SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Az éjszakai bepisilés mint családi ügy

- 2020-01-07
Nagyon gyakran szégyenkezve számolnak be arról a szülők, hogy idősebb gyereküknél (6-10 évesek) még gyakran előfordul az éjszakai bepisilés (enuresis nocturna). Egyáltalán nem beszélhetünk ritka jelenségről, mivel az 5-14 éves gyerekek több mint 7%-a érintett. Mielőtt elkezdeném bemutatni az éjszakai bepisilés családi vonatkozásait, fontos tisztázni néhány alapfogalmat.

Klinikai értelemben enuresis nocturnáról vagyis éjszakai bevizelésről (nappaliról is) akkor beszélünk, amikor 5 évnél idősebb gyereknél áll fenn tartósan és gyakran az éjszakai bepisilés. Az éjszakai ágybavizelés lehet primer, abban az esetben, ha sosem volt még a gyereknél olyan hosszabb időszak, amikor ágytiszta lett volna. Szekunder éjszakai bepisilésről pedig akkor beszélünk, amikor hosszabb száraz időszak után ismét jelentkezik a gyereknél a bepisilés. Ezutóbbinál sokkal valószínűbb a pszichés háttér, mindamellett, hogy lehet a családban genetikai esendőség is. Ezen felül a nem megfelelő toalett-tréning rítusok is károsak lehetnek. Ilyen lehet, ha túl korán vagy túl erőszakosan történik a szobatisztaságra szoktatás.

Az első és talán egyik legfontosabb szabály, hogy ne kezdjük el a bepisilés miatt büntetni a gyereket vagy lekicsinylő megjegyzéseket tenni rá („a Pisti még csak 3 éves, de már ő sem pisil be”, „a te korodban ez már nagyon ciki”, ha bepisilsz nincs tabletezés egy hétig” és hasonlók...). Amellett, hogy nem fogja elmulasztani a problémát, még jókora szorongást és szégyent is kialakítunk a gyerekben. Nyilvánvalóan nem arról van szó, hogy a gyerek éber tudatállapotban úgy dönt, hogy ő most akkor jól ágyba vizel, hanem arról, hogy nem ébred fel a pisilési ingerre, és már kész a baj, amikor észleli a problémát.

Mielőtt elkezdenénk foglalkozni a bepisilés esetleges pszichés aspektusaival, az első lépés mindig az organikus kivizsgálás vagyis, hogy van-e valamiféle testi oka az ágybavizelésnek.

A bepisilés hátterében álló 3 legjellemzőbb organikus ok:

  • Az antidiuretikus hormon eltérései, ami a vese által kiválasztott vizelet mennyiségét befolyásolja,
  • A hólyagkapacitás életkori átlagtól való elmaradása
  • vagy a magasabb ébredési küszöb, ami miatt nehezebben ébreszthető a gyerek.

Miután a háziorvos segítségével kizárásra került a szervi háttér, el kell kezdeni foglalkozni a pszichés aspektusokkal.

 

Éjszakai bepisilés és egyéb pszichés zavarok

A kutatások azt mutatják, hogy az éjszakai bepisiléssel küzdő gyerekek és serdülők esetében kettő-négyszer nagyobb a társuló pszichés zavarok esélye. A legerősebb kapcsolat a másodlagos enuresis esetén jellemző, és gyakoribb, hogy externalizáló (kifelé megjelenő tünetekkel járó) zavarokkal jár együtt. ilyen például az ADHD. Emellett, ezeknél a gyerekeknél gyakoriak az érzelmi és viselkedési problémák is. Ezutóbbiak egyébként rendszerint hirtelen javulni kezdenek, ahogy egyre gyakoribbak a száraz éjszakák, ami által javul a gyerek önbecsülése.

 

Családi dinamika és ágybavizelés

Az enuretikus (bepisilő) gyerekek egy részénél viszont nem segítenek a kézzel fogható vagy egyértelműnek tűnő megoldások. Mikor a család már túl van a testi okok kizárásán és nincs markánsan megjelenő pszichés nehézség, előtérbe kerül a tanácstalanság. Minél nagyobb a gyerek, annál több lemondással vagy nehézséggel jár a bepisilés. Kimaradnak a barátoknál alvások, a táborok és az osztálykirándulások, mert a gyerekek félnek, hogy a kortársak megtudják, hogy ebben a korban még mindig nehézségük van ezen a területen.

A szülők sokszor akkor jutnak oda, hogy családilag kérjenek segítséget, amikor már minden egyéb módszer csődött mondott, és egyre erőteljesebbé válik az a gondolat, hogy a gyerek bepisilése összefüggésben állhat egy családi nehézséggel. Leggyakrabban a kistestvér születését követően számolnak be a családok visszaesésről a szobatisztaság terén, hiszen a megváltozott szokások, a családdinamika időleges felborulása komoly feszültséget okozhat az idősebb gyerekben. Ugyanígy nehezített időszakok a gyerek életében bekövetkező markáns változások, mint például az iskolakezdés. Szintén jól megragadható, gyakori kiváltó a komoly házastársi feszültség, amely következtében a gyerek a benne dúló félelmet és szorongást tudattalanul bepisilés formájában fejezi ki. A fenti példáknál vannak azonban sokkal árnyaltabb jelenségek is, amelyeknél a gyerek teste jelezhet, hogy valami nem ok a családban. Ilyen jelenségek lehetnek például, amelyek a családi alrendszerek összemosottságában mutatkoznak meg. Az édesanya a férjétől eltávolodik, és a gyerekeknél igyekszik minden örömét megtalálni. A férj mintegy másodhegedűs szerepbe kerül, miközben a gyerekek viszik a stafétabotot.

Ilyenkor gyakran hiányoznak a gyerekeknek fontos egyértelmű keretek, ami bizonytalanságérzést eredményez. Ennek egy szélsőséges formája az érzelmi parentifikáció. Az egyik házastárs a gyerekével beszéli meg a házasságában, felnőtt életében megjelenő problémákat, vagy akár a gyerekkel osztja meg a szülők közti szexuális nehézségeket.

Szintén alrendszerek összemosottságát jelzi, amikor a nagyszülők a családban szülői feladatokat látnak el. Történhet ez úgy is, hogy egy kezdeti nehéz élethelyzet a nagyszülők nagyobb segítségét igényli, akik végül ottragadnak, de az is lehet, hogy az egyik még nem levált szülő hívja be a családba az anyját vagy apját. Ez, túl azon, hogy a generációk összemosódását eredményezi, rendszerint még a házastársak között is komoly feszültséget okoz, mert csorbítja valamelyik házastárs kompetenciáját.

A gyerekekhez való viszony is különféle nehézségeket okozhat. Nem szerencsés, amikor eltérő életkorú gyerekeknél azonos elvárásokat támasztanak a szülők vagy mindig együtt kell programokra, foglalkozásokra járniuk, így eröltetve a jó viszonyt köztük. Az is okozhat feszültséget, ha sosem kapnak a gyerekek önállóan időt az egyik vagy másik szülőjükkel. Ilyen értelemben a bepisilésnek jutalmazó ereje lehet, hiszen így a gyerek, mivel nem maradhat a pisis ágyban, átkéredzkedik a szülők közé, akik végre csak az ő közelében vannak. Tünetképzéshez vezethet az is, ha súlyos titok nehezedik a családra. Egy gyerek akkor is érzi az ebből fakadó dinamikai eltolódásokat, rezdüléseket, ha egyébként fogalma sincs arról, hogy mi is zajlik a háttérben.

Sokszor értetlenül állnak a szülők: azért pisil be a gyerek, mert mi veszekszünk? Mi köze az anyósom gyakori jelenlétének a gyerek bepisiléséhez? Most akkor mi vagyunk a hibásak?

Érdemes a tünetet pozitív keretbe helyezni: azáltal, hogy megjelent a családban, felhívja a családtagok figyelmét arra, hogy valami nem stimmel, valamit finomhangolni kell, hogy helyreálljon az egyensúly. A gyerek, mint egy érzékeny műszer, átveszi a családi dinamika minden egyes rezdülését, és mikor nem sikerül átlendülni a nehézségeken, önkéntelenül bejelez. Nagyon gyakori, hogy a családi rendszerben bekövetkező egészen apró változások elmulasztják a gyerek tüneteit. Az éjszakai bepisilés esetén nagyon gyakran 4-5 családterápiás ülés elegendő a tünet teljes megszűnéséhez.

Ha szeretnél több cikket is olvasni család és párkapcsolat témában, akkor kattints ide.

Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: 7köznapi pszichológia
Kép: smengerlsrud / pixabay

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Sokkoló eredményt hozott az agyevő amőba miatt vett vízminták vizsgálata

Az agyevő amőba által okozott fertőzéssel kapcsolatban Párkány Vadas strandfürdőjében a hatóságok szerint a mintavételek több mint háromnegyedében találtak amőbát.

Meghalt a 11 éves kisfiú, akit fürdés közben agyevő amőba fertőzött meg

Tragikus véget ért a kórházi kezelése annak a 11 éves szlovákiai kisfiúnak, akit egy párkányi fürdőben fertőzhetett meg a rendkívül ritka és szinte mindig halálos kórokozó, az agyevő amőba. A Naegleria fowleri nevű egysejtű ellen nincs biztos gyógymód - a fiú több napos küzdelem után hunyt el.

Agyevő amőba fertőzhetett meg egy fiút egy párkányi fürdőben - ritka, de halálos kór terjedhet nyáron

Egy ritka, de rendkívül veszélyes fertőzés gyanúja merült fel egy tizenegy fiú esetében, aki egy szlovákiai fürdőzés után került válságos állapotba. A hatóságok szerint nem kizárt, hogy az agyevő amőba, azaz a Naegleria fowleri állhat a háttérben. Utánajártunk, mit lehet tudni erről a rettegett kórokozóról és milyen veszélyeket rejt a nyári fürdőzés.

Eltűnt hatéves ikerpár Budapesten: az ország együtt izgul Annabell Zoéért és Blanka Noémiért

Június 12-én délután egy nagymama vitte el engedély nélkül Kosztyú Annabell Zoét és Kosztyú Blanka Noémit Budapesten, a Bikás park környékéről - azóta semmit sem tudni a kislányokról. A rendőrségi feljelentés már megtörtént, az ország hálózatai összefogtak, hogy segítsenek megtalálni őket.

Tábori rémálmok és kiközösítés: Hogyan segíts gyermekednek, ha bajba kerül?

A nyári táborok izgalmas kalandokat és értékes tapasztalatokat ígérnek, ám néha szorongással és más lelki nehézségekkel is járhatnak. Hogyan ismerheted fel, ha gyermeked kiközösítés áldozata lett, és mit tehetsz, ha nem akar visszamenni a táborba, de nem mondja el az okát?

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja