SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Tényleg fogyaszt a szoptatás?

Németh Noémi [cikkei] - 2016-03-02
Sok kismama tart attól, hogy a terhesség során felszaladt plusz kilók a szülés után is gyarapodni fognak. Jó hírünk van a számukra: a szoptatásnak kalóriaégető hatása van, tehát külön erőfeszítés nélkül is fogyaszthat.

A legtöbb nő már a várandósság alatt egy kicsivel több súlyt szed fel, mint szeretne. Hogy mennyi a terhességi hízás normális mértéke, az egyénileg változó, de azért néhány alapelv mindenkire érvényes.
Még ha sikerül is megőriznünk az ideális súlyt a terhesség során, akkor is előfordulhat, hogy a szülés utáni 3 évben kezdünk rohamos hízásba. A folyamat nagyon könnyen elindulhat, hiszen az addig aktív életet élő nő szülés után évekig otthon marad, nincs ideje külön sportra járni, kisbaba mellett pedig még egy erdei séta is túl bonyodalmas lehet, ami azelőtt talán minden hétvége kötelező programja volt.

A mozgás tehát sok anyuka esetében szinte nullára csökken: maximum boltba és postára jár el, és a közeli parkba, ahol sétálgat egy keveset a babakocsit tologatva.
Emellett ebben az időszakban többet kell enni, mint egyébként, hogy a test elegendő anyatejet tudjon termelni a baba számára. Tilos ilyenkor bármiféle fogyókúrát, diétát, léböjtkúrát tartani...

Egyszóval testsúly-szempontból úgy tűnik, mintha minden összeesküdött volna az anyuka ellen: diéta kizárva, sőt, többet kell ennie, mégsincs ideje és lehetősége bármiféle testmozgásra. Talán a természet ajándéka az anyukák számára az, hogy a nehezítő körülmények ellenére mégis beindulhat a fogyás ebben az időszakban is - mivel a szoptatás már önmagában is fogyaszt.

A jelenség oka, hogy a tejképzés és szoptatás hatására a szervezetben beindul a kalóriaégetés folyamata - mondja Christian Albring, a Német Nőgyógyászok Szakszövetségének elnöke.
Kutatások szerint a legtöbb anya, aki szoptat (és emellett nem kezd reggeltől estig tartó, felesleges nassolásba), a szülés után egy éven belül visszanyeri a teherbeesés előtti súlyát.


Mikor indul be a fogyás?
 

  • Szülés után egy hónappal sok szoptató anyuka csípője keskenyedni kezd, szemben azokkal, akik tápszerrel táplálják gyermeküket.
  • A látványosabb fogyás érdekében fontos, hogy az anyuka legalább fél évig szoptasson - tehát amellett, hogy a kisbaba egészsége szempontjából ez a legjobb, amit az anya tehet, még saját magára nézve is nagy előnyökkel jár, ha sokáig szoptat.
  • A kutatások során úgy találták, hogy a szülés utáni 9-12. hónap között indul be a legintenzívebben a súlyleadás.
  • Azok a nők kezdenek nagyobb eséllyel fogyni, akik a terhesség során sem lépték túl az "elfogadható" hízás mértékét.


Mit tegyünk, ha nem indul meg a fogyás?
 

Fontos tudni, hogy a súlycsökkenés mértéke mindenkinél eltérő lehet, és az is előfordulhat, hogy valakinél egyáltalán nem indul be magától. Bár a nők nagy részére érvényes, lehetnek kivételek: mint minden a világon, ez sem egy 100%-os, mindenkire vonatkozó törvényszerűség. Tehát ha azt tapasztalod, hogy a szülés után fél évvel a szoptatás ellenére sem kezd csökkeni a súlyod, fogadd meg az alábbi tanácsokat.

  • Próbáld meg 100 kalóriával csökkenteni a napi bevitelt. Talán elég annyi is, ha lemondasz a csokiról, vagy a tejszínhabról, amivel eddig a kávédat ittad.
  • Naponta maximum 1800 kalóriát vigyél be a szervezetedbe - az interneten számtalan táblázatot találsz, ami alapján pontosan kiszámolhatod a napi adagokat.
  • A szoptatás alatt tápanyag-dús étrendre van szükséged, ami nem egyenlő a szénhidrát-dússal. Fehér kenyér és tészta helyett fogyassz sok friss zöldséget, gyümölcsöt (egyébként is ezzel teheted a legtöbbet a megfelelő tejtermelésért), valamint teljes kiőrlésű kenyeret, gabonapelyhet, fehérje-dús ételeket.
  • Semmiképp se kezdj diétába a szülést követő első fél évben: ez még a regenerálódás és a tejtermelődés beindulásának időszaka.
  • Fő a fokozatosság: ne akarj hirtelen és gyorsan lefogyni. Ha túl gyors ütemű a súlyvesztés, akkor csökkenhet az energiaszinted, így ingerültebb, türelmetlenebb lehetsz a babával és az egész családdal, sőt, a szervezeted kevésbé lesz ellenálló a betegségekkel szemben is. Havi fél kg fogyás még biztonságos, és nem befolyásolja a tejtermelődést és a babád növekedését. Erősen túlsúlyos anyukák esetében havi 1 kg fogyás is megengedhető.
  • Mindenképpen kerülni kell a léböjtkúrát, a gyors és hatékony diétákat, valamint a súlycsökkentő szereket!

Érdemes komolyan odafigyelni ezekre a dolgokra, Christian Albring szerint ugyanis akinek a szülést követő első év végére nem sikerül visszanyerni a terhesség előtti alakját, az esetleg egész hátralevő életében súlyproblémákkal küzdhet majd.

Kép: badarsk / Pixabay

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Szex 60 felett: tabu, amiről senki nem beszél

A szexuális élet nem ér véget 60 éves kor felett, sőt, sokaknak ekkor teljesedik ki igazán. Szexológusként nap mint nap látom, hogy a párok egy új, mélyebb intimitást fedeznek fel maguknak, amikor már nem a teljesítménykényszer és a megfelelés hajtja őket. Most lerántom a leplet a leggyakoribb tévhitekről, és megmutatom, hogyan lehet a szex 60 felett is örömteli, szenvedélyes és felszabadító.

Különleges, de hivatalosan adható babanevek - ha nem szeretnél te is Hannát vagy Dominikot

Egyre több szülő szeretne olyan keresztnevet adni a babájának, amely egyedi, ritkább, mégis teljesen hivatalos és gond nélkül anyakönyvezhető. Szerencsére ma már több ezer olyan név közül lehet választani, amely megfelel a szabályoknak, mégis különleges, így a gyereked neve valóban egyedi lehet az oviban is.

Jelzett Gyula telefonja, kirohant az óráról - meglepő oka volt rá

Amikor a kamaszod telefonja pittyen az órán, valószínűleg egy újabb TikTok-videóra vagy mémre gondolsz. Bognár-Béres Gyula esetében azonban ez a hang az életet jelentette: a budapesti gimnazista egy angolórát szakított félbe, hogy a szomszédos parkban újraélesszen egy idegent. Ez a történet nem csupán egy rendkívüli eseményről szól, hanem arról is, hogyan válhatnak a fiatalok felelős, cselekvő tagjaivá a társadalomnak, és milyen szerepe van ebben a szülői nevelésnek, az iskolai oktatásnak és a modern technológiának.

Belőttek egy solymári óvoda ablakán. Bent aludtak a gyerekek

Belőttek a solymári Kék Óvoda egyik csoportszobájának ablakán, miközben bent gyerekek tartózkodtak, de senki nem sérült meg. A rendőrség szerint egy idős férfi engedélyhez nem kötött légpisztollyal galambokra vadászva találta el véletlenül az épületet, ellene súlyos testi sértés kísérlete miatt indult eljárás.

Fényes nappal rabolták el a hipermarketből és késelték meg a 3 éves kisfiút – a rendőrök az utolsó pillanatban értek oda

Egy teljesen átlagosnak induló bevásárlás pillanatok alatt változott rémálommá a nebraskai Omahában, amikor egy zavart nő kést ragadott egy Walmartban, és túszul ejtett egy hároméves kisfiút, Cyler Hillmant. Az esemény mély nyomot hagyott a családban és a közösségben egyaránt, rávilágítva a hasonló helyzetek kezelésének kihívásaira.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja