SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

A menstruációról

Kókai Kata [cikkei] - 2005-06-05
Minden nő "rémálma", de leginkább a fiatalabb korosztályé. Az idők során megtanuljuk elfogadni, de addig is sok félelem forrása lehet.

Nem szeretjük, mert kellemetlen. És mégis félünk, ha kimarad, hiszen ez akár terhességet is jelenthet... Ez a természetes folyamat, melynek köszönhetően képesek vagyunk gyermeket világra hozni, mintegy három évvel hosszabbítja meg életünket, s még a csontritkulással szemben is védelmet nyújt.
 

 

Hogyan zajlik és mit jelent?


A menstruáció a latin menses (hónap) szóból származik. Felmérések szerint a nemi érés bekövetkezésénél, vagyis az első menstruáció átélésekor a lányok mintegy 25 százaléka még egyáltalán semmit nem tud a témáról, hiszen vagy az iskolában marad el a felvilágosító óra, vagy a szülők "felejtik el" időben megemlíteni. Ez sokszor oda vezethet, hogy a menstruációt egy félelmetes dologként élik át, hiszen azt sem, tudják mi történik velük. Ez a későbbiekben olyan szorongáshoz vezethet, ami megnehezíti a természetes ciklus elviselését.

Természetes, hogy a legtöbb tizenéves nem meri feltenni az ehhez kapcsolódó kérdéseit szüleinek, hiszen ez az első, igazán intim téma, amit szívesebb osztunk meg barátainkkal. Gyakran még a felnőttek is csak "havi baj"-ként emlegetik, és mintegy betegségként kezelik. Pedig a menstruáció valójában egy természetes folyamat. Megléte nem betegségre, hanem egészségre utal.

A női szervezetben zajló hormonális folyamatok nagy része a petefészekhez kapcsolódik. Ez már születésünkkor mintegy 400 000 ezer petesejtet tartalmaz. Ezekből az ivaréréssel minden hónapban kb. egy-egy petesejt érik meg, szabadul ki, s válik megtermékenyíthetővé. Amennyiben a megtermékenyülés elmarad, vagyis a nő nem esik teherbe, a petesejt kilökődik, s létrejön a menstruáció. Az első időszakban, vagyis az első menstruációt követő néhány hónapban, esetleg egy-két évben, a havi vérzések még nem szabályosak. Előfordulhat, hogy kimarad egy-egy ciklus, vagy éppen nem az előre kiszámolt időben jön létre.

A ciklus beállása után nagyjából 28 naponta jelentkezik a menstruáció. Ez egyénenként változó lehet, és külső tényezők is befolyásolhatják, tehát még így is lehet néhány napos eltérés. Az menstruáció általában 3-5 napig tart, s ennek során mintegy 30-40 ml vérveszteséggel kell számolni. Ez csekély mennyiség, s mivel természetes folyamat, nem okozhat gondot a szervezetnek. Viszont a vérveszteség okozhat vashiányt. Ezt könnyű pótolni, vastartalmú ételek (máj, spenót, sóska, májkrém, stb.) fogyasztásával, de táplálék kiegészítőt is szedhetünk.
 

Menzesz naptár, eltérő menstruáció, nőgyógyász


Már az első menstruációtól kezdődően érdemes egy menses naptárat vezetni. Akár a hagyományos falinaptáron is bekarikázhatjuk kezdetét. Ez fontos, nem csak azért, hogy mindig követni tudjuk, mikorra várható a következő menses, hanem azért is, mert kimaradás, vagy más problémák esetén a nőgyógyásznak jó támpontot ad, ha pontos dátummal tudunk szolgálni.

A menstruációval kapcsolatban fontos megemlíteni az egyéb változásokat is. Egyénenként változó, nem csupán az időtartama, de a vérzés mennyisége is. A szerencsésebbek 2-3 nap alatt letudják, minden kellemetlenségek nélkül. Sokaknak azonban akár egy hétig is eltarthat, nem egyszer hasi- és derékfájdalmakkal, puffadással, mellfeszüléssel tarkítva. Ettől egyáltalán nem kell megijedni, mert nem jelent komoly betegséget. Viszont érdemes konzultálni egy nőgyógyásszal, aki vagy fogamzásgátló segítségével állítja be a ciklust, vagy más, hasznos módszerekkel segít megelőzni a kellemetlenségeket.

Ma már nem a meleg vizes tasak jelenti az egyetlen megoldást. Injekciók, gyógyszerek, diéták és homeopátiás szerek garmadája áll rendelkezésre. A legfontosabb, hogy nem szabad eltitkolni a problémát. Ha valaki nem tudja megbeszélni szüleivel, akkor fordulhat nőgyógyászhoz, háziorvosához, vagy felteheti kérdéseit bármelyik tinédzser ambulancián.

Kép: Chiara Cremaschi / Flickr.com

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Mit intézhet egyedül a kamasz? Jogok és korhatárok 12–18 éves korig

15 évesen dolgozna, 16 évesen egyedül menne orvoshoz, 17 évesen már autót vezetne a kamaszod? Bár az évek múlásával egyre önállóbb, nincs egyetlen bűvös születésnap, amelytől kezdve mindent maga intézhet. Összegyűjtöttük a legfontosabb jogi mérföldköveket és szabályokat 12-től 18 éves korig: mihez elég a saját döntése, hol kötelező a szülői aláírás, és mikor húz szigorúbb határt maga a szolgáltató.

Középiskolai felvételi - interaktív határidőnaptár szülőknek

A 2026/2027-es tanév középiskolai felvételijének minden fontos dátuma egy helyen. Válaszd ki az évfolyamot, pipáld ki a teendőket, és kövesd végig a folyamatot a jelentkezéstől a beiratkozásig.

Miért álltak nők százai Lindsay Clancy mellé, miután megölte gyerekeit?

2026. augusztus 20-án reggel több száz ember - az Associated Press szerint nagyjából háromszázan, túlnyomórészt nők - gyűlt össze a massachusettsi Plymouth Megyei Felsőbíróság előtt. Nem skandáltak, nem vittek táblát: egymás kezét fogva álltak, a végén kört formáltak és elmondták a Miatyánkot. Sokan "Peace for Lindsay" és "Justice for Lindsay" feliratú pólót viseltek, és többen a saját szülés utáni depressziójukról, szorongásukról vagy pszichiátriai krízisükről beszéltek a helyszínen.

Hatéves kisfiú halt meg a születésnapján egy játszóházban: a hatóságok vizsgálják, betartották-e a biztonsági előírásokat

Tragédiával ért véget egy hatéves kisfiú születésnapi ünneplése az oroszországi Ivanovóban. A gyermek egy bevásárlóközpont játszóházában szenvedett súlyos balesetet, miután megpróbált felmászni egy csúszdára. A kórházban már nem tudták megmenteni az életét.

Az iskola nem tartja be a szakértői véleményt: mit tehet a szülő?

A gyerekednek van szakértői véleménye, a fejlesztés mégis elmarad, a dolgozatnál nem kap hosszabb időt, a mentesítést vagy más kedvezményt pedig nem alkalmazzák. Ha ezek a szakértői vélemény és a jogszabály alapján járnak, ilyenkor nem szívességet kérsz, hanem egy kötelező előírás teljesítését. Megmutatjuk, kinek írj először, mit kérj tőle, és mi a következő lépés, ha nem történik semmi. A cikk végén levélminta.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja