SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Megugrott a szamárköhögéses esetek száma hazánkban

Családinet [cikkei] - 2024-05-09
Már a Semmelweis Egyetem Gyermekgyógyászati Klinikáján is kezeltek idén súlyosan beteg gyermeket szamárköhögéssel. Míg a korábbi években maximum egy-két megbetegedést tapasztaltak éves szinten Magyarországon, addig az idei első negyedévben már 12 esetet regisztráltak. A betegség ellen létezik védőoltás, amit a gyerekek kötelező oltásként kapnak meg, de a kisbabákra különösen veszélyes lehet, ha a védettség kialakulása előtt fertőződnek meg a kórral.

„Elhúzódó, több mint két hete tartó köhögési rohamok, ezek következtében kialakuló hányás és szamárhangszerű légvétel esetén fel kell merülnie a gyanúnak, hogy szamárköhögésben szenved a beteg” – mondja dr. Pék Tamás.

dr. Pék Tamás

A Semmelweis Egyetem Gyermekgyógyászati Klinikájának infektológusa ismerteti: a megfertőződést követő egyhetes lappangási időszakban a betegség még nem jár tünetekkel, utána következik egy 1-2 hetes, orrfolyással, enyhe köhögéssel, többnyire láztalanul zajló szakasz, majd legtöbbször ezután lép fel és akár 6 hétig is eltarthat a szamárhangszerű köhögés. A csecsemőknél azonban ez azért különösen veszélyes, mert a köhögési rohamok miatt apnoé is kialakulhat, amikor a gyerekek nem vesznek levegőt, így fulladás vagy szívleállás következtében akár halál is bekövetkezhet. Ugyanakkor esetükben a típusos szamárhang szinte soha nem észlelhető.

Mivel a környező országokban – Ukrajnában, Horvátországban és Csehországban is – meredeken  növekszik a szamárköhögéses esetek száma, így a betegség hazánkban is újra felütötte a fejét.

Ezért közvetlenül a családtervezés előtt állóknak javasolt beadatni felnőttként újra a védőoltást, illetve azoknak a nagyszülőknek is, akik családjában csecsemő él. A kisbabák ugyanis a védettség kialakulásáig magas kockázatnak vannak kitéve.

A nemzeti immunizációs program részeként a gyerekek térítésmentesen kapják meg az oltást csecsemőként, majd az emlékeztető oltást másfél- és hatéves korban, végül hatodik osztályban. A védőoltás hatása körülbelül öt évig tart, így a gyerekek 17-18 éves korukig védettek maradnak. A felnőttek a háziorvossal írathatják fel, majd patikában vásárolhatják meg a vakcinát, hasonlóan az egyéb felnőtt korban alkalmazott védőoltások többségéhez – emeli ki dr. Pék Tamás.

Az infektológus azt is hozzáteszi, hogy a védett korosztály is megfertőződhet a betegséggel, de náluk enyhe tüneteket okoz a szamárköhögés.

A betegséget antibiotikummal kezelik, és legtöbbször a közvetlen családtagok kezelése is szükséges lehet annak érdekében, hogy a baktérium ne cirkuláljon a családban, hiszen a betegség nemtől és kortól függetlenül bárkire ragályos.

Borítókép (illusztráció): iStock, fotó: Zellei Boglárka – Semmelweis Egyetem

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Mit intézhet egyedül a kamasz? Jogok és korhatárok 12–18 éves korig

15 évesen dolgozna, 16 évesen egyedül menne orvoshoz, 17 évesen már autót vezetne a kamaszod? Bár az évek múlásával egyre önállóbb, nincs egyetlen bűvös születésnap, amelytől kezdve mindent maga intézhet. Összegyűjtöttük a legfontosabb jogi mérföldköveket és szabályokat 12-től 18 éves korig: mihez elég a saját döntése, hol kötelező a szülői aláírás, és mikor húz szigorúbb határt maga a szolgáltató.

Berontott az órára a feldühödött apa: 12 gyerek előtt fenyegette meg fia tanárnőjét

Egy tanóra közben jelent meg egy érd közeli általános iskolában egy férfi, aki indulatosan kérte számon gyermeke pedagógusát. A tanárnő megpróbálta elmagyarázni, mi történt korábban a fiával, de ez nem csillapította az apa haragját. A gyerekek annyira megijedtek a történtektől, hogy a tanítást sem lehetett folytatni. Az ügyben most vádat emeltek.

Kiderült, mi okozhatta Cindy Crawford fiának halálát

Túladagolás gyanújával vizsgálják Presley Gerber halálát, aki 27 éves korában hunyt el egy Los Angeles-i rehabilitációs központban. A rendőrség szerint egyelőre nincs bizonyíték bűncselekményre, a halál hivatalos okát azonban még nem állapították meg.

Középiskolai felvételi - interaktív határidőnaptár szülőknek

A 2026/2027-es tanév középiskolai felvételijének minden fontos dátuma egy helyen. Válaszd ki az évfolyamot, pipáld ki a teendőket, és kövesd végig a folyamatot a jelentkezéstől a beiratkozásig.

Miért álltak nők százai Lindsay Clancy mellé, miután megölte gyerekeit?

2026. augusztus 20-án reggel több száz ember - az Associated Press szerint nagyjából háromszázan, túlnyomórészt nők - gyűlt össze a massachusettsi Plymouth Megyei Felsőbíróság előtt. Nem skandáltak, nem vittek táblát: egymás kezét fogva álltak, a végén kört formáltak és elmondták a Miatyánkot. Sokan "Peace for Lindsay" és "Justice for Lindsay" feliratú pólót viseltek, és többen a saját szülés utáni depressziójukról, szorongásukról vagy pszichiátriai krízisükről beszéltek a helyszínen.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja