SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Nanorészecskékkel állítanák meg a rák terjedését amerikai kutatók

Családinet [cikkei] - 2014-01-07
A véráramban terjedő rákos sejteket elpusztító nanorészecskéket hoztak létre az amerikai Cornell Egyetem kutatói.

A rákbetegség legveszélyesebb fázisa az, amikor a kóros sejtek elterjednek és áttéteket okoznak a testben. A daganat diagnózisa után az életkilátásokat leginkább az befolyásolja, keletkeztek-e már áttétek a beteg testében. Michael King, a kutatás vezetője szerint a daganatos halálozások 90 százaléka az áttétekkel kapcsolatos - írta a BBC hírportálja az amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) megjelent tanulmányt ismertetve.
    
A kutatócsoport a rák feltartóztatásának új módszerét dolgozta ki. Apró, nanoméretű "golyócskákhoz" kapcsolták a TRAIL elnevezésű, "rákgyilkos" fehérjét, amelyet már kipróbáltak a rák elleni kutatásokban, valamint más, "ragadós" fehérjéket. Amikor a vérbe injekciózták ezeket nanorészecskéket, azok a fehérvérsejtekhez tapadtak.
    
A tesztek kimutatták, hogy a fehérvérsejtek a vér keringése során minden olyan rákos sejtbe beleütköznek, amely a kezdeti daganatról leválva máshova próbál vándorolni. Az is kiderült, hogy a találkozáskor a TRAIL fehérje elpusztítja a daganatos sejteket.
    
King szerint a vizsgálatok során a rákos sejtek száma látványosan csökkent. Emberi vérben és egerekben két óra elteltével szó szerint szétestek ezek a rákos sejtek - idézte a BBC a kutatót.


    
Úgy vélte, a nanorészecskéket műtét és sugárkezelés előtt álló pácienseknél lehetne alkalmazni, a beavatkozások során ugyanis leszakadhatnak rákos sejtek a daganatról. Agresszív tumor esetében is alkalmazhatnák őket, hogy az áttételek kialakulását megakadályozzák. Az eddigi eredmények szerint az új módszer nem befolyásolja az immunrendszer működését, és nem károsítja az ereket és az érfalakat.
    
Arra is figyelmeztetett azonban a tudós, hogy a nanorészecskék emberi alkalmazása előtt még sok biztonsági tesztre lesz szükség, amelyet egereken és nagyobb testű állatokon kell elvégezni.

http://www.bbc.co.uk/news/health-25625934

Forrás: MTI
Fotó:
rajcreationzs - FreeDigitalPhotos.net

LEGOLVASOTTABB

Még ma vidd orvoshoz, ha ilyen tünetei vannak - egyre gyakoribb a betegség Magyarországon

A gyerekkori cukorbetegség nem játék, és sajnos egyre több gyermeket érint Magyarországon is. Milyen élete lesz a gyereknek? Hogyan lehet jól kezelni? Elfogadják majd a társai? Ezek a kérdések ijesztőnek tűnhetnek, de vannak gyakorlati, megnyugtató megoldások, amelyek segítenek a családnak és a gyermeknek eligazodni a diabétesz útvesztőjében.

Egyre több gyereket érint a magas vérnyomás - ez áll a háttérben

Az elmúlt húsz évben a magas vérnyomás előfordulása a fiatalok körében szinte megduplázódott. Ez már nem csupán statisztika, hanem figyelmeztetés, hiszen a korán jelentkező vérnyomásproblémák hosszú távon szív- és érrendszeri betegségekhez vezethetnek.

Rejtett válság: ezért kerülnek padlóra a kisgyermekes anyák Magyarországon

Pénzügyi hullámvasúton utaznak a magyar édesanyák: a CSED alatt még úgy tűnik, minden rendben, ám a GYES-korszakba lépve szembesülnek rendszer hiányosságaival. Rugalmas munkahelyek alig vannak, a fizetések bezuhannak, és a legtöbb anya magára marad a túlélési zsonglőrködéssel.

Anyai és apai nagyszülők: Miért más a gyerekek kapcsolata velük?

Aki figyelmesen nézi a családi összejöveteleket, az hamar észreveheti: a gyerekek valahogy mindig az anyai nagymamához húznak. Ott bújnak hozzá, nála akarnak ülni ebédnél, őt keresik, ha valami baj van. Az apai nagyszülők persze ugyanúgy szeretik az unokákat, mégis gyakran más a dinamika. De miért van ez így?

Egyszerű hátfájásnak gondolta az anyuka, amíg rá nem jött: 3. stádiumú rák volt

Amikor Courtney Liniewski hátfájásra panaszkodott, azt hitte, túl sokat ül az íróasztalánál. 34 évesen, két kisgyerek anyukájaként, krízistanácsadóként dolgozott egy pszichiátriai kórházban Milwaukee mellett - észre sem vette, hogy valami sokkal komolyabb dolog zajlik a testében. És ami a legfélelmetesebb: a tünetek olyan hétköznapiak voltak, hogy bármelyikünk figyelmen kívül hagyhatja őket.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja