SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

A szájüregi daganat korai felismerése életet menthet (VIDEÓVAL)

Családinet [cikkei] - 2022-02-03
Magyarország Európában az első, a világon pedig a harmadik a szájüregi daganatok gyakoriságát tekintve, évente kétszer annyian halnak meg ebben itthon, mint autóbalesetben, miközben gyakori ön- és rendszeres fogorvosi szűrővizsgálattal, időben felismerve, a betegség gyógyítható. A szájüregi daganatokat a dohányzás, a túlzott alkoholfogyasztás, krónikus mechanikai irritáció, a nem megfelelő szájhigiénia okozza, szájgarat tumorok esetében a magas rizikójú HPV-fertőzésnek van kiemelkedő kóroki szerepe.

A betegséget „csendes gyilkosnak” is nevezik, ugyanis sokáig panasz- és fájdalommentes, ezért a túlélési esély szempontjából egyetlen év is nagy jelentőséggel bír a daganatok felismerésekor. Előrehaladottabb állapotban a tünetek közé tartozhat a nyelvmozgás korlátozottsága, a hirtelen kialakuló foglazulás, a nem megfelelően illeszkedő fogpótlás, vagy akár a nyelési nehezítettség.

"Korai stádiumban – melynek túlélési esélye igen jó, 70-80%-os – a hosszan fennálló, egyenetlen felszínű, lassan növekedő fájdalmatlan duzzanatok vagy fekélyek ébreszthetnek gyanút. A pár perces szűrővizsgálat teljesen fájdalommentes és semmilyen beavatkozással nem jár, mindössze arra van szükség, hogy beüljünk a fogorvosi székbe"

– mondta el dr. Mensch Károly, a Fogorvostudományi Kar Orális Diagnosztikai Tanszékének egyetemi adjunktusa. A Semmelweis Egyetem oktatóvideójából könnyen elsajátítható a helyes, otthon is elvégezhető önvizsgálat menete.

Fotó: Semmelweis Egyetem – Kovács Attila
Videó: Semmelweis Egyetem – Bartincki Tamara, Kresalek Dávid, Major Bálint

LEGOLVASOTTABB

Még ma vidd orvoshoz, ha ilyen tünetei vannak - egyre gyakoribb a betegség Magyarországon

A gyerekkori cukorbetegség nem játék, és sajnos egyre több gyermeket érint Magyarországon is. Milyen élete lesz a gyereknek? Hogyan lehet jól kezelni? Elfogadják majd a társai? Ezek a kérdések ijesztőnek tűnhetnek, de vannak gyakorlati, megnyugtató megoldások, amelyek segítenek a családnak és a gyermeknek eligazodni a diabétesz útvesztőjében.

Egyre több gyereket érint a magas vérnyomás - ez áll a háttérben

Az elmúlt húsz évben a magas vérnyomás előfordulása a fiatalok körében szinte megduplázódott. Ez már nem csupán statisztika, hanem figyelmeztetés, hiszen a korán jelentkező vérnyomásproblémák hosszú távon szív- és érrendszeri betegségekhez vezethetnek.

Rejtett válság: ezért kerülnek padlóra a kisgyermekes anyák Magyarországon

Pénzügyi hullámvasúton utaznak a magyar édesanyák: a CSED alatt még úgy tűnik, minden rendben, ám a GYES-korszakba lépve szembesülnek rendszer hiányosságaival. Rugalmas munkahelyek alig vannak, a fizetések bezuhannak, és a legtöbb anya magára marad a túlélési zsonglőrködéssel.

Anyai és apai nagyszülők: Miért más a gyerekek kapcsolata velük?

Aki figyelmesen nézi a családi összejöveteleket, az hamar észreveheti: a gyerekek valahogy mindig az anyai nagymamához húznak. Ott bújnak hozzá, nála akarnak ülni ebédnél, őt keresik, ha valami baj van. Az apai nagyszülők persze ugyanúgy szeretik az unokákat, mégis gyakran más a dinamika. De miért van ez így?

Egyszerű hátfájásnak gondolta az anyuka, amíg rá nem jött: 3. stádiumú rák volt

Amikor Courtney Liniewski hátfájásra panaszkodott, azt hitte, túl sokat ül az íróasztalánál. 34 évesen, két kisgyerek anyukájaként, krízistanácsadóként dolgozott egy pszichiátriai kórházban Milwaukee mellett - észre sem vette, hogy valami sokkal komolyabb dolog zajlik a testében. És ami a legfélelmetesebb: a tünetek olyan hétköznapiak voltak, hogy bármelyikünk figyelmen kívül hagyhatja őket.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja