SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Visszatérő szempanaszainkat bőratka is okozhatja

Családinet [cikkei] - 2017-02-15
Már gyermekkorban megtanultuk, hogy ne piszkáljuk a szemünket, mert így könnyen vihetünk át a kezünkről kórokozókat. De mit tegyünk, ha a fertőzés forrása a szemünk közvetlen környezetében él, a szempillák tövében megbújva okoz különböző tüneteket? Erre a lehetőségre is gondolni kell, ha gyakran szenvedünk szemszárazságtól, égő érzéstől, gyulladástól, szemeink gyakran viszketnek és váladékozás jelentkezik.
Visszatérő szempanaszainkat bőratka is okozhatja

Bőratka a szempillák közt

A bőratka egy apró, szabad szemmel nem látható élősködő, mely a szőrtüszőkben él és faggyúval táplálkozik. Korábbi kutatások szerint jelenléte fontos szerepet játszik bizonyos bőrbetegségek - elsősorban a rosacea és a pattanás – kialakulásában, de több vizsgálat igazolta azt is, hogy bizonyos szemproblémák megjelenéséhez is közük lehet. Az Archives of Medical Science folyóirat korábbi számában megjelent kutatásban, szakemberek a szempillákon vizsgálták a bőratkákat. A 290 résztvevőtől vett szempilla mintákat mikroszkóp alatt kielemezve megállapították, hogy 41 százalékuk esetében kimutatható a bőratka jelenléte.


Gyorsan szaporodnak, és könnyen terjednek

A bőratkák száma a serdülőkor környékén drasztikusan megnövekedhet. A bőratkák ugyanis elhalt bőrsejtekkel és faggyúval táplálkoznak, a hormonális változások következtében pedig ebben a korban a bőr faggyútermelődése intenzívebbé válik, ezáltal a bőratkák életfeltételei is jelentősen javulnak – magyarázza Peterman Krisztina mesterkozmetikus, a problémás bőrűek kezelésére specializálódott Dermatica szakembere. A 0,1-0,4 milliméter hosszúságú élősködők igen gyorsan szaporodnak. Egy atka egy alkalommal 12-14 petét rak le a faggyúmirigyekben, ezért a kor előrehaladtával számuk tovább emelkedhet. A bőratkák emellett könnyen is terjednek, közös törölköző, szempillaspirál, vagy fésű használatával is átadható, de elterjedését segíti a rossz higiéniai környezet – mosdatlanság, hetekig nem cserélt törölköző és ágyneműhuzat – is.


Szemhéjszéli gyulladást is okozhatnak

A Klinika Oczna folyóiratban közült tanulmányban, lengyel kutatók a bőratka szerepét vizsgálták a krónikus blepharitis kialakulásában. A 435, 3 és 96 év közötti résztvevőtől szempilla mintákat gyűjtöttek, majd azokat mikroszkóp alatt vizsgálták. A kor előrehaladtával egyre több résztvevőnél mutatták ki az atka jelenlétét. A 3-15 évesek 13 százalékánál, a 19 és 25 év közöttiek 34 százalékánál, a 31 és 50 év közöttiek 69 százalékánál, 51 és 70 év közöttiek 87 százalékánál, 71 év felett pedig 96 százaléknál. Azon résztvevők közül, akiknél kimutatták az atka jelenlétét, 58 százalékuk küzdött rendszeresen a szemhéjszéli gyulladás visszatérő tüneteivel.


Az atkák jelenléte a kúszóhályog kialakulásával is összefügghet

A Medical Hypotheses folyóirat közelmúltban megjelent tanulmánya szerint azok körében, akiknél a Pterygium, vagy kúszóhályog nevű szembetegség tünetei jelentkeztek, majdnem minden esetben igazolni tudták a bőratkák jelenlétét. A vizsgált 69 résztvevő közül 39-nél diagnosztizálták a szemrés területében jelentkező fájdalommentes – ha begyullad, akkor égő, irritáló érzéssel kísért - kötőhártya megvastagodással járó betegséget. Ebben a csoportban 93,33%-os arányban mutatták ki a bőratkák jelenlétét, míg az egészséges egyének között mindössze 20.51%-os volt az előfordulása.


Fontos a bőrflóra helyreállítása

A fokozott faggyútermelődés mellett a rossz higiéniai környezet is kedvező életfeltételeket biztosít az atkák elterjedéséhez. Peterman Krisztina szerint azonban nem lehetetlen megszabadulni tőlük, de kitartó, több hónapos odafigyelésre van hozzá szükség. Az egyes atkák életciklusa ugyan mindössze 14-28 nap, ám mivel igen gyorsan szaporodnak, a folyamatos utánpótlásuk biztosított. Ebbe a folyamatba a bőrflóra helyreállítását célzó kozmetikai kezeléssel, speciális hatóanyagokkal tudunk beavatkozni, így gyakorlatilag a megmaradásukhoz kedvezőtlen életfeltételeket teremtünk. Annak érdekében, hogy megelőzzük a panaszok kiújulását, egy teljes kúrát érdemes végig csinálni, ami megközelítőleg három hónapot vesz igénybe.

Forrás: Dermatica
Fotó: PublicDomainPictures/pixabay

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Így irányítja az életed egy manipulatív szülő

Így irányítja az életed egy manipulatív szülő

"A manipulatív szülők annyira ügyesen leplezik igazi szándékaikat, hogy gyerekeik állandó zavarodottságban élnek. Tudják, hogy becsapják őket, de nem tudnak rájönni, hogy hogyan."
Így mondj szépen és eredményesen nemet a gyerekednek - nagy szükség van erre időnként

Így mondj szépen és eredményesen nemet a gyerekednek - nagy szükség van erre időnként

Nemet mondani nem könnyű, főleg nem a gyerekünknek, mégis elengedhetetlen része a szülői szerepnek ez is: hiszen felelősségre, önkontrollra és érzelmi szabályozásra tanítja a kicsit. A következetes és szeretetteljes nevelés hatására a gyerekek biztonságban érzik magukat, és magabiztos, felelős felnőttekké válhatnak. De hogyan mondjunk nekik nemet?
Egy betegség, amelyet félreértések és előítéletek kísérnek - május 24. a Szkizofrénia Világnapja

Egy betegség, amelyet félreértések és előítéletek kísérnek - május 24. a Szkizofrénia Világnapja

A Szkizofrénia Világnapjának célja, hogy felhívja a figyelmet e komoly mentális betegséggel küzdők gondjaira, csökkentse a velük szembeni megbélyegzést, és elősegítse irányukba a társadalom megértését és támogatását.
Számoljunk le a szívelégtelenséget övező leggyakoribb tévhitekkel!

Számoljunk le a szívelégtelenséget övező leggyakoribb tévhitekkel!

A szívelégtelenség több mint 64 millió embert érint világszerte1, és ahhoz képest, mennyire gyakori betegség, rengeteg hiedelem és félelem övezi. Hamis feltételezésekre hagyatkozni azonban rendkívül veszélyes lehet, amelyek mind a betegség megelőzését, mind pedig a páciensek gyógyulását, illetve partnerként történő együttműködését hátráltathatják. Az alábbiakban összegyűjtött néhány fontos tévhit megcáfolásával mindezt elkerülhetjük.
Egyre nyitottabbak vagyunk a digitális egészségügyi megoldásokra egy új kutatás szerint

Egyre nyitottabbak vagyunk a digitális egészségügyi megoldásokra egy új kutatás szerint

Magyarországon öt emberből négy használja az e-receptet, a páciensek kétharmada pedig kért már online vizsgálati időpontot, beutalót. 2021-ben a koronavírus-járvány alatt a lakosság egyharmada vett igénybe okoseszközöket, egészséggel kapcsolatos szenzorokat, applikációkat, jelenleg ez a szám 50 százalék, derül ki a Semmelweis Egyetem Digitális Egészség kutatócsoportjának legújabb felméréséből. A mesterséges intelligencia (AI) alapú egészségügyi megoldások is egyre ismertebbek.
A szerkesztő ajánlja