SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Állandóan alszik, fáradt a gyerekem. Valami baja van?

Családinet [cikkei] - 2015-10-09
A gyerekek alapból sokat alszanak, de ha a szülő azt veszi észre, hogy gyermeke napközben is álmos, mert nem tudja megfelelően kipihenni magát, akkor felmerülhet, hogy valami betegsége van. Dr. Tar Attila, a Budai Endokrinközpont gyermek endokrinológusa elmondja, mikor gyanakodjunk betegségre.
Állandóan alszik, fáradt a gyerekem. Valami baja van?

Ezért vagyunk álmosak

Minden ember egy úgynevezett cirkadián, vagyis napi ritmus alapján osztja fel a mindennapjait ébrenlétre és alvásra. Ezt a ciklust több dolog is befolyásolja, köztük az agyalapi mirigyben termelődő melatonin nevű hormon, melyet elsősorban a természetes fény szabályoz. Ugyanis még csukott szemen keresztül is eljut az agyba, eléri a tobozmirigyet, mely a melatonint termeli. Fény hatására szintje lejjebb csökken, vagyis felébredünk. Abban az esetben, ha sötét van, akkor a melatonin szintje megemelkedik, így elálmosodunk. Természetesen ebbe a folyamatba több minden is beleszól, többek között, hogy az ember mit szokott meg, vagyis hogy mire állt be a „belső órája”.

Az alvás – ébrenlét folyamatára az adenozin nevű, energiatároló anyag is jelentős hatással van. A nap folyamán a szintje folyamatosan emelkedik, és alvás közben bontja le a szervezet. Ez azt is jelenti, hogy hiába próbálunk átállni kevesebb alvásra, ez nem lehetséges, mert az időhiány miatt le nem bontott adenozin folyamatosan halmozódik, azaz valamikor „le kell aludni a többletet”.
 

Legtöbbször betegség áll az alvási szokások megváltozásában

Gyerekeknél gyakoribb a hiperszomnia, vagyis a túlzott alvásigény, de általában idővel kinövik, ráadásul az, hogy kinek mennyi az alvásigénye, teljesen egyéni. Az alváskutatók szerint egy általános iskolásnak 10-11, míg egy óvodásnak 10-13 óra az ideális alvásmennyiség.

Amennyiben valamiért feltűnően többet alszik gyermekünk a megszokottnál, akkor az legtöbbször betegségre utal, ám fontos, hogy az általában egyéb tünetekkel is jár (láz, torokfájás, orrfolyás, stb.), és ha a kór elmúlik, a gyerek meggyógyul, újra visszaáll a napi ritmus.
 

Hormonális probléma is okozhatja


Pajzsmirigy alulműködés

Ha nincs kísérő tünet, és a sok alvás nem múlik, akkor hormonális bajra gyanakodhat a szülő. Akárcsak a felnőtteknél, úgy a gyerekeknél is leggyakrabban pajzsmirigy alulműködés húzódik a háttérben. Ebben az esetben ugyanis a szerv nem termel elegendő pajzsmirigyhormont (trijódtironin, T3 és tiroxin, T4), amelynek tünete lehet a fáradékonyság, álmosság is. Szűrése vérvétellel megoldható, és gyógyszerrel sikeresen kezelhető.

IR, PCOS

Általában a felnőttek kapcsán hallani a betegségről, ám gyermekek esetében is előfordulhat. Ekkor a nőivel szemben a férfi hormonok kerülnek túlsúlyba, ami miatt nem megy végbe tökéletesen a tüszőrepedés, és ez cisztákat eredményez, ráadásul az inzulinrezisztencia miatt kezeletlen esetben akár 2-es típusú cukorbetegség is kialakulhat. A tünetek között a fokozott szőrösödés, menstruációs problémák, pattanásosság mellett a fáradékonyság és az  étkezés utáni indokolatlan álmosság és a koncentrációkészség hiánya, nyugtalan alvás, is szerepelhet, így ezek fennállásakor érdemes a betegségre gyanakodni. A diagnózishoz labor és nőgyógyászati vizsgálat is szükséges!

Kortizol termelődés zavara

Sajnos a stressz a gyerekek életében is erősen jelen van, és ez könnyen okozhat alvászavarokat is. A panasz azonban szorosan összefügghet a mellékvese által termelt stresszhormonként ismert kortizol elégtelen termelődésével is. A tartós stressz leküzdéséhez ugyanis a szervezet folyamatosan több kortizolt termel, melynek hatására a mellékvese egy idő után kifáradhat, így a kezdeti magasabb kortizolszint után mennyisége egyre csökken.
 

Mi okozhat még túlzott alvásigényt?

 

  • stressz
  • kamaszkorral bekövetkező változások
  • alvási apnoe
  • vérszegénység

Forrás: Budai Endokrinközpont
Fotó: ramicm/pixabay.com

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Így irányítja az életed egy manipulatív szülő

Így irányítja az életed egy manipulatív szülő

"A manipulatív szülők annyira ügyesen leplezik igazi szándékaikat, hogy gyerekeik állandó zavarodottságban élnek. Tudják, hogy becsapják őket, de nem tudnak rájönni, hogy hogyan."
Így mondj szépen és eredményesen nemet a gyerekednek - nagy szükség van erre időnként

Így mondj szépen és eredményesen nemet a gyerekednek - nagy szükség van erre időnként

Nemet mondani nem könnyű, főleg nem a gyerekünknek, mégis elengedhetetlen része a szülői szerepnek ez is: hiszen felelősségre, önkontrollra és érzelmi szabályozásra tanítja a kicsit. A következetes és szeretetteljes nevelés hatására a gyerekek biztonságban érzik magukat, és magabiztos, felelős felnőttekké válhatnak. De hogyan mondjunk nekik nemet?
Egy betegség, amelyet félreértések és előítéletek kísérnek - május 24. a Szkizofrénia Világnapja

Egy betegség, amelyet félreértések és előítéletek kísérnek - május 24. a Szkizofrénia Világnapja

A Szkizofrénia Világnapjának célja, hogy felhívja a figyelmet e komoly mentális betegséggel küzdők gondjaira, csökkentse a velük szembeni megbélyegzést, és elősegítse irányukba a társadalom megértését és támogatását.
Számoljunk le a szívelégtelenséget övező leggyakoribb tévhitekkel!

Számoljunk le a szívelégtelenséget övező leggyakoribb tévhitekkel!

A szívelégtelenség több mint 64 millió embert érint világszerte1, és ahhoz képest, mennyire gyakori betegség, rengeteg hiedelem és félelem övezi. Hamis feltételezésekre hagyatkozni azonban rendkívül veszélyes lehet, amelyek mind a betegség megelőzését, mind pedig a páciensek gyógyulását, illetve partnerként történő együttműködését hátráltathatják. Az alábbiakban összegyűjtött néhány fontos tévhit megcáfolásával mindezt elkerülhetjük.
Meddig lehet várni a szürkehályog műtéttel?

Meddig lehet várni a szürkehályog műtéttel?

Az életkorral összefüggő látásproblémák közül a szürkehályog a leggyakoribbak közé tartozik, hiszen a legtöbbünknél nagy valószínűséggel kialakul az életünk során. Bár sokaknál évekbe telhet, amíg a szürkehályog jelentősen befolyásolja a látást, olyan eset is akad, mikor néhány hónap alatt jelentős látásromlást él meg a beteg. A kezelési kockázatok minimalizálása érdekében döntő fontosságú lehet, meddig várunk a műtéttel a tünetek észlelését követően.
A szerkesztő ajánlja