SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Fogadd meg, hogy az idén többet és jobban alszol!

Családinet [cikkei] - 2015-01-23
Kevesebbet alszol, hogy többet tanulj, a vizsgákra készülj, dolgozz, hogy feljebb juthass a munkahelyi ranglétrán? Érdemes mérlegelni, mert úgy tűnik, hogy ez a módszer csak rövid távon vezet eredményre. Idővel az alváshiány következményei miatt fogsz egyre távolabb kerülni a céljaidtól.

Kialvatlanul gondolkodni is nehezebb

A University of Rochester kutatói kiderítették, hogy az agy fontos feladatot lát el éjszaka, ezt azonban csak alvás közben tudja maradéktalanul elvégezni. A pihentető alvás alatt távolítja el a neuronokból azokat a feleslegessé vált fehérjéket, amelyek napközben, az ébrenlét alatt zajló idegrendszeri folyamatok melléktermékeként keletkeztek – mondta el dr. Vida Zsuzsanna neurológus, szomnológus, a JóAlvás Központ főorvosa. Ha az alvásidő rövidsége miatt erre nincs elég ideje, a fehérjék az agysejtekben maradnak, hátráltatva a másnapi munkánkat, az összeszedett gondolkodást. A kialvatlanság miatt tehát csökken a kreativitás, romlik a teljesítő képesség, lassul az új információk feldolgozása és a problémamegoldó képesség is.

Alvás nélkül könnyebben megbetegszünk

Az immunrendszer megfelelő működéséhez pihentető alvásra is szükség van. Aki keveset alszik, könnyebben kapja el a télen egyébként is gyakori légúti betegségeket, így nehezebben boldogul a munkában és a tanulásban egyaránt, de a hosszú távú kilátások sem kedvezőek. Dr. Vida Zsuzsannától megtudtuk, hogy több, korábbi kutatás is igazolta az összefüggést az alváshiány és krónikus betegségek megjelenése közt. 2-es típusú diabétesz, magasvérnyomás-betegség, szív- és érrendszeri betegségek veszélyeztetik azokat, akik nem szánnak elegendő időt a pihenésre.

Az alváshiány öregít


A sikerhez fontos a friss, fiatalos külső, szánjunk időt az alvásra! A túl kevés alvás ugyanis a hormonrendszer működésére is hatással van: a normálisnál több kortizol hormon termelődik. A magasabb stresszhormon szint miatt nemcsak feszültebbek leszünk, de a bőrünk is megsínyli. A magas kortizol szint hatására felgyorsul a bőr rugalmasságát, feszességét biztosító kollagén lebontása, így idővel valós korunknál pár évvel idősebbnek tűnhetünk majd. A túl sok kortizol kedvezőtlen hatását a férfiak is megérzik majd, náluk a tesztoszteron szint csökkenésével kell számolni.

Alvás nélkül a fogyás sem megy

A pihenés hiánya a ráncok mellett a zsírpárnák megjelenéséhez is hozzájárul. Egy korábbi vizsgálat már beszámolt arról, hogy kialvatlan állapotban lehetőleg ne induljunk bevásárolni, mert ilyenkor hajlamosabbak vagyunk a magasabb szénhidrát tartalmú élelmiszereket kosárba tenni. Az alváshiány miatt többet eszünk, ilyenkor ugyanis megemelkedik az éhséget jelző ghrelin hormon szintje a szervezetben, a jóllakottság érzését jelző leptin hormoné pedig csökken. Ha az újévi fogadalmai közt szerepel az álomalak elérése, akkor első lépésként tervezze meg, hogyan tud több időt szánni a pihenésre!

A mennyiség és a minőség is számít

A fentiek alapján jól látható, hogy ha tartósan a szükségesnél kevesebbet alszunk, akkor az a külsőnkön is nyomot hagy és hangulatunk, egészségünk is megsínyli. Egy felnőtt ember napi alvásszükséglete 7 és 8 óra között mozog, de nem elég, ha csak a mennyiségre figyelünk. Többször hangsúlyoztuk a pihentető alvás jelentőségét – mondja Vida főorvosnő. Ez azt jelenti, hogy nem elég, ha valaki időben eleget alszik. Ha alvás közben többször ébred, nehezen alszik el, horkol, vagy egyéb alvással kapcsolatos panasza jelentkezik, zavart szenved az alvás természetes ritmusa, az alvás minősége. Az érintett nem ébred frissen, napközben fáradt, ideges lehet, fejfájásra panaszkodik. Ha tehát valaki úgy érzi, hogy hiába alszik eleget, mégsem érzi kipihentnek magát, érdemes alvásvizsgálatot végeztetnie, melynek eredményei alapján a kezelőorvos megoldást találhat a problémára.

Forrás: www.joalvaskozpont.hu
Fotó: marin/FreeDigitalPhotos.net

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Miért álltak nők százai Lindsay Clancy mellé, miután megölte gyerekeit?

2026. augusztus 20-án reggel több száz ember - az Associated Press szerint nagyjából háromszázan, túlnyomórészt nők - gyűlt össze a massachusettsi Plymouth Megyei Felsőbíróság előtt. Nem skandáltak, nem vittek táblát: egymás kezét fogva álltak, a végén kört formáltak és elmondták a Miatyánkot. Sokan "Peace for Lindsay" és "Justice for Lindsay" feliratú pólót viseltek, és többen a saját szülés utáni depressziójukról, szorongásukról vagy pszichiátriai krízisükről beszéltek a helyszínen.

Mennyi idő alatt esik teherbe egy átlagos pár? A számok, amik megnyugtatnak

A harmadik negatív teszt után jön a gondolat, hogy talán velünk van a baj. A hatodik után már biztosak vagytok benne. A valódi számok viszont sokkal megnyugtatóbbak, mint amit a fejünkben kiszámolunk.

Középiskolai felvételi - interaktív határidőnaptár szülőknek

A 2026/2027-es tanév középiskolai felvételijének minden fontos dátuma egy helyen. Válaszd ki az évfolyamot, pipáld ki a teendőket, és kövesd végig a folyamatot a jelentkezéstől a beiratkozásig.

Az iskola nem tartja be a szakértői véleményt: mit tehet a szülő?

A gyerekednek van szakértői véleménye, a fejlesztés mégis elmarad, a dolgozatnál nem kap hosszabb időt, a mentesítést vagy más kedvezményt pedig nem alkalmazzák. Ha ezek a szakértői vélemény és a jogszabály alapján járnak, ilyenkor nem szívességet kérsz, hanem egy kötelező előírás teljesítését. Megmutatjuk, kinek írj először, mit kérj tőle, és mi a következő lépés, ha nem történik semmi. A cikk végén levélminta.

Kilenc órán át műtötték a 6 éves kisfiút, akit elgázolt a villamos a Batthyány téren - még mindig kritikus az állapota

Életveszélyes sérülésekkel került kórházba az a hatéves kisfiú, akit szerda délután gázolt el egy villamos a budapesti Batthyány téren. A gyermeket a szerelvény alól a tűzoltóknak kellett kiszabadítaniuk, a mentők pedig a helyszínen újraélesztették. A Heim Pál Gyermekkórházban két orvoscsoport kilenc órán keresztül küzdött az életéért.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja