Halló! Itt a Kék Vonal - segítünk
Szőke Judit [cikkei] - 2008-08-04
Egységes európai telefonszámmal működik Magyarországon a gyermekvédelmi kék vonal, illetve az eltűnt gyerekekkel kapcsolatos telefonos hívószám.
Magyarország elsőként vezette be a 116-111-es kék vonal számot, amely egységes Európában.
Magyarország elsőként vezette be a 116-111-es kék vonal számot, amely egységes Európában.
Magyarországon évek óta működik gyermekvédelmi segélyvonal egy másik hívószámon és az új európai hívószám mellett egyelőre még a régi is elérhető. Az európai kék vonalat - ami június 1-jétől él - a 15 éve működő Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány üzemelteti, amelyet a kormány idén 35 millió forinttal támogat.
A hat főállású és a 60 önkéntes segítő titoktartást vállalt, nem diszkriminálnak és nem ítélkeznek, illetve ha szükséges, más szervezeteket is bevonnak a probléma megoldásába. Magyarország bevezette az eltűnt gyermekek európai hívószámát is, a 116 000-át, amelyen keresztül azoknak a gyermekeknek igyekeznek segíteni, akik el akarják hagyni otthonukat, vagy ha ezt már megtették és nem tudnak, nem akarnak, vagy nem mernek visszamenni, akkor próbál segíteni, ha a gyermeknek érzelmi támogatásra van szüksége. A számot felnőttek is hívhatják, ha hozzátartozóként, gyámként keresik gyermeküket. Az elmúlt hónapban a három számot összesen 190 ezren hívták. Az új európai gyermekvédelmi telefonszámokat az augusztusi Sziget Fesztiválon, az interneten és a könyvtárakban népszerűsítik és mellékletként adják szeptembertől az új diákigazolványokhoz.
·
a gyermekek számára fenntartott segélyvonal a 116-111-es számon hívható,
· a 116-000- az eltűnt gyerekeket segítő ingyenesen, előszám nélkül hívható, harmonizált európai hívószám
A 116-111-es szám napi 24 órában, az év minden napján, országosan, minden hálózatból előszám nélkül hívható.
A 116-000 hívószámon kialakítandó hálózatban, az eltűnt gyerekek és az őket kereső felnőttek kaphatnak segítséget az unió tagországaiban. A Kék Vonal "Megvagy? Eltűnt gyerekek" szolgáltatása Európában - Görögország után - Magyarországon is megkezdi működését. A szolgáltatás segítséget nyújt azoknak a gyerekeknek, fiataloknak, akik kilátástalan helyzetük miatt fontolgatják, hogy elhagyják lakóhelyüket, illetve már elhagyták azt anélkül, hogy gondozóik tudnák, hol tartózkodnak, vagy esetleg gyakorlati, érzelmi támogatást várnak. Azok a felnőttek is hívhatják a 116-000-ás telefonszámot, akik hozzátartozóként, gyámként, vagy szakemberként bármilyen módon eltűnt gyerekeket keresnek, vagy gyerekek eltűnését próbálják megakadályozni.
A hat főállású és a 60 önkéntes segítő titoktartást vállalt, nem diszkriminálnak és nem ítélkeznek, illetve ha szükséges, más szervezeteket is bevonnak a probléma megoldásába. Magyarország bevezette az eltűnt gyermekek európai hívószámát is, a 116 000-át, amelyen keresztül azoknak a gyermekeknek igyekeznek segíteni, akik el akarják hagyni otthonukat, vagy ha ezt már megtették és nem tudnak, nem akarnak, vagy nem mernek visszamenni, akkor próbál segíteni, ha a gyermeknek érzelmi támogatásra van szüksége. A számot felnőttek is hívhatják, ha hozzátartozóként, gyámként keresik gyermeküket. Az elmúlt hónapban a három számot összesen 190 ezren hívták. Az új európai gyermekvédelmi telefonszámokat az augusztusi Sziget Fesztiválon, az interneten és a könyvtárakban népszerűsítik és mellékletként adják szeptembertől az új diákigazolványokhoz.
·
a gyermekek számára fenntartott segélyvonal a 116-111-es számon hívható,· a 116-000- az eltűnt gyerekeket segítő ingyenesen, előszám nélkül hívható, harmonizált európai hívószám
A 116-111-es szám napi 24 órában, az év minden napján, országosan, minden hálózatból előszám nélkül hívható.
A 116-000 hívószámon kialakítandó hálózatban, az eltűnt gyerekek és az őket kereső felnőttek kaphatnak segítséget az unió tagországaiban. A Kék Vonal "Megvagy? Eltűnt gyerekek" szolgáltatása Európában - Görögország után - Magyarországon is megkezdi működését. A szolgáltatás segítséget nyújt azoknak a gyerekeknek, fiataloknak, akik kilátástalan helyzetük miatt fontolgatják, hogy elhagyják lakóhelyüket, illetve már elhagyták azt anélkül, hogy gondozóik tudnák, hol tartózkodnak, vagy esetleg gyakorlati, érzelmi támogatást várnak. Azok a felnőttek is hívhatják a 116-000-ás telefonszámot, akik hozzátartozóként, gyámként, vagy szakemberként bármilyen módon eltűnt gyerekeket keresnek, vagy gyerekek eltűnését próbálják megakadályozni.
Forrás: www.szmm.gov.hu
Előző hír
De nehéz az iskolatáska
Következő hír
Egészséges otthont a gyermeknek és a családnak
LEGOLVASOTTABB
Hogyan fegyelmezzünk szeretettel? – Válaszkereső Pécsi Rita neveléskutatóval
Szeretettel fegyelmezni nem ridegséget jelent, és a határok sem a gyerek ellen vannak. Pécsi Rita neveléskutató szerint a gyerek akkor érzi magát biztonságban, ha a szülő nem tűnik el mellőle a "baráti" szerep mögé, hanem nyugodt, következetes vezetést ad neki.
Amit a képernyő elvesz a gyerekedtől, és észre sem veszed
A telefon és a tablet sok családban a leggyorsabb béketeremtő: előkerül étteremben, autóban, várakozás közben, vagy akkor, amikor a szülőnek végre két szabad percre lenne szüksége. Uzsalyné Dr. Pécsi Rita neveléskutató szerint éppen ez a látszólag ártatlan szokás veheti el a gyerekektől azt, amiből az idegrendszerük, az önbizalmuk és a kapcsolati képességük épül.
A túlzásba vitt bőrápolás kamaszkorban többet árthat, mint használ
Egyre több tizenéves használ felnőtteknek szánt, aktív hatóanyagokat tartalmazó kozmetikumokat - pedig a túlzásba vitt bőrápolás ebben az életkorban akár ronthat is a helyzeten. Tinédzserkorban a rosszul megválasztott bőrápolási rutin bőrszárazsághoz, irritációhoz, sőt akár fájdalmas vagy viszkető allergiás reakcióhoz is vezethet- mondja dr. Kovács Anikó, a Semmelweis Egyetem Bőr-, Nemikórtani és Bőronkológiai Klinika bőrgyógyásza.
Képernyő vagy kaland? Így találjuk meg az egyensúlyt a gyerekek digitális és offline világa között
A digitális világban élünk, de a gyerekkor varázsa továbbra is a képernyőkön kívül történik. Hogyan találhatjuk meg az egészséges egyensúlyt szülőként anélkül, hogy démonizálnánk az okoseszközöket? Mutatunk néhány bevált, gyakorlatias tippet, és elmeséljük, hogyan segíthet a közös játék akár a legnehezebb helyzetekben is.
Az embrióból szűrték ki a súlyos SMA betegséget - egészségesen született a kisfiú a Semmelweisen
Egészségesen született és jól van az a kisfiú a Semmelweis Egyetemen, aki azért fogant mesterséges megtermékenyítéssel, hogy még embrió korában kiszűrhessék az orvosok a családban öröklődő SMA betegséget egy modern eljárásnak köszönhetően. Az úgynevezett preimplantációs genetikai vizsgálat azoknak a pároknak segít, akik az ismert genetikai betegségüket szeretnék kiszűrni az embriókból, annak érdekében, hogy egészséges gyermekük születhessen. A hazai orvosegyetemek közül elsőként a Semmelweis Egyetemen vált elérhetővé tavaly ez a korszerű diagnosztikai módszer a lombikprogramban részt vevő párok számára. És ez az első eset hazánkban amikor ezzel az eljárással, teljes egészében állami keretek között, egészséges gyermeknek adott életet egy édesanya.












betöltés...