SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Koronavírus babáknál, kisgyermekeknél - ezekre a tünetekre figyelj!

Martincsevicsné Jenei Gizella [cikkei] - 2020-10-22
Lassan eltelik egy év azóta, hogy a koronavírus megjelent. Az elmúlt hónapokban az orvosok nagyon sok tapasztalatot szereztek azzal kapcsolatban, hogy kinél milyen módon jelentkezik a betegség. A tavaszi időszakban még úgy tudtuk, hogy a gyerekeket nem, vagy csak nagyon kis százalékban érinti ez az új vírus. Az ősz, a második hullám azonban mást mutat. Most már sok kisgyermek megfertőződik. Mutatjuk, hogy milyen tünetekre kell jobban odafigyelni!
Koronavírus babáknál, kisgyermekeknél - ezekre a tünetekre figyelj!

 

Először jelentkező, enyhébb tünetek kisiskolás korban

A kisgyermekeknél gyakran első tünetként a hányás-hasmenés jelentkezik. Ez a fajta megbetegedés akkor is gyakori gyerekkorban, ha nincs koronavírus, ezért itt még nem szoktak gyanakodni az anyukák.

A láz, a köhögés, a nátha és az influenzához hasonló tünetek jelentkezésekor már érdemes gyanút fogni és jobban odafigyelni. Az én kislányom koronavírusos volt, neki fejfájása, orrdugulása és egy kis köhögése volt. Egyáltalán nem volt lázas, nem volt elesett, és nem panaszkodott semmi egyéb tünetre, ezért is lepődtem meg, mikor a teszt egyértelműen kimondta, hogy elkapta a fertőzést.

Az osztályunkban több gyermeknek is pozitív lett a tesztje, ők olyan tünetekről számoltak be, mint például:

  • láz
  • izomfájdalom
  • torokfájás
  • hasfájás, hasmenés
  • szaglás és ízérzékelés elvesztése
  • rossz étvágy
  • fáradtság

Nagyon fontos, hogy ezek a tünetek általában nem egyszerre jelentkeznek. Nálunk sem volt láz, vagy elesettség érzés. Emiatt nagyon fontos, hogy odafigyelj gyermekedre! Ha bármilyen tünetet észlelsz, akkor egyeztess a gyermekorvossal, és közösen figyeljétek tovább a tünetek alakulását.

Először jelentkező tünetek babáknál

A mostani tapasztalatok azt mutatják, hogy a kisbabák esetében is előfordulhat a tünetmentesség. Ha mégis megjelenik valamilyen tünet, akkor leggyakrabban a megfázáshoz hasonlókról számolnak be az édesanyák. Ilyen például:

  • köhögés, orrfolyás, tüsszögés
  • láz
  • rossz közérzet, amit a viselkedésében bekövetkező változások jeleznek
  • izomfájdalom, amit a kisbabáknál alvási szokásainak megváltozása vagy túlzott nyűgösség jelezhet
  • étvágytalanság jelezheti az ízérzékelés és a szaglás elvesztését

Súlyosabb tünet babáknál, kisgyermekeknél

A tapasztalatok azt mutatják, hogy ritka esetben a kisgyermekeknél, kisbabáknál is előfordulhatnak súlyosabb tünetek, melyek általában az első tünetek megjelenése után 1 héttel mutatkoznak. Ezek lehetnek:

  • nehézlégzés, ami babáknál úgy figyelhető meg, mintha kapkodnának a levegő után, gyorsan szaporán próbálnak lélegezni
  • elkékülő ajak vagy elfehéredő köröm jelezhet alacsony oxigénszintet

Gyakran az is előfordul, hogy a gyermekek tünetmentesen vészelik át a betegséget. A mi osztályunkban is volt olyan kisgyerek, akinek semmilyen tünete nem volt. Még a legenyhébb náthára utaló panasz sem. Mégis pozitív volt. Ez az, ami alátámasztja a megelőzés fontosságát, hiszen a fertőzés továbbadásának lehetősége akkor is felmerül, amikor annak nicsenek külső szemlélő által jól észrevehető jelei. 

Kisbabák esetében érdemes minden olyan tünetre odafigyelni, ami a baba megszokott viselkedésétől eltér, mert a tünetek gyorsan súlyosabbá válhatnak. Ők még nem tudják elmondani, hogy hol fáj, mi a kellemetlen, ezért ha gyanúsnak ítéled meg a dolgot, akkor gyakori lázméréssel és a légzés figyelésével sokat tehetsz azért, hogy hamar észrevedd a bajt.

Kép forrása: Andrea Piacquadio fotója a Pexels oldaláról

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

A globális felmelegedés és a szolárium is növeli a melanóma kialakulásának kockázatát

A globális felmelegedés és a szolárium is növeli a melanóma kialakulásának kockázatát

Az elmúlt húsz évben folyamatosan nőtt Magyarországon a bőrrákos esetek száma. A bőrdaganatok közül a melanóma az egyik legagresszívebb típus, ezért különösen fontos a betegség korai felismerése. Ráadásul a globális felmelegedés jelentősen növeli a kialakulás kockázatát, mivel ennek következtében tartósan egyre több UV-sugárzás éri a bőrünket. A szoláriumban pedig már akár egyetlen alkalom is tartós bőrkárosodást okozhat. A Budai Egészségközpont a rendszeres önellenőrzésre és a bőrgyógyászati szűrővizsgálat fontosságára, valamint a megelőzésre hívja fel a figyelmet a május 7-ei melanóma világnap alkalmából.
Megugrott a szamárköhögéses esetek száma hazánkban

Megugrott a szamárköhögéses esetek száma hazánkban

Már a Semmelweis Egyetem Gyermekgyógyászati Klinikáján is kezeltek idén súlyosan beteg gyermeket szamárköhögéssel. Míg a korábbi években maximum egy-két megbetegedést tapasztaltak éves szinten Magyarországon, addig az idei első negyedévben már 12 esetet regisztráltak. A betegség ellen létezik védőoltás, amit a gyerekek kötelező oltásként kapnak meg, de a kisbabákra különösen veszélyes lehet, ha a védettség kialakulása előtt fertőződnek meg a kórral.
Ingyenes gyereknapi programok 2024-ben: több tucat izgalmas rendezvény Budapesten és vidéken

Ingyenes gyereknapi programok 2024-ben: több tucat izgalmas rendezvény Budapesten és vidéken

Május utolsó vasárnapján vidám gyerekzsivajjal és kacagással telik meg az ország: ez a nap a gyerekekről szól. Érdemes ellátogatni valamelyik családi rendezvényre - mutatjuk gyereknapi programajánlónkat, melyben ingyenes eseményeket gyűjtöttünk össze. Gyűjteményünk a teljesség igénye nélkül készült, hisz országszerte megszámlálhatatlan helyen tartanak gyereknapi rendezvényt: ha nem találsz hozzád közel esőt a listán, nézz szét a hozzád közel eső városok, települések programajánlói között is!
Ha ilyen kolbászt vettél, ne fogyaszd el!

Ha ilyen kolbászt vettél, ne fogyaszd el!

A Nébih kéri a vásárlókat, hogy az alábbi azonosító adatokkal megegyező termékeket ne fogyasszák el!
A diabétesz kialakulása előtt évekkel lehetnek jelei egy gyakori szövődményének

A diabétesz kialakulása előtt évekkel lehetnek jelei egy gyakori szövődményének

Idegbántalomra utaló kisebb eltéréseket már egészséges cukoranyagcseréjű, de cukorbetegség szempontjából magasabb kockázati csoportba tartozóknál is találtak a Semmelweis Egyetem kutatói. A vegetatív és érzőidegrendszer zavarát okozó állapot jeleinek mielőbbi felismerése segítheti a betegség megelőzését és hatékonyabb kezelését.
A szerkesztő ajánlja