SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Romlik szeme? Forduljon optometristához!

Családinet [cikkei] - 2022-04-04
A fokozott képernyőhasználat következtében a látás romlása szinte népbetegségnek számít, a lakosság felének lenne szüksége szemüvegre.(1) Egyre nagyobb az igény a látásvizsgálattal foglalkozó egészségügyi szakemberek, az optometristák iránt.

A pandémia tovább rontotta a képernyőhasználati szokásokat

A pandémia egyik fontos utóhatása, hogy egyre többen küzdenek valamilyen szemproblémával. Nemzetközi felmérések bizonyítják például, hogy a szemszárazság gyakoribbá válása kapcsolatba hozható a maszkviseléssel.2 Az érzékelhető látásromlás is közvetetten összekapcsolható a járvány nyomán kialakult élethelyzettel és azon belül is a fokozott képernyőhasználattal, a pandémia idején az emberek 96%-a töltött több időt a digitális eszközök előtt, mint korábban.3 Az Affidea Magyarország szemész szakorvosa, Dr. Ozsváth Mária elmondta: „Mivel a szemproblémák egyre gyakoribbak, érdemes tisztába lenni a pácienseknek, hogy pontosan mikor kihez forduljanak. A legtöbben az optikusokat ismerik, akiknek feladata alapesetben a szemüvegek elkészítése. A látásromlással az optometrista (egyetemi végzettséggel rendelkező) egészségügyi szakember foglalkozik, aki elsősorban a szem optikai hibáinak javításában és szemvizsgálatban jártas, illetve szemüveget írhat fel a páciensek számára képernyő előtti munkavégzéshez. A szemész szakorvosok ugyanakkor a szem betegségeinek megállapításával és azok kezelésével foglalkoznak, az elvégzett szemészeti műszeres vizsgálatok után. Ha valakinek nincs semmilyen ismert szembetegsége, szemproblémája, de romlott a látása, akkor érdemes optometristát felkeresnie.”

 

Az optometrista írja fel a szemüveget

Az optometria szakirány néhány éve jelent meg a hazai egészségügyi felsőoktatásban, és immár az Affidea Magyarországnál is elérhető az optometriai vizsgálat. Az optometrista megfigyeli a legfontosabb szemészeti paramétereket, alkalmazza a korszerű vizsgálati módszereket és eszközöket. Ő foglalkozik a látásélességgel, látás szűréssel, vizsgálja a szem törőközegeit, a fénytörési hibákat, a szemizmok tevékenységét, a binokuláris látást, valamint foglalkozik a csarnokzug, a szemlencse, az üvegtest és a szemfenék állapotának felmérésével. A szem fénytörési hibáira korrekciós szemüveget ír fel, méri a szemnyomást és felismeri a komolyabb szembetegségeket, fejlődési rendellenességeket, adott esetben szemorvoshoz irányítva a beteget.

 

Gyakorlatok a képernyő előtt dolgozó munkatársaknak

Dr. Ozsváth Mária kiemelte: „Általánosságban elmondható, hogy a kor előrehaladtával, 40 év felett szinte mindenkinek szemüvegre lesz szüksége előbb-utóbb. Ráadásul a képernyő előtt egyre több időt töltünk, amely sajnos komolyan igénybe veszi a szemet és korai látásromláshoz vezethet. Emiatt az irodai munkát végzőknek azt javasoljuk, hogy óránként tartsanak a pihentető szüneteket, álljanak fel a képernyő elől. Az Országos Közegészségügyi Központ és az Országos Munkahigiénés és Foglalkozás-egészségügyi Intézet egy külön számítógépes tornát is kidolgozott a munkavállalóknak, amellyel nemcsak a látás romlása előzhető meg, de az egyéb mozgásszervi problémák is.”

Milyen gyakorlatokat érdemes végrehajtani a mindennapi munka során, hogy megelőzzük a fokozott képernyőhasználat okozta szemproblémák kialakulását?

  1. Nézzen egy elképzelt négyzet négy sarka felé, ezt ismételje 3-szor!
  2. Anélkül, hogy állát fel vagy lefelé mozdítaná, húzza a fejét finoman, egyenesen hátra, miközben 10-ig számol!
  3. Hajtsa a jobb fülét finoman a jobb válla felé, számoljon 10-ig, majd ismételje meg a gyakorlatot a bal fülével a másik oldalra, és számoljon 10-ig!
  4. Álljon fel, tenyereit szorítsa hátul a dereka alá, és hajoljon hátra, számoljon 10-ig és közben tartsa vissza a lélegzetét!
  5. A karjait nyújtsa felfelé, és nyújtózkodjon a mennyezet felé, számoljon 10-ig!
  6. Vállával körözzön lassan előre háromszor és hátra háromszor!
  7. Könyökben behajlított karokkal emelje egyik karját a feje fölé, a másikat a háta mögé, lazítson, majd karcsere, légzésszünet!
  8. Könyökben behajlított karjait tartsa mellmagasságban, nyomja könyökét hátra, számoljon 10-ig!
  9. Karjait két oldalt lazán lelógatva, könnyedén rázogassa, ezzel együtt ellazítva ujjait és kezeit is!
  10. Nyújtott karját lefelé tartva lassan és finoman hajlítsa föl-le a csuklókat, ismételje a gyakorlatot 3-szor!
  11. Karjait lazán lelógatva szorítsa ökölbe kezét, majd nyújtsa ki az ujjait!

1 https://www.ksh.hu/docs/hun/xftp/stattukor/elef14.pdf
2 https://pubmed.ncbi.nlm.nih.gov/34219875/
3 https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pmc/articles/PMC7774196/

Nyitókép: bspence81 képe a Pixabay -en.

LEGOLVASOTTABB

Még ma vidd orvoshoz, ha ilyen tünetei vannak - egyre gyakoribb a betegség Magyarországon

A gyerekkori cukorbetegség nem játék, és sajnos egyre több gyermeket érint Magyarországon is. Milyen élete lesz a gyereknek? Hogyan lehet jól kezelni? Elfogadják majd a társai? Ezek a kérdések ijesztőnek tűnhetnek, de vannak gyakorlati, megnyugtató megoldások, amelyek segítenek a családnak és a gyermeknek eligazodni a diabétesz útvesztőjében.

Egyre több gyereket érint a magas vérnyomás - ez áll a háttérben

Az elmúlt húsz évben a magas vérnyomás előfordulása a fiatalok körében szinte megduplázódott. Ez már nem csupán statisztika, hanem figyelmeztetés, hiszen a korán jelentkező vérnyomásproblémák hosszú távon szív- és érrendszeri betegségekhez vezethetnek.

Rejtett válság: ezért kerülnek padlóra a kisgyermekes anyák Magyarországon

Pénzügyi hullámvasúton utaznak a magyar édesanyák: a CSED alatt még úgy tűnik, minden rendben, ám a GYES-korszakba lépve szembesülnek rendszer hiányosságaival. Rugalmas munkahelyek alig vannak, a fizetések bezuhannak, és a legtöbb anya magára marad a túlélési zsonglőrködéssel.

Anyai és apai nagyszülők: Miért más a gyerekek kapcsolata velük?

Aki figyelmesen nézi a családi összejöveteleket, az hamar észreveheti: a gyerekek valahogy mindig az anyai nagymamához húznak. Ott bújnak hozzá, nála akarnak ülni ebédnél, őt keresik, ha valami baj van. Az apai nagyszülők persze ugyanúgy szeretik az unokákat, mégis gyakran más a dinamika. De miért van ez így?

Egyszerű hátfájásnak gondolta az anyuka, amíg rá nem jött: 3. stádiumú rák volt

Amikor Courtney Liniewski hátfájásra panaszkodott, azt hitte, túl sokat ül az íróasztalánál. 34 évesen, két kisgyerek anyukájaként, krízistanácsadóként dolgozott egy pszichiátriai kórházban Milwaukee mellett - észre sem vette, hogy valami sokkal komolyabb dolog zajlik a testében. És ami a legfélelmetesebb: a tünetek olyan hétköznapiak voltak, hogy bármelyikünk figyelmen kívül hagyhatja őket.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja