Újabb kisgyermek halt meg: már 18 halálos áldozata van a kanyarójárványnak Romániában
Újabb kisgyerek halt meg kanyaróban Romániában, ezzel tizennyolcra emelkedett a halálos esetek száma - közölte pénteken a román média. (Baranyi László, az MTI tudósítója jelenti)
A tizennyolcadik áldozat egy kétéves, nagymamájára bízott, beoltatlan, anyakönyvi bejegyzésben sem szereplő kislány, aki a Dolj megyei Bailesti városának határában élő roma közösségből származott - adta hírül a román közszolgálati televízió. Miután a városi kórházba megfázás gyanújával beszállított kislányon a kanyaró tüneteit fedezték fel az orvosok, átszállították a krajovai (Craiova) járványkórházba, ahol azonban a héten belehalt a betegség szövődményeibe. Utóbb beigazolódott, hogy kanyarója volt.
Az Adevarul című liberális lapnak a Dolj megyei közegészségügyi intézet vezetője, Stefan Popescu csütörtökön úgy nyilatkozott: a kanyarójárvány főleg a roma közösségekben üti fel a fejét, a külföldről hazatérő gyerekek az otthoni közösségben elkapják a betegséget. Felhívta a figyelmet, hogy Dolj megyében nem mindegyik családorvosi rendelő rendelkezik oltóanyaggal: több helyütt kifogyott a vakcina, amit csak akkor tudnak pótolni a hatóságok, ha az orvos jelzi a hiányt.
Romániában a héten 4075-re emelkedett az igazolt kanyarós esetek száma a betegség tavaly februári megjelenése óta - közölte honlapján az országos közegészségügyi intézet (INSP) pénteken. A legtöbb halálos áldozatot Arad megyében szedte a járvány, ahol már öten haltak meg kanyaróban. Négy-négy halálos áldozatról érkezett jelentés Temes illetve Dolj megyéből, hárman haltak meg kanyaróban Krassó-Szörény megyében, és egy-egy áldozatot követelt a járvány Szatmár megyében, illetve Bukarestben.
Az INSP a kanyaró elleni oltást népszerűsítő kampánnyal próbálja megelőzni a járvány terjedését, és azt szorgalmazza, hogy minden 9 hónapot betöltött és 9 évesnél nem nagyobb gyereket oltassanak be szüleik, ha eddig nem tették. A kanyaró az ország 40 megyéje közül 37-ben megjelent már.
A magyar lakosság védett a kanyaró ellen
A magyar gyerekek 98 százaléka be van oltva kanyaró ellen, ennek köszönhetően Magyarországon "népességszintű védettség" alakult ki a betegséggel szemben - mondta Oroszi Beatrix, az Országos Epidemiológiai Központ (OEK) főigazgatója az M1 aktuális csatorna kedd reggeli műsorában.
A kanyaró tünetei és a védekezés
Oroszi Beatrix az M1-en azt mondta: a kanyaró súlyos, fertőző betegség, amelynek kezdetben influenzaszerű tünetei vannak: torokfájás, köhögés, magas láz. Kiemelte továbbá, hogy már a lappangási idő utolsó fázisában, még a tipikus kiütések előtt fertőzhet a beteg.
A legjobb védekezés a védőoltás - emelte ki a szakember, hozzátéve, hogy Romániában az "átoltottság" aránya nem elég magas. Magyarországon viszont szinte minden 15 hónapos és 11 éves gyereket beoltanak kanyaró ellen, a 98 százalékuk megkapja a vakcinát. Ennek köszönhetően Magyarországon az elmúlt tizenöt évben csak behurcolt, vagy azzal összefüggő eset fordult elő - tette hozzá.
Oroszi Beatrix azt ajánlja, ha egy közösségbe - akár Romániából - új gyermek érkezik, ellenőrizni kell, hogy minden, az életkorának megfelelő védőoltást megkapott-e, és ha nem, minél előbb pótolni kell. A szülőknek pedig azt javasolja, hogy ha tehetik, 15 hónaposnál fiatalabb gyerekkel ne utazzanak Romániába. Indokolt esetben 9 hónapos korra előrehozható a védőoltás beadása, de ez esetben egyéves kor után még egy oltást kell kapnia a gyermeknek - hívta fel a figyelmet a főigazgató.
Előrehozható az oltás
Oroszi Beatrix azt mondta, előre hozható a 15 hónapos korban esedékes oltás, így ha 9-12 hónapos kor között történik az MMR-oltás, ezt 15 hónapos korban meg kell ismételni, de a szakember ettől függetlenül sem ajánlja, hogy 15 hónaposnál fiatalabb gyerekkel fertőzött terültre utazzanak.
Forrás: MTI
Fotó: George Hodan/PublicDomainPictures.net
Közösségi hozzászólások: