SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Segítség az iskolakezdéshez

Családinet [cikkei] - 2009-08-27
Szeptember első napjai még a rutinos iskolások számára is izgalmasak, de azoknak a kicsiknek, akik most kezdik az első osztályt, akár ijesztőek is lehetnek. A szülők azonban kellő felkészüléssel, odafigyeléssel nagyban megkönnyíthetik a nebulók első heteit.

Életritmus-váltás nyár végén

Ideális esetben már a nyár utolsó heteiben érdemes kialakítani egy iskolához szoktató életritmust, hogy ez ne okozzon külön stresszt a kicsiknek. - javasolja dr. Kocsi Anikó, az Oxygen Medical pszichoterapeutája. - Fontos, hogy a korai kelést korai fekvés előzze meg, hiszen az alsó tagozatos gyerekeknek napi 10-12 óra alvásra van még szüksége - természetesen egyéni igénytől függően. Aki nem alussza ki magát, nyilvánvalóan kevésbé tud az új helyzethez alkalmazkodni, kevesebb energiája jut a tanagyag megértésére, vagy éppen az új társakkal való kapcsolatok kialakítására.

Nagyobb gyerekekkel hasznos elbeszélgetni és megegyezésre jutni a hatékony időbeosztásról, ami magában foglalja a tanulással, sporttal, különórákkal, és barátokkal töltött időt. Azonban még egy kiskamasznál sem árt ellenőrizni az alvással töltött órákat, hiszen aki hajnalig ül a számítógépes játékok előtt, az a nyári szünetben legfeljebb délben kel fel, de ez a ritmus nyilvánvalóan nem kivitelezhető iskolaidőben. Előre megbeszélt, jó terv esetén a gyermek önállóbban intézi feladatait, és akkor is tudni fogja a dolgát, ha a szülő éppen nem elérhető. Így a felnőttnek sem kell folyton ellenőriznie csemetéjét, több idejük marad a más jellegű tevékenységekre, kirándulásra, társasjátékozásra, vagy akár csak egy vacsora melletti beszélgetésre. Ha ez nem bevett gyakorlat még a családban, szakember segítségével is bele lehet „rázódni” egy újfajta családi kommunikációs stílusba - már néhány konzultáció alatt.

Keltsük fel az érdeklődést!

Sok kisdiákban nyilván van egy kis szorongás az iskolás élettel kapcsolatban, amelyen leginkább a szülő tud segíteni, elsősorban személyes példáján keresztül. Nagyon jó megoldás, ha már nyáron elkezdi mesélni a saját iskolás jó élményeit - remélhetőleg, azért mindenkinek akad ilyen a tarsolyában. Ha másról nem, a barátokkal való megismerkedésről, az új „bandák” kialakulásáról, vagy éppen a kedves tanító néniről szóló elbeszélések bizalmat ébresztenek a gyerekben az új helyzettel kapcsolatban.


Az is hasznos, ha a tankönyvek beszerzése után a gyermek és a szülő együtt lapozzák át a fejezeteket, illusztrációkat. Így egyrészt kicsit képbe kerülnek az új tanévvel kapcsolatban, másrészt szóba lehet hozni, mi érdekli különösen a gyereket, illetve nagyobb iskolásként kiderülhet, mi nem volt világos számára korábban. Nem árt, ha a szülő is érdeklődést mutat azzal a sok újdonsággal kapcsolatban, amit a könyvekben talál, és érezteti a gyerekkel, milyen szerencsés, hogy ilyen sok érdekességről tanulhat, ennyire szép, színes könyvekből

„Játszani is engedd…”

Nem szabad megfeledkeznünk róla, hogy a kisiskolások nem kis felnőttek, hanem még nagyon sokáig gyerekek. Óriási teljesítmény tőlük, hogy alkalmazkodnak a megváltozott követelményekhez, és olyan képességeket fejlesztenek ki magukban, mint az önkontroll, a fegyelem, a megfelelés. Ez pedig éppen elég megterhelő az iskolai idő alatt, így otthon ideális esetben már csak a játékra lehet figyelni. Az önfeledt játék a gyerekek számára a készségfejlesztés remek eszköze, amire optimális körülmények közt a szabadban, és irányítás nélkül kerül sor. Vagyis ne kényszerítsük a kisdiákokat délután is a lecke fölé, inkább irány a játszótér, a focipálya, vagy éppen az otthoni közös játékok.

Ez természetesen nem jelenti azt, hogy semmiféle követelményt ne állítsunk a gyerek elé, de ne zsúfoljuk tele a napjait különórákkal és edzésekkel. Heti két-három edzés vagy egyéb kedvelt különóra természetesen nem árt, de ne akarjunk egyszerre idegen nyelvet, korcsolyát, zongorát és számítástechnikát tölteni a nebuló fejébe, hiszen így mindenből csak felületes tudása lesz, elfárad, és még az alaptananyagot sem tudja kellőképpen elsajátítani. Bármilyen hihetetlen is, nem attól lesz okosabb egy iskolás, ha estig ül a „fejtágításokon”, hanem ha sokat játszik, mozog a szabad levegőn, ha elegendő mennyiséget alszik, és ha egészségesen táplálkozik. Persze az sem árt, ha alaposan megtanul írni, olvasni és számolni - de ezt már nyugodtan a tanító nénire bízhatjuk.

www.orvostkeresek.hu

LEGOLVASOTTABB

Súlyos mérgezést okozhat - egyre több kamasz használ ilyet

Bár tüdőrákot nem, de gyors nikotinmérgezést okozhat a snüssz. Egyre többen használják, miközben a rövid- és hosszú távú veszélyek sokak előtt ismeretlenek.

Visszatért a rettegett gyerekbetegség, és most a legkisebbeket fenyegeti

Újra felütötte a fejét Magyarországon a szamárköhögés: a betegség fuldokló, görcsös köhögési rohamokkal, sőt, akár az ajkak elszíneződésével is járhat. A fertőzés főként a csecsemők és kisgyermekek körében terjed, az elmúlt évben 365 beteg szorult kórházi kezelésre, és több mint százan életüket vesztették a kór következtében. A háziorvosok arra figyelmeztetnek, hogy akik kisbabák közelébe készülnek, feltétlenül oltassák be magukat.

5 mondat, amit minden fiúnak hallania kell a szüleitől: így lesz belőle empatikus és magabiztos férfi

Minden szülő azt szeretné, hogy gyermeke bátor, önazonos és kiegyensúlyozott felnőtté váljon — ám a fiúgyermekek nevelésében is sok beidegződés él, amelyek az érzések elfojtását, a teljesítménykényszert vagy a hibák kerülését erősítik. Pedig a fiúk is vágyják, hogy megértsék, szerethetőek önmagukért, nem csak az eredményeikért vagy erősségükért. Ezek a szülői mondatok idővel belső hanggá válnak, és meghatározhatják, hogyan látják önmagukat egész életük során.

Szebben és hamarabb kezd beszélni a gyerek, ha ezzel játszik

Fillérekbe kerül, mégis csodákra képes a beszédtanulásban.

Autizmus-szerű tünetek az óvodásoknál: A korlátlan kütyüzés veszélyei

"A mai óvodáskorúak nem tudnak olyan nyelvi szinten teljesíteni, mint az 5 évvel ezelőtti óvodások" - figyelmeztet egy friss magyar kutatás. A szakemberek szerint már bölcsődés korban kütyüznek a gyerekek, és ezt súlyos fejlődési problémák követik. De visszafordítható-e a folyamat? Mikortól kell aggódni?

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja