legalábbis annyira visszaszorítják, amennyire tudják.

Arra a kérdésre, hogy létezik-e még egészséges mennyiség, a válasz: nem. A még tolerálható mennyiség azonban meghatározható: hepatitisz esetén a betegek legfeljebb napi egy egység alkoholt fogyaszthatnak, legalább három egység nem alkoholos folyadék fogyasztása mellett. Emellett is ajánlott folyamatosan monitorozni a szervezet reakcióit. Akinél viszont májzsugor vagy daganat áll a diagnózisában, annak egyáltalán nem lenne szabad innia.

Mennyi az az egy egység?

A még alkalmanként megengedhető egy egység alkohol nem feltétlenül jelent egy pohár, különösen nem egy üvegnyi alkoholt. Az egység azt jelenti, hogy mennyi alkoholt tartalmaz az adott ital. Egy alkohol egység 8-12 gramm etil-alkohollal egyenlő, ez az a mennyiség ugyanis, amennyit egy átlagos ember mája egy óra alatt képes lebontani. De végülis mit jelent ez a gyakorlatban? Átlagosan 1 egységnyi alkohol található 1 dl borban, 1 pohár sörben, illetve 3 cl égetett szeszesitalban.

Ennyi tehát még beleférhet egy májbeteg életmódjába, de vannak bizonyos jelek, amelyek megléte arra figyelmeztet, hogy teljesen le kellene mondani a fogyasztásról. Ezek az alábbiak:

  • állandó fáradtság,
  • alhasi és/vagy jobb oldali fájdalom, gyomorfájás,
  • nehézség a mennyiség korlátozásával és elvonási tünetek (például remegés és szorongás),
  • alvászavarok,
  • növekvő stressz- és agresszió-szint,
  • csökkenő teljesítmény.

El lehet-e kezdeni a hepatitisz kezelését alkoholfogyasztás mellett?

- Természetesen minél inkább képes egy beteg lemondani az alkoholfogyasztásról, annál jobbak az esélyei, de az ajánlások szerint akkor is meg kell kezdeni a kezelést, ha valaki alkohol- vagy drogfogyasztó – ismerteti dr. Németh Alíz, a Hepatológiai Központ hepatológusa, gasztroenterológus. – Vonatkozik ez a mindennapos ivókra és szerhasználókra és azokra is, akik alkalmi nagyivók, vagyis akikre az úgynevezett binge drinking a jellemző, amikor akár eszméletvesztésig isznak. Az alkoholos májbetegség stádiumairól tudni kell, hogy az első fázis, az alkoholos zsírmáj még nem jár tünettel, viszont fájdalmatlan máj szerkezeti vizsgálattal már diagnosztizálni lehet. Kezelés nélkül ez elvezethet a második szakaszhoz, az alkoholos májgyulladás kialakulásához. A hosszú időn keresztüli alkohol túlfogyasztás miatt alakul ki az az állapot, amely már az érintettnek is feltűnik, és bár enyhe formájában még ekkor is megállítható a folyamat, a súlyos alkoholos májgyulladás már életveszélyes is lehet.  A májzsugor (cirrhosis) fázisában a máj már súlyos károsodásokat szenvedett el, és a tünetek is feltűnőek. Ez már nem visszafordítható stádium, de ha valakinek sikerül felhagyni a fogyasztással, megelőzheti a további károkat és javíthat az életkilátásain. Ha ez az állapot tovább romlik, májdaganat vagy a máj működésének leállása lehet a végső állomás.

Forrás: Hepatológiai Központ (www.hepatologiaikozpont.hu)

Nyitókép: depositphotos

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Sokkoló eredményt hozott az agyevő amőba miatt vett vízminták vizsgálata

Az agyevő amőba által okozott fertőzéssel kapcsolatban Párkány Vadas strandfürdőjében a hatóságok szerint a mintavételek több mint háromnegyedében találtak amőbát.

Ha ilyen popcornt vettél, ne fogyaszd el, rákkeltő lehet!

A Nébih kéri a vásárlókat, hogy az alábbi azonosító adatokkal megegyező termékeket ne fogyasszák el!

35 évig hordta a testében a megkövesedett magzatot - döbbenetes felfedezés egy 73 éves nőnél

Egy ritka és sokkoló orvosi eset kapcsán derült fény arra, hogy egy 73 éves algériai nő 35 éven át hordozott a hasüregében egy elhalt, megkövesedett magzatot - anélkül, hogy tudott volna róla. A "kőgyermek" esete nemcsak megdöbbentő, de bepillantást enged a női test elképesztő alkalmazkodóképességébe is.

Hogyan érinti a kánikula a szívet, a szívbetegeket?

A kánikulában sokan érezhetik kimerültnek magukat, az sem ritka, hogy ájulásközeli állapotot okoz a forróság. Azonban, akik mellkasi fájdalmat, légszomjat, gyors, esetleg szabálytalan pulzust érzékelnek, feltétlenül forduljanak orvoshoz. Dr. Vaskó Péter, a Kardioközpont - Prima Medica kardiológusa arra is felhívta a figyelmet, hogy szívbetegek, idősek és krónikus betegséggel élők hogyan óvhatják a szívüket a kánikulában.

Két űrbeli kutatásban vesz részt a Semmelweis Egyetem

25 tudományos kutatást visz a Nemzetközi Űrállomás fedélzetére Kapu Tibor, a magyar kutatóűrhajós kéthetes küldetéséhez, ebből kettőt a Semmelweis Egyetem kutatói kezdeményeztek. A tudományos programba bekerült az űrutazás során fellépő egészségügyi - kardiovaszkuláris és egyensúlyszervi - problémák telemedicinás kísérlete és egy nanoszálalapú szemészeti gyógyszerformuláció alkalmazásának vizsgálata is mikrogravitációs körülmények között.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja