SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Mérföldkőhöz érkezett a Plazmaferezis

Családinet [cikkei] - 2010-03-30
A Plazmaferezis Állomás Közhasznú Nonprofit Kft. idén lesz 5 éves. Az elmúlt évek során komoly eredményeket sikerült elérnie. A 2008-as évhez viszonyítva tavaly az önkéntes donorok száma és az előállított plazma mennyisége is a duplájára nőtt.

A napokban több olyan donor kitüntetésére került sor, akik már több mint 100 alkalommal éltek a plazmaadás lehetőségével. Dr. Kis Ágnes ügyvezető igazgató nagyrabecsülését fejezte ki az önzetlen segítőkészség tanusításáért, valamint átadta az elismerő okleveleket az önkéntes plazmadonorok részére.

A plazmaferezis nem más, mint a véradás egy formája, emberi vérplazma nyerésére szolgáló eljárás, amely gyógyszerkészítmények előállításához szolgál alapanyagul. Egy speciális készülék segítségével, steril és zárt körülmények között, centrifugálással, majd szűréssel különítik el a vér alkotórészeit. A teljesen automatizált módszernek köszönhetően a sejtes elemeket a donor ismételt szúrás nélkül visszakapja. Ezután a 90 százalékban vizet tartalmazó plazmából, a gyógyszergyártó üzemben életmentő készítmények készülnek. Egy alkalommal 7-800 milliliter plazma levételére van lehetőség, amely rendkívül gyorsan, mindössze 72 órán belül újratermelődik az emberi szervezetben. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy 10 naponta lehet plazmaadáson részt venni.

Emberi vérplazmából készülnek a különböző alvadási faktorok, amelyek a veleszületett vérzékenységben, a hemofíliában szenvedő betegek ellátásához szükségesek. Továbbá, plazmából készülnek az immunrendszer működési zavaraiban szenvedő embereknek adható úgynevezett immunglobulin készítmények, sérülések után a tetanusz fertőzés megelőzésére szolgáló speciális immunglobulin készítmények, az égettek, súlyosan kivérzett, valamint gyógyítás céljából teljes plazmacserére szoruló betegek részére a humán albumin infúziók.

A Társaság Plazmaferezis Intézetei Budapesten és Debrecenben működnek, amelyet elsősorban egyetemista és főiskolás fiatalok keresnek fel.



„Egyre többen ismerik fel a plazmaadás jelentőségét. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy vannak olyan donoraink, akik már túl vannak a 100. vérplazma adományozáson.  Ezzel nem csak az embertársaik életét mentik meg, hanem a Nemzeti Önellátásra való törekvés eléréséhez is nagy segítséget nyújtanak” - hangsúlyozta Mikola Ádám a Plazmaferezis Kft. marketing vezetője.

forrás: Diamond Agency


LEGOLVASOTTABB

Még ma vidd orvoshoz, ha ilyen tünetei vannak - egyre gyakoribb a betegség Magyarországon

A gyerekkori cukorbetegség nem játék, és sajnos egyre több gyermeket érint Magyarországon is. Milyen élete lesz a gyereknek? Hogyan lehet jól kezelni? Elfogadják majd a társai? Ezek a kérdések ijesztőnek tűnhetnek, de vannak gyakorlati, megnyugtató megoldások, amelyek segítenek a családnak és a gyermeknek eligazodni a diabétesz útvesztőjében.

Egyre több gyereket érint a magas vérnyomás - ez áll a háttérben

Az elmúlt húsz évben a magas vérnyomás előfordulása a fiatalok körében szinte megduplázódott. Ez már nem csupán statisztika, hanem figyelmeztetés, hiszen a korán jelentkező vérnyomásproblémák hosszú távon szív- és érrendszeri betegségekhez vezethetnek.

Rejtett válság: ezért kerülnek padlóra a kisgyermekes anyák Magyarországon

Pénzügyi hullámvasúton utaznak a magyar édesanyák: a CSED alatt még úgy tűnik, minden rendben, ám a GYES-korszakba lépve szembesülnek rendszer hiányosságaival. Rugalmas munkahelyek alig vannak, a fizetések bezuhannak, és a legtöbb anya magára marad a túlélési zsonglőrködéssel.

Anyai és apai nagyszülők: Miért más a gyerekek kapcsolata velük?

Aki figyelmesen nézi a családi összejöveteleket, az hamar észreveheti: a gyerekek valahogy mindig az anyai nagymamához húznak. Ott bújnak hozzá, nála akarnak ülni ebédnél, őt keresik, ha valami baj van. Az apai nagyszülők persze ugyanúgy szeretik az unokákat, mégis gyakran más a dinamika. De miért van ez így?

Egyszerű hátfájásnak gondolta az anyuka, amíg rá nem jött: 3. stádiumú rák volt

Amikor Courtney Liniewski hátfájásra panaszkodott, azt hitte, túl sokat ül az íróasztalánál. 34 évesen, két kisgyerek anyukájaként, krízistanácsadóként dolgozott egy pszichiátriai kórházban Milwaukee mellett - észre sem vette, hogy valami sokkal komolyabb dolog zajlik a testében. És ami a legfélelmetesebb: a tünetek olyan hétköznapiak voltak, hogy bármelyikünk figyelmen kívül hagyhatja őket.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja