SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

A kamaszkor problémái

Orsolics Zoltán Zénó [cikkei] - 2009-05-18
A kamaszkort sok szülő nehéz időszakként, szinte teherként éli meg. Dramatikus változások a gyermekben kívül-belül. Az agy állandó hormontermelése megdöbbentő szélsőségekre ragadtatja az egyébként teljesen normális gyermekünket.

Elég hamar feltesszük magunknak a kérdést, hogy valójában ért-e valamit az elmúlt évek nevelésnek nevezett időszaka.
De kezdjük az elején. Hasonló folyamatok mindnyájunkkal megtörténtek, tehát valamilyen emlékünk nekünk is van erről az időszakról. Érdemes egy kicsit visszaemlékezni erre és elgondolkodni azon, hogy akkor mi folyt bennünk és mit vártunk a környezetünktől és természetesen önmagunktól. Ez megkönnyíti azt, hogy elhiggyük, ez az időszak is túlélhető, egyszer vége lesz és gyermekünket szinte teljesen átváltozva, majdnem felnőttként kapjuk majd vissza. De ezen át kell mennie az egész családnak és nem mindegy, hogy hogyan. A sikeres kamaszkor egy megelégedett, boldog felnőttkor alapja.

Mindenképpen szét kell választani a sikeres (normális) és a problémás kamaszkort. Mikortól problémás egy kamasz és mikortól kell segítséget kérnie? Mi az a határ, amire már azt mondjuk, hogy problémás? Nos, ha őszinte akarok lenni, akkor ez az egyik legnehezebb kérdés, mivel minden család más és más. Eltérő gyökerekkel, eltérő értékekkel és probléma -megoldó képességekkel rendelkezik. Van, ahol több minden elnézhető és megbocsátható és van olyan család, ahol kisebb kihágások is nagynak tűnnek. Itt nagyon fontos, hogy egyik se jó, se rossz. Egyszerűen nincs rossz és jó család ilyen értelemben legalábbis. A problémás családot leginkább úgy tudnám definiálni, hogy amikor a családi békét vagy harmóniát megzavarja valamely családtag viselkedése és a család diszfunkcionálissá, vagyis nem jól működővé válik.

De ha ez ennyire egyértelmű és magától értetődő, akkor tulajdonképpen mi a probléma? Miért él ma Magyarországon oly sok család, akik teljesen tanácstalanok vagy tehetetlenek a kamasz gyermekükkel kapcsolatban és mindezek ellenére valamiért mégsem képesek segítséget kérni?

Természetesnek tekinthetjük a bekövetkező testi-lelki változásokat és ezek hangsúlyozását. Természetes például, ha nagyfiúnk, egyre izmosabb, erősebb testét és evvel bátorságát is, állandó próbák alá veti. A haverokkal való járkálás, viccelődés, hencegés, lazulás, felvágás része ennek a teljes spektrumú erőpróbának. A probléma akkor jelenik, meg, ha eltúlzottá válik az önkifejezés és átfordul határtalansággá, gátlástalansággá, ön-és közveszélyességgé. A lányos szülők sokszor eseménytelen kamaszkorban reménykednek, mondván a „lányok mások, velük egyszerűbb”. Ez attól függ, hogy milyen típusú kihívásra, hogyan reagálunk. A lányok esetében természetes a testi alakulások következményeként a nőiség hangsúlyozása és a vonzerő próbálgatása a férfiak teljes társadalmán.  (Az 5 éves kisfiú csodálkozó tekintete és a szomszéd nagypapa „De megnőtt ez a Réka!” típusú dicsérete nyilván kisebb értékű, mint a vagány, lányok kedvence, menő szintén kamasz elismerő pillantása, esetleg randi-meghívása.) A nehézség akkor jelentkezik, amikor sportos, szép edzett lányunk soha többet nem óhajt enni, mert kövér és szép lassan elfogy, és már járni is alig bír. Az sem könnyű, amikor mindenki a lányunk állandóan változó férfi-kapcsolatait rajtunk kéri számon. Nyilván ezeknek a helyzeteknek a hátterében meghúzódik valami és ennek következményei mindennapossá válhatnak. Nem is beszélve a mai kor és a társadalmi változásokról, amik meglehetősen megnehezítik a helyzet értékelését és az esetleges problémák megoldását.

Ez mindenképpen érinti a család egészét, tehát minden tagját, és ez ronthatja a család életminőségét is. Amikor a család maga, belső erőforrásaira támaszkodva már képtelen kezelni a problémáit, akkor érdemes külső segítséget igénybe venni. Így tehát ezt szem előtt tartva mondhatjuk egy családról azt, hogy szükség van e segítségre vagy sem.

Indexkép: Tammy McGary / Flickr.com


Orsolics Zoltán Zénó
Szociális szakember, ifjúsági tanácsadó
www.kamaszszerviz.hu
info@kamaszszerviz.hu
+36-303-155-746

 

betöltés...
betöltés...
Orsolics Zoltán Zénó

Orsolics Zoltán Zénó
Szociális szakember, ifjúsági tanácsadó

Nem boldogul kamasz gyermekével? Az, az érzése, hogy esetleg drogokat fogyaszt? Nem tud megbízni gyermekében, esetleg úgy érzi, nem tehet semmit a kapcsolatukért?

Elérhetőségeim:
Telefon: 06-30/315-57-46
E-mail: info@kamaszszerviz.hu
Honlap: http://www.kamaszszerviz.hu
             http://www.drogtanacsado.hu

LEGOLVASOTTABB

Hogyan fegyelmezzünk szeretettel? – Válaszkereső Pécsi Rita neveléskutatóval

Szeretettel fegyelmezni nem ridegséget jelent, és a határok sem a gyerek ellen vannak. Pécsi Rita neveléskutató szerint a gyerek akkor érzi magát biztonságban, ha a szülő nem tűnik el mellőle a "baráti" szerep mögé, hanem nyugodt, következetes vezetést ad neki.

Amit a képernyő elvesz a gyerekedtől, és észre sem veszed

A telefon és a tablet sok családban a leggyorsabb béketeremtő: előkerül étteremben, autóban, várakozás közben, vagy akkor, amikor a szülőnek végre két szabad percre lenne szüksége. Uzsalyné Dr. Pécsi Rita neveléskutató szerint éppen ez a látszólag ártatlan szokás veheti el a gyerekektől azt, amiből az idegrendszerük, az önbizalmuk és a kapcsolati képességük épül.

A túlzásba vitt bőrápolás kamaszkorban többet árthat, mint használ

Egyre több tizenéves használ felnőtteknek szánt, aktív hatóanyagokat tartalmazó kozmetikumokat - pedig a túlzásba vitt bőrápolás ebben az életkorban akár ronthat is a helyzeten. Tinédzserkorban a rosszul megválasztott bőrápolási rutin bőrszárazsághoz, irritációhoz, sőt akár fájdalmas vagy viszkető allergiás reakcióhoz is vezethet- mondja dr. Kovács Anikó, a Semmelweis Egyetem Bőr-, Nemikórtani és Bőronkológiai Klinika bőrgyógyásza.

Képernyő vagy kaland? Így találjuk meg az egyensúlyt a gyerekek digitális és offline világa között

A digitális világban élünk, de a gyerekkor varázsa továbbra is a képernyőkön kívül történik. Hogyan találhatjuk meg az egészséges egyensúlyt szülőként anélkül, hogy démonizálnánk az okoseszközöket? Mutatunk néhány bevált, gyakorlatias tippet, és elmeséljük, hogyan segíthet a közös játék akár a legnehezebb helyzetekben is.

Az embrióból szűrték ki a súlyos SMA betegséget - egészségesen született a kisfiú a Semmelweisen

Egészségesen született és jól van az a kisfiú a Semmelweis Egyetemen, aki azért fogant mesterséges megtermékenyítéssel, hogy még embrió korában kiszűrhessék az orvosok a családban öröklődő SMA betegséget egy modern eljárásnak köszönhetően. Az úgynevezett preimplantációs genetikai vizsgálat azoknak a pároknak segít, akik az ismert genetikai betegségüket szeretnék kiszűrni az embriókból, annak érdekében, hogy egészséges gyermekük születhessen. A hazai orvosegyetemek közül elsőként a Semmelweis Egyetemen vált elérhetővé tavaly ez a korszerű diagnosztikai módszer a lombikprogramban részt vevő párok számára. És ez az első eset hazánkban amikor ezzel az eljárással, teljes egészében állami keretek között, egészséges gyermeknek adott életet egy édesanya.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja