SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEKHÚSVÉT

Táplálkozási "iskolapéldák" szülőknek

Családinet [cikkei] - 2016-09-08
Elkezdődött a tanév és vele a fejtörés is, hogy mit, hol, hogyan egyen a gyerek, miként tudja a szülő ellenőrizni a táplálkozását, ha napi 7-8, de sokszor 10-12 órát távol van otthonról.

A Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége már két éve vezet egy gyermekelhízás elleni kísérleti programot Dunaharasztiban és Szerencsen[1], amely nemzetközi modellen alapul. Ebben az oktatáson kívül, szakemberek által összeállított napi menükkel is igyekeznek segíteni az ovisok és iskolások egészséges táplálkozását, hogy hozzászokjanak a változatos és helyes étrendhez.

A tanévkezdet alkalmából a többi szülőnek is pár hasznos táplálkozási tudnivalóval szeretne segíteni Kubányi Jolán, az MDOSZ elnöke és a GYERE Program szakmai vezetője.
 

Jó tudni, hogy:
 

  • az iskoláskorú gyermek napi energiaszükséglete 2200-2500 kcal, ami nagyjából egy közepes intenzitású fizikai munkát végző felnőttével egyezik meg
  • a fiúknál 12-13 éves korban kb. 20 cm-es testmagasság-növekedésre és 20 kg testtömeg-gyarapodásra lehet számítani, a lányoknál ez kicsit előbb, 10-11 éves korban következik be, náluk a változás általában plusz 16 cm-rel és 16 kg-mal jár
  • minden ötödik gyermek súlyproblémákkal küzd Magyarországon, táplálkozási zavarokkal háromszor annyi kamasz fordul szakemberhez, mint 10 évvel ezelőtt
  • a gyerekek fele reggeli nélkül megy el az iskolába
     

Amire érdemes odafigyelni:
 

  • Reggelizzen, mielőtt elindul!
    A reggeli az egészséges, napi ötszöri étkezés indító eleme, ami a gyerek délelőtti tanulási teljesítményét is kedvezően befolyásolja. Ideális esetben a reggelinek teljes kiőrlésű gabonát és fehérjét, azaz pékárut, tejet, tejterméket, vagy sovány felvágottat, halat, tojást, zöldséget-gyümölcsöt és folyadékot kell tartalmaznia. 
  • Csomagoljunk tízórait és uzsonnát, mert – többek között a nassolási vágyat is csillapító – napi ötszöri étkezés a kisétkezésekkel lesz teljes!
  • Törekedjünk a változatosságra és különösen a zöldség, gyümölcs választáskor vegyük figyelembe az idényjelleget!
  • Tudjuk meg, hogy mit kap a gyermek ebédre az iskolában, hét elején nézzük át az iskolai étlapot, és ennek ismeretében állítsuk össze az otthoni fogásokat!
  • Pénz helyett inkább ételt adjunk, de ha már az előbbiből kell megoldania a napi étkezését, legalább beszéljük meg vele, hogy mit vegyen belőle!
  • Legyen nála innivaló! Lényeges, hogy a gyermek eleget igyon, mielőtt elkezdődik a tanítás, mert nagyon gyakran nem elégséges az a folyadékellátottság, amivel nekilátnak a tanulásnak, ez pedig a közérzetükre és a tanulmányi teljesítményükre is negatívan hat. A változatosság a megfelelő folyadékbevitelhez is hozzásegít.
    Különösen figyeljünk oda a megnövekedett folyadékigényű napokra, amikor például testnevelésóra és edzés is van, vagy későn ér haza.
  • Ne erőltessük, amit nem szeret, de az sem jó, ha minden nap ugyanazt csomagoljuk, mert a kedvencére is hamar ráunhat!
  • Megfelelő adagot csomagoljunk! A mennyiségnél vegyük figyelembe a gyermek életkorát, igényeit és azt, hogy mennyi ideig van távol otthonról az iskolai és az egyéb elfoglaltságai (különóra, edzés stb.) miatt.
  • A csomagolásnál figyeljünk oda a romlandóságra! A könnyebben romló ételeket egye meg korábban, pl. tízóraira, a pékáru, müzli mellé a tejet vagy tejterméket, ha lehet, ne vigye magával, inkább vegye meg a büfében, az otthonról vitt főtt ételt fogyasztás előtt melegíttessük át vele, az iskolai büfék vagy konyhák nagy részében van erre lehetőség.
  • Naponta legalább egyszer együnk együtt! A közös étkezéseknek a fizikai szükségletek kielégítésén túl lelki hozadéka is van, összetartja a családot, színtere a közös beszélgetéseknek, az együttlétnek. Nem utolsó sorban pedig alkalmat teremt a szülőknek arra, hogy jó mintát adva kialakítsák és rögzítsék a gyerekekben a helyes táplálkozási szokásokat.

A Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége
A Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége 1991-ben alakult közhasznú szervezetként. 1994 óta tagja az Európai Dietetikusok Szövetségének (European Federation of the Associations of Dietitians, EFAD), 2008 óta pedig a Dietetikusok Világszövetségének (International Confederation of Dietetic Associations, ICDA). Az MDOSZ tagjai főiskolát végzett dietetikusok és egyetemet végzett táplálkozástudományi szakemberek, akik ma már nem csak az egészségügy különböző területein dolgoznak, hanem jelentős létszámban az élelmiszeripari cégek munkáját is segítik. Az MDOSZ olyan programok kidolgozásában és megszervezésében vesz részt, amelyeknek célja a fogyasztók tájékoztatása, illetve az egészséges életmódnak megfelelő táplálkozási gyakorlat és szokások kialakítása pozitív befolyásolás útján.
Mi az MDOSZ célja?
• A lakosság egészségi állapotának megőrzése és javítása.
• Az egészséges táplálkozási szokások kialakítása és népszerűsítése a lakosság körében.
• A táplálkozással összefüggő betegségek dietoterápiás vonatkozásainak széleskörű megismertetése, elfogadtatása és bevezetése.

[1] A dunaharaszti GYERE Program a Coca-Cola Alapítvány, a szerencsi a Nestlé támogatásával jött létre.
Fotó: Amanda Mills/PublicDomainImage.com

 
betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Változás jöhet az óvodákban: teljesen átalakulhat a rendszer

A 4-6 éves óvodások esetében a tízórai és az uzsonna energia- és sótartalma aránytalanul magas, ezen változtatnának. A kisétkezéseket teljesen újra gondolnák.

645 ezer CSED, 452 ezer GYED 2026-ban? Itt az új plafon-térkép

Ha most babát terveztek, vagy épp betegség miatt jönne a táppénz, 2026-ban egy dolog biztos: a minimálbér emelése több ellátás plafonját is feljebb tolta. És ilyenkor mindig ugyanaz a kérdés: "Oké, de mennyi lett a maximum, és én ebből látok-e bármit?"

Makula degeneráció kezelés: Így láttam újra élesen 68 évesen a mikroperimetriával

Anna, a 68 éves nagymama már lemondott arról, hogy valaha újra élesen lássa az unokái arcát. Az időskori makula degeneráció gyógyíthatatlan diagnózisa után azonban egy új módszer, a mikroperimetria segítségével visszakapta a látását. Dr. Ozsváth Mária szemész főorvos bemutatja, hogyan segíthet ez a forradalmian új technológia.

Lezárult a vizsgálat Egressy Mátyás ügyében, arról, hogy volt-e drog a szervezetében

Az egész országot megrázta a 18 éves Egressy Mátyás halála. A hetekig tartó kétségbeesett keresés, a remény és a bizonytalanság után a hatóságok a Dunában találták meg a fiatal sportoló holttestét. A napokban lezárult a toxikológiai vizsgálat is, amely újabb kérdéseket vet fel, miközben a legfontosabbra talán sosem kapunk választ: miért kellett Mátyásnak meghalnia?

Három diák halt meg, miután a tanáruk hipnotizálta őket - mit tanulhatunk ebből szülőként?

Egy floridai középiskolában az igazgató évekig hipnotizálta diákjait – három tanuló halála után derült ki, milyen súlyos következményei lehetnek annak, ha egy pedagógus túllépi a hatáskörét, és a szülők, gyerekek sincsenek tisztában a jogaikkal.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja