SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Nem bírom az anyámat!

Gellért Tímea [cikkei] - 2011-03-08
Barátnőként vagy munkatársként sajnos sokszor hallhatjuk a címben megjelenő mondatot nemcsak tinédzser lányok, hanem 20 éven felüli, már felnőttnek számító nők szájából is. Miért fordulnak ilyen irányba az anya-lánya kapcsolatok? Ha szülőként nem szeretnénk így járni, fontos, hogy tegyünk ellene!

Két nő nehezen fér meg egy háztartásban, hiszen - ellentétben azzal a felfogással és színleléssel, hogy a család „rugója” a férfi -, saját tapasztalatainkból merítve, biztosan tudjuk, hogy ki az, aki valójában irányít.

Egy tinédzser lány, aki épp kezdi felfedezni magában az irányítás szellemét, elég nagy veszélyt jelent a családot összetartó marcóna anyuka egyeduralmára. Ezek a tinilányok ugyanis nemcsak a saját, hanem szüleik életét is véleményezik, egyben határozott kijelentéseket tesznek azzal kapcsolatban, hogy mi az, ami jó nekik, illetve rossz. Ezen ténykijelentéssel szembeszálló anyukák bizony rossz fát tesznek a tűzre, fellobbantva azt a lángot, ami lassan, de biztosan felégeti a kettejük között kialakult bensőséges kapcsolatot. Egyre gyakoribbak lesznek a hangos veszekedések, a gyerek elzárkózik előlünk és figyelembe sem veszi, hogy mit szeretnénk elérni a folytonos hegyibeszédünkkel.

Az anyák bizony gyakran esnek ebbe a süllyesztőbe, hiszen csak azt látják, hogy a kislányuk újabban azt csinál, amit csak akar, és eget-földet megmozgatva próbálnak tenni ellene, a megfelelő módszert viszont a legtöbben sosem találják meg. Innen egyenes az út ahhoz, hogy fiatal felnőtt gyerekünk már szóba sem kíván állni velünk, hiszen azt gondolja, hogy ugyanazt szeretnénk folytatni, mint egykor – és valóban sokan ezt is teszik –, vagyis beleerőszakolni az akaratunkat az életükbe.

Néhány hasznos tanács:

  • Nagyon fontos, hogy megértsük azt, hogy a gyermekünk nem a mi életünket éli, neki is megvan a saját világa, amiben a saját döntéseinek látja majd előnyét, hiszen ez alapján tudja rendszerezni a jót és a rosszat!
  • Ahhoz, hogy teret adjunk gyermekünknek, elengedhetetlen a kölcsönös bizalom, aminek már a tinédzserkor előtt ki kell alakulnia! Ez rengeteg időt és odafigyelést igényel, de ne hanyagoljuk el semmiképp, mondván, hogy ő még messze áll a felnőttek világától! Szinte észrevétlenül eltelik majd az idő, és mielőtt felfoghatnánk mi történik, már túl is vagyunk rajta.
  • Próbáljuk megérteni, hogy mit miért tesz, mégha nehezen is megy! Ne tereljük arra a hangsúlyt, hogy vehemensen ellenezzünk vagy javasoljunk valamit! Fogjuk vissza magunkat, hiszen ennek úgyis csak veszekedés lenne a vége! Gondoljuk át az érveit, mondjuk el a véleményünket és beszélgessünk el vele!
  • A legfontosabb szempont, hogy elkerüljük a vitát, vagy a közönyösséget. Gyermekünk a veszekedésektől ugyan nem fog minket kevésbé szeretni, még akkor sem ha úgy érezzük, viszont többször fog elzárkózni előlünk lelkileg, vagy pedig igyekszik a lehető legrövidebb időtartamot otthon tölteni.  

Ha arra törekszünk, hogy a fent említett rövid, de lényegre törő tanácsokat megfogadjuk, gyermekünk nem veszi majd egyből menekülőre az irányt a szülői háztól, mihelyt arra alkalma adódik, és nem fog kirekeszteni minket az életéből később sem. Érezni fogja a támogatásunk, a jó tanácsaink szükségét, az anyai szív megbocsátó gyöngédségét, és remélhetőleg éjszakákat fogunk majd együtt tölteni az élet nagy csalódásainak és felhőtlen örömeinek csavaros történetekbe illesztésével, miközben könnyeinkben és mosolyunkban egyaránt osztozunk. 

A
2011. februári cikkíró pályázatra beküldött írás.

Fotó: www.foter.com

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Dráma a horvát aquaparkban: tragédia egy vízi csúszdán

Egy békésnek induló családi nyaralás végzetes tragédiába torkollott a horvátországi Rab szigetén, amikor egy 21 hónapos kislány kicsúszott édesapja karjaiból egy vízi csúszdán.

Hátborzongató tragédia: Négyen is meghaltak, miután egy csecsemőt magára hagytak a tűző napon egy ház előtti füvön

Drámai mentés, megrázó családi tragédia, hatalmas összefogás - szívszorító eseménysorozat egy kisvárosban.

Tragédia az uszodában: egy 10 éves fiú 5 méterről ugrott a vízbe, rázuhant egy 67 éves férfira, aki a helyszínen elhunyt

Egy szomorú baleset rázta meg azt az uszodát, ahol egy 10 éves fiú az 5 méteres ugrótoronyról ugrott a medencébe, és egy 67 éves férfire zuhant. A férfi a helyszínen életét vesztette, miközben a gyermek is eltűnt a rendőrség elől. Az eset rávilágít a medencehasználat biztonsági szabályainak fontosságára.

20 év után újra találkozhatott szüleivel a vonatról 4 évesen eltűnt kislány

1999-ben, egy átlagosnak tűnő napon történt a megmagyarázhatatlan: egy négyéves kislány eltűnt egy vonatról, amely Minszkből Aszipovicsiba (Asypovichi) tartott. Yulia Gorina családjával utazott, amikor nyomtalanul eltűnt a vagonból, miközben édesapja egy rövid időre elszundított, kislánya nyomtalanul eltűnt.

Kétéves fiú halt meg, miután az orvosok sűrített levegővel próbálták eltávolítani az orrába szorult pattogatott kukoricát

Egy rendkívül felkavaró eset rázta meg Brazíliát, amikor egy két éves kisfiú vesztette életét azután, hogy az orvosok súlyos hibát követtek el egy egyszerű orrdugulás kezelése során. A fiú orrába szorult pattogatott kukoricaszem eltávolítása közben alkalmazott sűrített levegős eljárás következtében a gyermek tüdeje és gyomra is megrepedt, ami végzetesnek bizonyult.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja