SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Vakságot okozhat a cukorbetegség szövődménye

Családinet [cikkei] - 2018-10-04
A diabéteszes retinopátia a cukorbetegség egyik legsúlyosabb szövődménye. Hatására kóros elváltozások alakulnak ki a látóhártya kisereiben, ami látáskárosodáshoz, hosszútávon pedig vaksághoz vezethet - mondta Dr. Nagy Zoltán Zsolt.

A Szemészeti Klinika igazgatója a látás hónapja kapcsán hívta fel a figyelmet a betegségre, mely leginkább a rosszul beállított vércukorszint következménye.

Bár a kórkép kialakulása megfelelő táplálkozással, rendszeres vércukorméréssel, testmozgással és évenkénti szemfenék vizsgálattal megelőzhető lenne, a 30 és 65 éves kor között kialakuló vakság leggyakoribb oka a fejlett országokban mégis a diabéteszes retinopátia.

A mintegy 800 ezer ismert hazai cukorbeteg közül több mint 32 ezer beteg vak vagy súlyosan látássérült, a számuk pedig folyamatosan nő, évente megközelítőleg további ezer ember veszíti el látását a diabétesz miatt – ismertette a statisztikát Dr. Nagy Zoltán Zsolt. Hozzátette: megfelelő prevencióval ugyan 95 százalékban megelőzhető lenne a látásromlás vagy vakság, a Semmelweis Egyetem két évvel ezelőtt végzett országos felmérése szerint a cukorbetegek majd egyharmada soha nem volt szemészeti szűrésen.

A diabéteszes retinopátia kiváltó oka az, hogy a cukorbetegség miatt sérülnek a kiserek, kapillárisok érfalai, emiatt elvékonyodnak, áteresztővé válnak vagy elzáródnak, valamint új erek keletkeznek, amelyek gátolják a retina működését. A szövődménybetegség alattomosan és folyamatosan rombolja a látást – hangsúlyozta a klinikaigazgató, leszögezve, hogy az érintetteknek eleinte semmilyen panaszuk nincs, többnyire csak akkor figyelnek fel a retinopátiára, mikor a betegség már előrehaladott állapotban van, és jelentkeznek a látászavarok. A tárgyakat gyakran csak homályosan látják, ha pedig a diabéteszes retinopátiában szenvedők szemének üvegtestjében bevérzések keletkeznek, a betegek hulló koromhoz hasonlító fekete pontokat vagy foltokat látnak. A kórkép általában azoknál jelentkezik, akiknél hosszú évek óta – legalább 5 éve – fennáll valamilyen fokú cukorbetegség, súlyossága pedig egyénenként eltérő lehet, a teljes látását a betegeknek csak egy kis százaléka veszíti el.

A kórkép a páciens cukorháztartásának rendben tartásával, a rendszeres vércukorméréssel, megfelelő táplálkozással – a sok szénhidrát, a túlzott gyümölcs és kenyér, valamint a nagy mennyiségű zsíros ételek kerülésével – és a rendszeres testmozgás beiktatásával megelőzhető.

Mindemellett az egyik legfontosabb óvintézkedés az évenkénti szemfenékvizsgálat, rendszeres kontroll mellett ugyanis megelőzhető, hogy egy nagyobb vérzés vagy retinaleválás miatt hirtelen, akár egyik hétről a másikra látásvesztés történjen.
 

A retinopátia kezelésének alapvető és elsődleges eszköze a lézer.

A kezelés során a retinára irányított lézersugarak elpusztítják az újonnan képződött ereket és elzárják a folyadékot áteresztő kóros kapillárisokat. Az időben elvégzett beavatkozás kivédheti a jelentős látásromlást.

Dr. Nagy Zoltán Zsolt kiemelte, a cukorbetegség miatt megvakult páciensek betegségterhe az állam számára körülbelül 20 milliárd forintot jelent évente, míg a fejlett szűrési rendszer kiépítéséhez, működtetéséhez ennek tizedére, mintegy 200 millió forintra lenne szükség.

A Semmelweis Egyetem Szemészeti Klinikája ezért Nemzeti Diabetes Program keretében szeretné korszerűsíteni saját bázisát, ahol azon betegek számára nyújtanának segítséget, akiknél már kialakult valamilyen szövődmény a cukorbetegségből fakadóan. A program keretében a klinika széles szakmai összefogást kezdeményezne belgyógyászokkal, neurológusokkal, gyermekgyógyászokkal, nefrológusokkal, podiáterekkel, gyógytornászokkal és dietetikusokkal, emellett fejlesztenék a diagnosztikai és műtéti eszközparkot is. A klinika igazgatója hozzátette, a diabéteszes retinopáta szűrése jóval gördülékenyebb lehetne, ha nem a betegeknek kellene eljutniuk a szakrendelésekre, hanem telemedicínális országos szűrőhálózatot létrehozva a cukorbetegek lakóhelyén a háziorvosi rendelőkbe szerveződne meg évente egyszer a szemfenékvizsgálat.

Dr. Nagy Zoltán Zsolt egy intézményen belüli jó gyakorlatra is felhívta a figyelmet: a Szemészeti Klinika ugyanis évek óta együttműködik a II. Sz. Belgyógyászati Klinikával, ahol a cukorbetegeket helyben megvizsgálják az úgynevezett fundus kamerával, a felvételeket pedig eljuttatják a szakembereknek kiértékelésre, így a pácienseknek csak akkor kell külön felkeresni a szakrendelőt, ha az valóban indokolt.

Forrás: Semmelweis Egyetem
Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

100 ezer forintos iskolakezdési támogatás: kik kaphatják meg, és mikor érkezhet?

A bejelentés szerint gyermekenként összesen 100 ezer forintos iskolakezdési támogatást kaphatnak azok a családok, ahol a tanévkezdés különösen nagy anyagi terhet jelent. A támogatás célja, hogy a gyerekek ne induljanak hátrányból szeptemberben csak azért, mert a családjuk nehezebb helyzetben van.

Az utolsó pillanatban kilökte a babakocsit a sínekről - kétéves kislánya túlélte, az édesanya meghalt

Szívszorító tragédia történt Németországban: egy 26 éves édesanya az utolsó pillanatban még meg tudta menteni kétéves kislányát, amikor egy közeledő vonat elől lelökte a babakocsit a sínekről. A kisgyermek sértetlen maradt, az anyát azonban elgázolta a szerelvény. A baleset körülményeit még vizsgálják.

Itt volt a legmagasabb a ponthatár idén és ezekre a szakokra volt a legnehezebb bejutni

Csütörtök este kihirdették a 2026-os felsőoktatási felvételi ponthatárokat, így több mint 140 ezer jelentkező számára eldőlt, szeptembertől megkezdheti-e egyetemi tanulmányait, és ha igen, melyik intézményben. Idén is akadtak olyan szakok, amelyekre rendkívül magas pontszámmal lehetett csak bekerülni.

Bokszedzés közben halt meg egy 16 éves fiú - ezekre a figyelmeztető jelekre minden szülőnek érdemes odafigyelnie

Felfoghatatlan tragédia történt egy komáromi thai box edzésen: egy 16 éves fiú bemelegítés közben hirtelen rosszul lett, majd összeesett. Többen azonnal megpróbálták újraéleszteni, a kiérkező mentők azonban már nem tudták megmenteni az életét. A fiatal halálának pontos okát jelenleg vizsgálják.

„Bevittük a kórházba, és pár nap múlva már meg sem ismert” – miért válik zavarttá az idős beteg a kórházban, és mit tehet a család?

Előfordul, hogy egy idős embert még tiszta tudattal visznek kórházba, néhány nappal később pedig zavarttá válik, nem ismeri fel a hozzátartozóit, vagy szokatlanul aluszékony lesz. Ez nem feltétlenül demencia, hanem gyakran kórházi delírium. Mit kell erről tudni, és hogyan segíthet a család?

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja