SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Hogyan kerülheted el a víz-közeli fertőzéseket?

Családinet [cikkei] - 2015-06-24
Kánikulában igyekszünk vízközelben lenni. Így akár strand, vagy saját udvari medence mellett döntünk, oda kell figyelnünk arra, hogy ne szedjünk össze mindenféle betegséget.

Bár a legtöbb strandon odafigyelnek a medencék vizének megfelelő fertőtlenítésére és karbantartására mégis előfordul, hogy a fergeteges vizes kalandok után gyermekünknek hasmenése lesz (ami néha hányással és gyomorgörccsel párosul).

+ TIPP: Ahhoz, hogy elkerüljük az ilyen kellemetlenségeket és a hasmenéssel járó rossz közérzetet a legfontosabb, hogy NE IGYON GYERMEKÜNK A MEDENCE VIZÉBŐL!

Ezeket a rosszulléteket a székletben előforduló e. Coli baktérium okozza, mely alapvetően teljesen ártalmatlan: minden ember székletében megtalálható. Azonban, ha ez a szembe, vagy a szájba kerül, több napig tartó kellemetlenséget is okozhat. A strandokon ennek a baktériumnak a leggyakoribb előfordulási helye a mosdó környéke, vagy a gyermekmedence vize is lehet. Ezért olyan fontos, hogy gyermekünknek megtanítsuk, hogy semmiképp se igyanak a vízből, vagy bújjanak a víz alá. Ha ezt a két szabályt be tudjuk tartatni gyermekünkkel, máris a felére csökkent annak lehetősége, hogy megfertőződik.

Biztosan észrevetted már te is, hogy a strand utáni esti zuhanyzást követően szárazabb gyermeked bőre. Ez akkor fordulhat elő, ha egy zsúfoltabb napon a medence üzemeltetői több klórt tesznek a vízbe, mint amennyi szükséges lenne. (Hiszen ha több ember van, akkor több a baci is.)

+ TIPP: Medencézés előtt és után zuhanyozzatok le tiszta vízzel, valamint lefekvés előtt mindenképp HASZNÁLJATOK NYUGTATÓ TESTÁPOLÓT, hogy ne húzódjon gyermeked bőre, így elkerülheted, hogy emiatt nyugtalan éjszakátok legyen.

Ám ha otthoni medencénk van, saját magunknak kell gondoskodni arról, hogy megfelelően fertőtlenítsük a benne lévő vizet! Összegyűjtöttük a leggyakoribb medence-karbantartási lehetőségeket, amik kevésbé megterhelőek gyermekünk szervezete számára.

Ha gyermekünk még kicsi, bizonyára elég egy kisebb, felfújható medence is a pancsoláshoz. Ebben az esetben nem érdemes fertőtlenítőszereket használni, hiszen a medence vizét akár naponta cserélhetjük (így biztosan nem fog algásodni). Ugyanis a vegyszerek minden esetben ártalmasak lehetnek a gyerek szemének és bőrének. Ezért ha nem muszáj, ne használjunk vegyi fertőtlenítőszereket! Ráadásul ilyen medencéket már közel 3.000 Ft-ért lehet venni bármilyen nagyobb áruházban.

Ha nagyobb méretű felfújható, vagy merev falú medencét választunk, már érdemes körülnézni a fertőtlenítési lehetőségek területén is. Ezeknek a medencéknek a naponta történő teljes vízcseréje költséges és időigényes megoldás. Hogy ilyen méretű medencék karbantartásánál mire kell a leginkább odafigyelni?

  • Ha nincs szűrőrendszerünk, NE DOBJUK A VÍZBE a klór-tablettát, mert lehet ki fogja marni medence alját. Ráadásul a forgalomban kapható tabletták általában nagyobb méretű úszómedencékhez valók, így egy egész tabletta sok lenne a felfújható medencénkbe.
    + TIPP: Tördeljük össze a tablettát és a számunkra megfelelő mennyiséget oldjuk fel egy tálka vízben, majd ezt öntsük bele a medence vizébe.
  • Hypot semmiképp se használjunk, mert a fertőtlenítőszerek közül ez a legártalmasabb gyermekünk szemére és bőrére.

Egyre gyakrabban lehet hallani, hogy az udvari medencéket sóval fertőtlenítik. A Gyerekruha Klub csapatánál hosszas beszélgetések után úgy gondoltuk, hogy ez az a módszer, ami vegyszermentes (így bőrkímélő), de mégis hatásos a baktériumok ellen. De lássuk hogyan működik?

  • Sóval történő fertőtlenítés során KÖZVETLENÜL A MEDENCE VIZÉBE ÖNTJÜK A SÓT.
  • A só vízzel történő feloldási aránya kb. 3-4g/liter.
  • Figyeljünk oda, hogy csakis jódmentes konyhasót használjunk (nátrium-clorid = NaCl)!
  • Ha a megfelelő arányban adagolod a sót, akkor fel sem tűnik majd, hogy sós vízben lubickoltok. Ne aggódj, a tengervíz sokkal sósabb ennél J
  • Ha ezt a módszert használjuk és medencénk nagyobb méretű, szükségünk van még egy ún. „sóbontó készülékre”, mely a felhasznált sót Klór- és Nátrium-ionra bontja szét, így gondoskodva a megfelelő fertőtlenítésről.
  • A só előnye még, hogy egy borúsabb nap után nem hűl ki a medence vize olyan gyorsan, mintha más fertőtlenítési módszert használnánk.
  • Ezzel a módszerrel nem képződik alga a medence alján, elpusztulnak a baktériumok, így nem tudnak szaporodni a nedves közegben.
  • Ezt a fertőtlenítési módszert választva elegendő az aktuális nyári szezonban csak egyszer használni, vagyis nem szükséges újra adagolni a sót, kizárólag csak akkor, ha cseréljük a medence vizét.

Az önfeledt nyári élmények, valamint gyermeketek egészsége érdekében érdemes betartani ezeket az apró kis szabályokat.

Kellemes nyaralást kívánunk Nektek!

A cikket összeállította a Gyerekruha klub webáruház.

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

20 fontos dolog, amit meg kell tanítani a gyereknek 2 éves kora előtt

A kisgyermekkor intenzív fejlődési szakasz, ahol a járás és beszéd mellett az önállóság alapjai is lerakódnak. Szülőként kulcsfontosságú, hogy támogassuk a kicsiket ebben az időszakban. Melyek azok a képességek, amelyeket igazán érdemes megtanulniuk kiskorukban, és hogyan segíthetjük elő fejlődésüket hatékonyan?

D-vitamin-hiány: nem mindig a kevés napfény áll mögötte

Április 7-én, az Egészség Világnapján a Világegészségügyi Szervezet idei üzenete is arra hívja fel a figyelmet, hogy egészségünkkel kapcsolatban érdemes bizonyítékokra és megbízható információkra támaszkodni. Ez különösen aktuális a D-vitamin kapcsán, amelyről sok szó esik, mégis sok a félreértés körülötte. Magyarországon a tél végére a lakosság 95 százaléka D-vitamin-hiányossá válhat egy, a Semmelweis Egyetem kutatócsoportja által végzett országos, reprezentatív felmérés szerint, ezért tavasszal különösen fontos kérdés, hogy kinek elég az általános pótlás, és kinél érdemes laborvizsgálattal is ellenőrizni a tényleges szintet.

Szülők kontra orvosok . egyre durvább a harc az oltások körül

Az, ami korábban legfeljebb csendes nézetkülönbség volt egy rendelőben, ma egyre gyakrabban nyílt konfliktussá válik. Hangosabb, feszültebb, és egyre több esetben jogi következményekkel jár. A kérdés már túlmutat azon, hogy ki mit gondol az oltásokról, mert egyre inkább az válik tétjévé, hogy működőképes marad-e az a rendszer, amelyben ezekről a döntésekről egyáltalán beszélni lehet.

ADHD-s gyereked van? Erre a 7 dologra figyelj oda

Ha te is nevelsz olyan gyereket, akinek a figyelme ezerfelé cikázik, aki nehezen ül meg a fenekén, vagy aki látszólag ok nélkül robban fel, akkor ezek a mondatok neked is sokat fognak jelenteni.

Mit és hogyan kérdezzünk gyermekünktől edzés után?

Két sportoló (vízilabdázó) gyermek anyukájaként sok mindent átéltem már. Sokszor kerültem abba a helyzetbe, hogy egy edzés, vagy meccs után megkérdeztem a gyermekeimet, hogy "milyen volt?" és csak egy rövid "jó volt" választ kaptam. Közben pedig éreztem, hogy ennél sokkal több van bennük. Élmények, örömök, nehézségek - csak valahogy mégsem jönnek ki.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja