SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEKHÚSVÉT

Pattanás a fehér kenyértől?

Családinet [cikkei] - 2016-01-04
Közismert, hogy bizonyos élelmiszerek fokozzák a pattanás-hajlamot, de kevesen hozzák ezt összefüggésbe a glikémiás index-szel. Dr. Pellion Szilvia, az Oxygen Medical esztétikai bőrgyógyásza a lehetséges kapcsolatról és a megoldási lehetőségekről beszélt.

Pattanás a burgonyától?  

A pattanásosság nagyon gyakori jelenség, és bár elsősorban kamaszkorban jelentkezik, egyre nagyobb arányban jelentkezik felnőttkorban is. Különösen az arcon lévő aknék lehetnek zavaróak, bizonyos kutatások szerint a szociális, érzelmi és pszichológiai hatásuk olyan komoly betegségek hatásaival vetekednek, mint az epilepszia, a cukorbetegség vagy a psoriasis. Éppen ezért a pattanásoktól szenvedőknek nagyon figyelniük kell arra, milyen étrendet követnek.

Azt már eddig is lehetett tudni, hogy a csokoládé, a mogyoró vagy a zsíros, olajos, túl fűszeres ételek kiválthatják a pattanásokat, de most a University of Hull kutatásában arra a megállapításra jutott, hogy a magas glikémiás indexű élelmiszerek és a tej ronthat a bőr állapotán – bár eredményüket még további vizsgálatoknak is meg kell erősíteni. A glikémiás index 0-tól 100-ig terjedő skálán mozog, és ötvenes érték fölött beszélhetünk magas számról. Az ilyen típusú ételek, mint a fehér kenyér, a burgonya és természetesen a cukor hirtelen megemelik a szervezet vércukorszintjét, szénhidráttartalmuk gyorsan felszívódik. Ellenben az alacsony glikémiás indexű ennivalók - mint a legtöbb zöldség, gyümölcs, babfélék, sőt a 70 százaléknál magasabb kakaótartalmú étcsokoládék - csak lassan emelik meg a vércukorszintet, így az inzulin-kiválasztás is csekély lesz. A nagy mennyiségű inzulin kiválasztása ugyanis elősegíti elő a zsírok elraktározását, és ezzel a túlsúlyt, emellett összefüggésbe hozható a pattanások kialakulásával is. 
 

A bőrgyógyász segíthet

Az akne az esetek döntő többségében valamilyen kezeléssel gyógyítható, bár a gyógyulás többnyire elhúzódó. Jó eredményt lehet elérni külsőleg alkalmazható szerekkel, ezek különböző szárító hatású, faggyútermelést csökkentő, vagy antibiotikum tartalmú ecsetelők, rázófolyadékok, krémek. 

Ha szükséges a belsőleges terápia is, három gyógyszercsoporttal lehet számolni: antibiotikumok, hormonok és retinoidok. Ezek természetesen receptköteles készítmények, csak orvos írhatja fel őket. Az antibiotikumok csökkentik a baktériumok számát, és ezáltal a gyulladásos reakciót. Nem mindegyik antibiotikum alkalmas azonban az akne kezelésére, a hatékony gyógyszer megválasztása, felírása bőrgyógyász szakorvos feladata. A hormonális kezelés főként fogamzásgátló tablettákkal valósulhat meg, amelyek főleg a fokozott faggyútermelést csökkentik, és súlyosabb aknés betegeknél lehet alkalmazni, főként, ha nem reagáltak megfelelően a hagyományos terápiákra. A döntés csakis orvosi feladat lehet.  

- Pattanások, kitágult pórusok, aknés hegek, fokozott faggyútermelés ellen nagyon jól beválik a dermaroller, amellyel még fiatalítható is a bőr. A dermaroller egy apró tűket tartalmazó henger, melynek orvosi változatában a tűhosszúság 1,5 mm, ezáltal a bőr mélyebb rétegeibe hatol. Általában 4 kezelés javasolt, 3-4 hetes intervallumokban– mondja dr. Pellion Szilvia, az Oxygen Medical esztétikai bőrgyógyásza. – A mikrosérülések önmagukban is fokozzák a kollagénszintézist, de a kezelés hatékonyságát tovább lehet növelni, ha közben különféle összetételű mezoterápiás szereket (hialuronsav, vitaminok, revitalizáló anyagok, akne ellenes készítmények) kenünk a páciens bőrére, így az apró tűszúrások helyén hatóanyag is bejuttatható. A kezelést követően egyből javul a bőr állaga,  a hosszú távú hatás azonban kb. két hónap múlva jelentkezik, amikor beindul a kollagén szintézis. A kezelések során a faggyútermelés csökken, az aknés hegek javulnak, sőt, a korábbi pattanások bebarnult helyei is világosodnak, miközben a ráncok is kisimulnak. 

Forrás: www.oxygenmedical.hu 
Fotó: vladimirfloyd / 123RF Stock fotó

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Változás jöhet az óvodákban: teljesen átalakulhat a rendszer

A 4-6 éves óvodások esetében a tízórai és az uzsonna energia- és sótartalma aránytalanul magas, ezen változtatnának. A kisétkezéseket teljesen újra gondolnák.

645 ezer CSED, 452 ezer GYED 2026-ban? Itt az új plafon-térkép

Ha most babát terveztek, vagy épp betegség miatt jönne a táppénz, 2026-ban egy dolog biztos: a minimálbér emelése több ellátás plafonját is feljebb tolta. És ilyenkor mindig ugyanaz a kérdés: "Oké, de mennyi lett a maximum, és én ebből látok-e bármit?"

Makula degeneráció kezelés: Így láttam újra élesen 68 évesen a mikroperimetriával

Anna, a 68 éves nagymama már lemondott arról, hogy valaha újra élesen lássa az unokái arcát. Az időskori makula degeneráció gyógyíthatatlan diagnózisa után azonban egy új módszer, a mikroperimetria segítségével visszakapta a látását. Dr. Ozsváth Mária szemész főorvos bemutatja, hogyan segíthet ez a forradalmian új technológia.

Három diák halt meg, miután a tanáruk hipnotizálta őket - mit tanulhatunk ebből szülőként?

Egy floridai középiskolában az igazgató évekig hipnotizálta diákjait – három tanuló halála után derült ki, milyen súlyos következményei lehetnek annak, ha egy pedagógus túllépi a hatáskörét, és a szülők, gyerekek sincsenek tisztában a jogaikkal.

Fontos! Újabb babatápszert hívott vissza a Danone!

A mai napon a Danone elővigyázatosságból visszahívta egyik babatápszerét a magyar piacról. A döntés hátterében egy gyártási folyamat során észlelt esetleges minőségi hiba áll, amely bár nem jelent közvetlen egészségügyi kockázatot minden doboznál, a gyártó a babák biztonsága érdekében a teljes érintett tétel kivonása mellett döntött.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja