SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Szódabikarbóna helyett tévedésből mosószódát kaptak a vevők egy boltban

Családinet [cikkei] - 2019-07-03
Szódabikarbóna helyett tévedésből mosószódát árultak a XIII. kerület, Katona József utcában található, zömmel csomagolásmentes Ligeti Boltban - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) kedden az MTI-vel.

A közleményben felhívták a figyelmet, a mosószóda lúgos kémhatású anyag, amely a bőrre, nyálkahártyára kerülve felmaródást okoz. Lenyelése után égő érzés jelentkezik a szájüregben, a garatban, a gyomorban, és nyálzás, erős hasi fájdalom, sípoló légzés léphet fel. 

Az NNK arra kéri azokat, akik fogyasztottak a tévedésből árusított mosószódából, hogy feltétlenül forduljanak orvoshoz. Az ügyben vizsgálatot indított a Fővárosi Kormányhivatal is - tették hozzá.

A Ligeti Bolt a honlapján azt írta, június 18. és július 1. között árusították a mosószódát szódabikarbóna helyett. A téves forgalmazás oka az volt, hogy a beszállító a megrendelt 25 kilogrammos szódabikarbóna helyett hasonló kiszerelésű mosószódát szállított - tudatták.

Közölték, a termék forgalmazását azonnali hatállyal felfüggesztették, a kimért szódabikarbóna forgalmazásának megszüntetését pedig fontolóra veszik. A bolt arra kéri a vásárlókat, hogy aki a boltban ez időszak alatt szódabikarbónát vett, az vagy csak tisztítószerként használja, vagy vigye vissza a boltok valamelyikébe, ahol visszaveszik.

Forrás: MTI 
Kép: evitaochel / Pixabay

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Kalkulátorok kismamáknak és szülőknek

Terhességi, ovulációs, BMI és babaméret kalkulátorok egy helyen. Néhány adat megadásával azonnal megkapod a választ.

12 étel, amit SOHA ne adj a babának (tiltólista 1 éves kor alatt)

1 éves kor alatt a babának szigorúan tilos mézet, hozzáadott sót és cukrot, tehéntejet (italként), nyers húsokat és tojást, valamint fulladásveszélyes ételeket (egész dió, szőlő, popcorn) adni.

"Ez társadalmilag káros és veszélyes" - Dr. Novák Hunor nyíltan szembemegy politikus rokonai oltásellenes nézeteivel

Sokan ismeritek és olvastátok nálunk is Dr. Novák Hunor cikkeit, aki most egy rendkívül nehéz és személyes témában szólalt meg. Nyílt levélben határolódott el testvére, Novák Előd és sógornője, Dúró Dóra oltásokkal kapcsolatos, általa tudománytalannak és veszélyesnek tartott tevékenységétől.

Szívdobogás, pánik, fulladás 50 felett - szívbeteg vagyok, vagy a hormonjaim?

Ott ülsz a kanapén, tévét nézel, és hirtelen elkezd verni a szíved. Levegőt kapkodsz, pánikba esel. "Szívinfarktus?" - villant át az agyadon. Rohansz a kórházba, EKG, vérvétel, szívultrahang. Az eredmény: minden rendben. "De akkor mi ez?" - kérdezed az orvostól. "Lehet, hogy stressz" - jön a válasz. De te tudod, hogy ez nem stressz. Ez valami más.

Gyerek hiszti kezelése: okok, megelőzés és bevált megoldások szülőknek

Miért hisztizik a gyerek, és mit tehetsz szülőként? Okok, életkori sajátosságok, megelőzés, bevált módszerek és figyelmeztető jelek egy helyen.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja