SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Fókuszban a szemed fénye - A látás világnapja

Családinet [cikkei] - 2014-10-08
Magyarországon évente több, mint hatezer ember veszíti el a látását, ugyanakkor odafigyeléssel, rendszeres szűréssel mintegy 4000 ember szeme világa megmenthető lenne. A szemünk fénye az egyik legértékesebb kincsünk, amelyet óvni kell, sokan azonban csak akkor érzik fontosságát, amikor már a szemük egészsége károsodott. Csütörtökön van a látás világnapja.

A Földön minden ötödik percben megvakul egy felnőtt, minden percben egy gyermek - ha a világtalanok száma a korábbi ütemben gyarapodna, 2020-ban elérné a 75 milliót. A WHO adatai szerint a világban 285 millió ember szenved látáskárosodásban, 39 millió a vakok, 246 millió a gyengén látók száma, ebből 19 millió gyermek látáskárosodott. A szembetegségek 90 százalékban a fejlődő országok lakóit sújtják, amely elsősorban a szegénység okozta vitaminhiánnyal, illetve a szemüveg és az orvosi ellátás hiányával magyarázható. Felmérések bizonyítják, hogy az emberek több mint 50 százalékának volna szüksége valamilyen látáskorrekcióra.

A gyermekek esetében is riasztó adatokról beszélhetünk, közel 30%-uk küzd valamilyen látásproblémával. A jó látás elengedhetetlen a fejlődésükhöz, hiszen a tanult információik 80%-a a látásukon keresztül jut el hozzájuk. Ha a családban magas fokú a rövidlátás vagy távollátás, illetve előfordult cukorbetegség vagy öröklődő szembetegség, fokozottan ajánlott a rendszeres szemészeti szakvizsgálat.

Nagyon nagy hangsúlyt kell fektetni a gyermekkori vakságra, amelynek a leggyakoribb oka hazánkban a koraszülöttek éretlenségéből eredő retinopátia (ROP). Ugyanakkor megfelelő szűréssel és kezeléssel, szemfenéki lézertechnikával a vakság megelőzhető. Hazánkban a koraszülött intenzív osztályokon mind a 32 hét előtt született vagy 1500 gramm súly alatt világra jött kisbabák szemészeti szűrése évek óta kötelező. Ennek ellenére mégis nagy számban fordul elő a gyermekkori vakság, amely lényegesen csökkenthető lenne egy országos telemedicinális ROP szűrési rendszer működtetésével - hangsúlyozta dr. Németh János a Magyar Szemorvostársaság alenöke, a Semmelweis Egyetem egyetemi tanára.

A retino-telemetriás ROP szűrési tevékenység és a helyszíni lézerműtét neonatológiai mentési logisztikára telepítése nem új keletű kezdeményezés, hiszen ez a rendszer regionális szinten hazánkban már 5. éve működik, mintegy 25 kórház koraszülöttjeinek ellátásával. A módszerrel 100 százalékos biztonsággal kiszűrhető, hogy ki szorul lézer műtétre. A Magyarországon született veszélyeztetett koraszülöttek 2/3-át tudják ezzel a módszerrel szűrni, mintegy tíz százaléknál pedig szemfenéki lézerkezelést kell alkalmazni. Mindezek mellett sajnos a koraszülöttek körében nagyobb százalékban fordul elő szemüvegesség, kancsalság, ugyanakkor többségük rövidlátó, éppen ezért nagyon fontos a rendszeres szemészeti kontroll – tette hozzá a professzor. Ma a legfontosabb feladat a telemedicinális szemészeti szűrőprogram országos kiterjesztése.

A cukorbetegség szövődményeként kialakuló vakságra is nagy hangsúlyt kell fektetni. Magyarországon mintegy 750.000 diabetesben szenvedő betegből közel 37.000 ember veszítette el szeme világát. Ez az arány háromszorosa a Nyugat-európai mutatóknak, amit megfelelő diabeteses retinopathia (DRP) szűrőprogrammal hatékonyan lehetne csökkenteni. Európa-szerte már több országban működik úgynevezett telemedicinális szűrés, amely nagy segítséget jelent mind az orvos, mind a beteg számára. Hazánkban több, mint két éve indult el ez a program, amely azonban nem biztosít országos lefedettséget.

A diabeteses vakság miatt felmerült költségek jelentősek, ugyanakkor hosszú távon, az országos szűrőprogram bevezetésével akár 20 milliárd forintnyi kiadást is meg lehetne takarítani, aminek a szűrőprogram felállítása és működtetése csupán a töredékét teszi ki – emelte ki dr. Németh János.  Magyarországon évente mintegy 1000 cukorbeteg veszti el látását, azonban a teljes hazai cukorbeteg lakosságot lefedő szemészeti szűrőprogrammal és a szűrés alapján idejében elvégzett szemfenéki lézerkezeléssel 90-95 %-nál megelőzhető lenne a látásvesztés- folytatta gondolatait dr. Németh János. A rendszer lényege az lenne, hogy funduskamerával ellátott mozgó egységek járnák az ország háziorvosi rendelőit és cukorbeteg szakrendeléseit, ahol naponta 60-80 cukorbeteget lehetne megvizsgálni. Felmérések szerint a hatékony program megvalósulásához 28 ilyen egységre lenne szükség és csak egyetlen egy értékelő központra.

A szem- és látásvizsgálat a cukorbetegek számára évente ajánlott, de 45 éves kor fölött mindenkinek ajánlott legalább ötévenként. Október a látás hónapja, ezért ne feledkezzen meg Ön sem a szemészeti szűrővizsgálatokról, vigyázzon önmagára, törődjön családtagjai szeme világával.

A látás világnapját 2000 óta rendezik meg október második csütörtökjén. A világnap célja, hogy felhívja a figyelmet arra a tényre, hogy a vakság 80%-a megelőzhető, illetve gyógyítható, és hogy a kormányokat és különböző szervezeteket bíztassák az egységes megelőzési beruházásokra. 2000-ben kezdeményezték a „Látás 2020” programot is, amelynek célja, hogy 2020-ra megszűnjék a megelőzhető vakság előfordulása. Ezt a célkitűzést támogatja a WHO új világméretű „Univerzális szem egészség” programja is, amely a 2014-2019 időszakra fogalmazza meg a legfontosabb teendőket.

Fotó: Liza/Pixabay.com

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

20 fontos dolog, amit meg kell tanítani a gyereknek 2 éves kora előtt

A kisgyermekkor intenzív fejlődési szakasz, ahol a járás és beszéd mellett az önállóság alapjai is lerakódnak. Szülőként kulcsfontosságú, hogy támogassuk a kicsiket ebben az időszakban. Melyek azok a képességek, amelyeket igazán érdemes megtanulniuk kiskorukban, és hogyan segíthetjük elő fejlődésüket hatékonyan?

D-vitamin-hiány: nem mindig a kevés napfény áll mögötte

Április 7-én, az Egészség Világnapján a Világegészségügyi Szervezet idei üzenete is arra hívja fel a figyelmet, hogy egészségünkkel kapcsolatban érdemes bizonyítékokra és megbízható információkra támaszkodni. Ez különösen aktuális a D-vitamin kapcsán, amelyről sok szó esik, mégis sok a félreértés körülötte. Magyarországon a tél végére a lakosság 95 százaléka D-vitamin-hiányossá válhat egy, a Semmelweis Egyetem kutatócsoportja által végzett országos, reprezentatív felmérés szerint, ezért tavasszal különösen fontos kérdés, hogy kinek elég az általános pótlás, és kinél érdemes laborvizsgálattal is ellenőrizni a tényleges szintet.

Szülők kontra orvosok . egyre durvább a harc az oltások körül

Az, ami korábban legfeljebb csendes nézetkülönbség volt egy rendelőben, ma egyre gyakrabban nyílt konfliktussá válik. Hangosabb, feszültebb, és egyre több esetben jogi következményekkel jár. A kérdés már túlmutat azon, hogy ki mit gondol az oltásokról, mert egyre inkább az válik tétjévé, hogy működőképes marad-e az a rendszer, amelyben ezekről a döntésekről egyáltalán beszélni lehet.

ADHD-s gyereked van? Erre a 7 dologra figyelj oda

Ha te is nevelsz olyan gyereket, akinek a figyelme ezerfelé cikázik, aki nehezen ül meg a fenekén, vagy aki látszólag ok nélkül robban fel, akkor ezek a mondatok neked is sokat fognak jelenteni.

Mit és hogyan kérdezzünk gyermekünktől edzés után?

Két sportoló (vízilabdázó) gyermek anyukájaként sok mindent átéltem már. Sokszor kerültem abba a helyzetbe, hogy egy edzés, vagy meccs után megkérdeztem a gyermekeimet, hogy "milyen volt?" és csak egy rövid "jó volt" választ kaptam. Közben pedig éreztem, hogy ennél sokkal több van bennük. Élmények, örömök, nehézségek - csak valahogy mégsem jönnek ki.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja