SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Szeptemberi óraállítás

Családinet [cikkei] - 2007-08-28
Az ősz kezdete a gyermekes családok életében egyben az iskolakezdés időszakát is jelenti. A nyár végén folyamatosan beszerzett füzetek, tollak, egyéb felszerelések mellett fontos, hogy az újdonsült kisdiákot, vagy épp az iskolapadba visszatérő tanulót lélekben is felkészítsük a rá váró olyan embert próbáló feladatokra is, mint amilyen például a kora reggeli kelés.
Szeptemberi óraállítás

A nyári szünetben a gyermekek rendszerint később kerülnek ágyba, s így reggelenként tovább is alszanak, mint az év többi napján. A University of Florida kutatói szerint azonban ezt a folyamatot az ősz elérkeztével egyáltalán nem egyszerű a megszokott kerékvágásba terelni.

Szülőként tehát a szükséges taneszközök beszerzése mellett fontos feladatunk a gyermek számára a tanév megkezdése előtti két hétben már elegendő alvást biztosítanunk, ami kapcsán kialakul az iskolai rendhez illeszkedő napi ritmus.

A kutatók egyben felhívják figyelmünket az alváshiány káros következményeire is. Amennyiben ugyanis a gyermek már eleve fáradtan érkezik meg az iskolába, úgy teljesítő képessége is csökken. Kialvatlan állapotban koncentrációja, memóriája, sőt hangulata is romlik. Krónikus fáradtság esetén a gyermek számára kifejezett nehézséget okoz a feladatokban való részvétel, az új dolgok elsajátítása.

A megfelelő teljesítőképesség eléréséhez a gyermekek számára legalább 9 óra, megszakítás nélküli alvás szükséges. Megfelelő napirend kialakításával elkerülhetjük a reggeli kapkodást, s elegendő időt biztosíthatunk a reggeli számára is, ami az iskolai teljesítőképesség másik fontos alappillére.

Fontos tehát, hogy az iskola megkezdése előtt már kialakítsuk a napirendet, a lefekvés, s az ébredés időpontját. Az éjszaka, az alvás elérkeztét jelezhetjük különböző rítusokkal - fogmosás, fürdés, mese- melyek segítségével az elalvás a gyermek számára is könnyebbé tehető.

 A hír alapjául a „Back-to-School Means Adjusting Kids' 'Sleep Clocks'” cikk szolgált.

 www.orvostkeresek.hu

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

"Sosem főznek és nem engedik az unokámnak, hogy csokit egyen": Bele lehet-e szólni a fiatalok életébe? - Juci néni gondolatai

"Sosem főznek és nem engedik az unokámnak, hogy csokit egyen": Bele lehet-e szólni a fiatalok életébe? - Juci néni gondolatai

Ha nem esznek csokit, hát nem esznek. Ha rendelik az ebédet, hát rendelik. Látom, hogy a mai fiatalok másképp nevelik a gyerekeiket. Egyes dolgokban szigorúbbak és más dolgokban meg engedékenyebbek, mint amilyen én voltam. Néha persze jólesne ezt megmondani nekik, hogy én mit csinálnék másképp, de megtanultam, hogy okosabb dolog, ha csendben maradok. 
Van, aki pizsamában hozza ki a gyerekét - önkéntes nyugdíjasok kísérik iskolába a gyerekeket Gödöllőn

Van, aki pizsamában hozza ki a gyerekét - önkéntes nyugdíjasok kísérik iskolába a gyerekeket Gödöllőn

Láthatósági mellényben, csoportosan mennek iskolába reggelente a gyerekek Gödöllőn. A Pedibusz nevű kezdeményezést vezették be külföldi példák után - és rendkívül nagy sikere van. 
Parkinson-kór vagy Parkinson-szindróma? - Ismerjük meg a betegséget!

Parkinson-kór vagy Parkinson-szindróma? - Ismerjük meg a betegséget!

1977 óta április 11-e a Parkinson-kór világnapja. Magyarországon a becslések szerint közel 20 ezer embert érint, a második leggyakoribb idegi károsodással járó betegség.
Még valóra válthatta élete legnagyobb álmait a bakancslistás Csire Zsuzsi - a lány szíve hétfőn adta fel a harcot

Még valóra válthatta élete legnagyobb álmait a bakancslistás Csire Zsuzsi - a lány szíve hétfőn adta fel a harcot

A 21 éves lány két szívtranszplantáción is átesett, harmadik szíve pedig hétfő este feladta a harcot. A lány tudta, hogy csak hónapjai vannak hátra, ezért bakancslistát írt - a halála előtt több álma is valóra vált.
Egyre több Magyarországon az oltásellenes szülő, már tömegesen perelnek be háziorvosokat

Egyre több Magyarországon az oltásellenes szülő, már tömegesen perelnek be háziorvosokat

A Covid-vakcinák megjelenése óta már nem új keletű jelenség az oltásellenes hozzáállás. A kicsit is szkeptikus szülők könnyen meggyőzhetőek arról, hogy egy-egy vakcina milyen károkat okozhat a gyermek szervezetében. Ezáltal az olyan, több évtizede használt oltások sem kerülnek beadásra, amelyek a gyermekek életét egyszerűen megmenthetnék. Tömegesen lépnek fel szülők háziorvosok ellen, akik, ha el akarják kerülni a bírósági tárgyalást, kénytelenek igazolást adni.
A szerkesztő ajánlja