SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Oxigénnel a szívinfarktus ellen

Családinet [cikkei] - 2013-10-02
Kutatások szerint a hiperbár oxigénterápia hatékonyan segíthet a legtöbb szívbetegség - így például a szívinfarktus - megelőzésében és leküzdésében. A szív és érrendszeri betegségek nagy részénél ugyanis nagyon fontos tényező a nem megfelelő vérellátás által okozott oxigénhiány megszüntetése.

A hiperbár oxigénterápia a szívroham előfutáraként fémjelzett úgynevezett angina pektorisz, illetve a szívinfarktus esetén jelentős javulást okozhat a betegeknek. Kutatások szerint a nagynyomású oxigénterápia az oxigénszint megemelésével megelőzi, hogy a nem megfelelő oxigénellátás miatt elhaljanak a sejtek, illetve – az ödéma csökkentése révén - minimalizálja a károsodást a sérült sejtekben. Szívinfarktus esetén ugyanis az oxigénhiány mellett jelentős károkat okoz az is, hogy a felgyülemlett folyadék átszakítja a sejtfalat, ezzel is roncsolva a szívet.

Egy amerikai kutatás 46 szívinfarktuson átesett beteget vizsgált, akik közül 24 a szívroham tüneteit észlelve azonnal hiperbár oxigénkamrába került, és átlagosan 271 perc múlva megszűntek a mellkasi fájdalmaik. Az oxigénterápiát nem kapó páciensek ezzel szemben átlagosan 671 perc múlva számoltak be ugyanerről. E mellett hiperbár oxigénterápiában részesülő páciensek EKG-ja hamarabb elmozdult a normális állapot felé, valamint szívük vérpumpáló kapacitása is kevésbé csökkent.

A szívizomzat oxigén és tápanyagellátása életbevágóan fontos, mivel a szív az élet során folyamatosan működik, és energiaigényét csak oxigén jelenlétében képes megfelelően kielégíteni. A probléma akkor kezdődik, amikor az erek elkezdenek beszűkülni, így a szív csökkentett mennyiségű vért, és ez által oxigént kap. Itt pedig egy ördögi kör veszi kezdetét: az oxigénhiány következtében ugyanis a hajszálerek átmérője még kisebb lesz, és így egyre kevesebb jut el a szívhez az éltető gázból. Ezáltal pedig csökken a szívbe érkező oxigénmennyiség, és az egész testben kevesebb tápanyaghoz jutnak a sejtek. Fontos még tudni azt is, hogy az oxigénhiányos vér sűrű, ezért a szív hajszálereit nem képes megfelelően ellátni.

A szív nem megfelelő oxigénellátottságát mellkasi fájdalom jelzi. Enyhébb esetben úgynevezett angina pektoriszról beszélünk, amelyet a beszűkült szív erek okoznak. Ezt a néhány percig tartó, elmúló, de akár ismétlődő fájdalmat komolyan kell venni, hiszen sokszor a szívinfarktus megelőző jele. A szívinfarktus sokkal súlyosabb jelenség. Esetében a szív egy része hosszabb időn keresztül nem vagy csak minimális mértékben jut oxigénhez, amelynek hiányában az érintett szívizom elhal.

A fentiekből jól kitűnik, hogy az első számú probléma az elégtelen oxigénellátás. Ezen segíthet a hiperbár oxigénterápia, amelynek alkalmazásával megelőzhetjük az oxigénhiány miatt fellépő szívbetegségek kialakulását, illetve a már kialakult betegségnél, esetleg szívroham után hatékonyan kezeli a betegséget kiváltó okot. A magas nyomáson belélegzett 100%-os oxigén hatására az átlagos oxigénmennyiség akár 15-20-szorosa is beoldódhat a vérbe, megfelelő tápanyaggal ellátva a szívet és a sejteket. A vérkeringési zavarok így csillapodnak, az angina pektorisz rohamok pedig enyhíthetők. Ezen felül érdemes megemlíteni azt is, hogy a terápia felerősíti a gyógyszerek hatását is.

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Hogyan fegyelmezzünk szeretettel? – Válaszkereső Pécsi Rita neveléskutatóval

Szeretettel fegyelmezni nem ridegséget jelent, és a határok sem a gyerek ellen vannak. Pécsi Rita neveléskutató szerint a gyerek akkor érzi magát biztonságban, ha a szülő nem tűnik el mellőle a "baráti" szerep mögé, hanem nyugodt, következetes vezetést ad neki.

Amit a képernyő elvesz a gyerekedtől, és észre sem veszed

A telefon és a tablet sok családban a leggyorsabb béketeremtő: előkerül étteremben, autóban, várakozás közben, vagy akkor, amikor a szülőnek végre két szabad percre lenne szüksége. Uzsalyné Dr. Pécsi Rita neveléskutató szerint éppen ez a látszólag ártatlan szokás veheti el a gyerekektől azt, amiből az idegrendszerük, az önbizalmuk és a kapcsolati képességük épül.

A túlzásba vitt bőrápolás kamaszkorban többet árthat, mint használ

Egyre több tizenéves használ felnőtteknek szánt, aktív hatóanyagokat tartalmazó kozmetikumokat - pedig a túlzásba vitt bőrápolás ebben az életkorban akár ronthat is a helyzeten. Tinédzserkorban a rosszul megválasztott bőrápolási rutin bőrszárazsághoz, irritációhoz, sőt akár fájdalmas vagy viszkető allergiás reakcióhoz is vezethet- mondja dr. Kovács Anikó, a Semmelweis Egyetem Bőr-, Nemikórtani és Bőronkológiai Klinika bőrgyógyásza.

Képernyő vagy kaland? Így találjuk meg az egyensúlyt a gyerekek digitális és offline világa között

A digitális világban élünk, de a gyerekkor varázsa továbbra is a képernyőkön kívül történik. Hogyan találhatjuk meg az egészséges egyensúlyt szülőként anélkül, hogy démonizálnánk az okoseszközöket? Mutatunk néhány bevált, gyakorlatias tippet, és elmeséljük, hogyan segíthet a közös játék akár a legnehezebb helyzetekben is.

Az embrióból szűrték ki a súlyos SMA betegséget - egészségesen született a kisfiú a Semmelweisen

Egészségesen született és jól van az a kisfiú a Semmelweis Egyetemen, aki azért fogant mesterséges megtermékenyítéssel, hogy még embrió korában kiszűrhessék az orvosok a családban öröklődő SMA betegséget egy modern eljárásnak köszönhetően. Az úgynevezett preimplantációs genetikai vizsgálat azoknak a pároknak segít, akik az ismert genetikai betegségüket szeretnék kiszűrni az embriókból, annak érdekében, hogy egészséges gyermekük születhessen. A hazai orvosegyetemek közül elsőként a Semmelweis Egyetemen vált elérhetővé tavaly ez a korszerű diagnosztikai módszer a lombikprogramban részt vevő párok számára. És ez az első eset hazánkban amikor ezzel az eljárással, teljes egészében állami keretek között, egészséges gyermeknek adott életet egy édesanya.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja