SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

De nehéz az iskolatáska

Singola Edit [cikkei] - 2008-09-02
A szülők aggódnak, mikor megemelik a gyerek táskáját. A szakemberek egy része azt vallja, hogy nem árt a gyerek gerincének a nehéz táska, sőt még erősíti is, egy másik rész azt mondja, egészségtelen a fejlődő test számára túlzott megterhelés. A szülők egyetlen dolgot tehetnek: jól kialakított, az ergonómiai feltételeknek megfelelő iskolatáskát vásárolnak.
Újabb tanév kezdődik, az utcákat reggelente iskolába igyekvő kisdiákok sokasága borítja. Megint láthatjuk, ahogy egyik kezükben uzsonnát, másikban tornazsákot, hónuk alatt könyvet cipelnek a gyerekek, és ne feledkezzünk meg a hátukra nehezedő iskolatáskáról sem. Valóban nehéz az iskolatáska, mert egyre több holmit, tanszert, vaskos könyveket, irkákat hurcolnak nap nap után az iskola és az otthonuk között a diákok.

Milyen a jó iskolatáska?

Vannak drága és még drágább táskák. Hogy melyik az igazán jó? Több kritériumnak kell megfelelnie egy iskolatáskának. El kell, hogy férjen benne az iskolai holmi, legyen rajta elég kisebb-nagyobb zseb, a közlekedés biztonsága érdekében fényvisszaverő legyen, teherbíró, ne menjen szét már az első héten vagy az első sarokba dobás után, az sem árt, ha vízhatlan anyagból készül. A gyerekek esztétikai igényének is eleget kell tennie: színes, figurás, tetszetős…

A legfőbb szempont mégis az egészség szolgálata. Mindig a gyerek méretéhez illeszkedő táskát vásároljunk. Fontos a háti kiképzés, ami annyira legyen csak merev, hogy ne törje a gyerek hátát, de kellőképpen tartson. A válla ne vágja be a gyerek vállát, egyenletesen oszlassa el a súlyt, ne terhelje féloldalasan a testet. Előnyös, ha van derékpántja, amelynek segítségével a derékhoz csatolható a táska, így futás és ugrándozás közben is tart a gyerek hátán, nem okoz sérüléseket. Nem előnyös, ha egy oldalon hordható táskát választunk, mert féloldalú lesz a terhelés.

Egy vizsgálat során 237 milánói 12 éves iskolás gyermeknél hat előre nem közölt napon megmérték iskolatáskájuk súlyát és összehasonlították a testsúlyukkal. A napi teher átlagosan 9,3 kg volt és ez megfelel az átlagos testsúly 22 %-ának. Az átlagos maximális teher 11,5 kg volt (a testsúly 27,5 %-a ). Ennek az értéknek megfelelően egy 80 kg súlyú férfinél a maximális teher 17,6, illetve 22 kg lenne, egy 60 kg súlyú nőnél pedig 13,2 , illetve 16,5 kg.
Egyes gyermekek terhelése 16,3 kg-ig terjed, az iskolatáska elérheti a testsúly 46,2 %-át. Az iskolás gyermekek részére nincs határérték a teherhordásra, az ajánlások (a testsúly 10-15 %-a ) tudományosan nincsenek alátámasztva és a mindennapi életben nyilvánvalóan lényegesen túllépik.
 

LEGOLVASOTTABB

Súlyos mérgezést okozhat - egyre több kamasz használ ilyet

Bár tüdőrákot nem, de gyors nikotinmérgezést okozhat a snüssz. Egyre többen használják, miközben a rövid- és hosszú távú veszélyek sokak előtt ismeretlenek.

Visszatért a rettegett gyerekbetegség, és most a legkisebbeket fenyegeti

Újra felütötte a fejét Magyarországon a szamárköhögés: a betegség fuldokló, görcsös köhögési rohamokkal, sőt, akár az ajkak elszíneződésével is járhat. A fertőzés főként a csecsemők és kisgyermekek körében terjed, az elmúlt évben 365 beteg szorult kórházi kezelésre, és több mint százan életüket vesztették a kór következtében. A háziorvosok arra figyelmeztetnek, hogy akik kisbabák közelébe készülnek, feltétlenül oltassák be magukat.

5 mondat, amit minden fiúnak hallania kell a szüleitől: így lesz belőle empatikus és magabiztos férfi

Minden szülő azt szeretné, hogy gyermeke bátor, önazonos és kiegyensúlyozott felnőtté váljon — ám a fiúgyermekek nevelésében is sok beidegződés él, amelyek az érzések elfojtását, a teljesítménykényszert vagy a hibák kerülését erősítik. Pedig a fiúk is vágyják, hogy megértsék, szerethetőek önmagukért, nem csak az eredményeikért vagy erősségükért. Ezek a szülői mondatok idővel belső hanggá válnak, és meghatározhatják, hogyan látják önmagukat egész életük során.

Szebben és hamarabb kezd beszélni a gyerek, ha ezzel játszik

Fillérekbe kerül, mégis csodákra képes a beszédtanulásban.

Autizmus-szerű tünetek az óvodásoknál: A korlátlan kütyüzés veszélyei

"A mai óvodáskorúak nem tudnak olyan nyelvi szinten teljesíteni, mint az 5 évvel ezelőtti óvodások" - figyelmeztet egy friss magyar kutatás. A szakemberek szerint már bölcsődés korban kütyüznek a gyerekek, és ezt súlyos fejlődési problémák követik. De visszafordítható-e a folyamat? Mikortól kell aggódni?

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja