SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Tanuljunk együtt-színek, számok, betűk

Kókai Kata [cikkei] - 2007-02-01
A gyermekek kíváncsisága kielégíthetetlen. Nincs olyan apró tárgy, vagy hang, ami ne keltené fel érdeklődésüket.

Aki már nevelt gyermeket, bizonyára csodálattal figyelte, milyen hamar, milyen nagy tudást el tud sajátítani a gyermek. Amikor megszületik egy baba, még el sem tudjuk képzelni, hogy önállóan gondoskodjon magáról, vagy éppen szavakat tanuljon. Utólag visszagondolva azonban láthatjuk, hogy ez az apró, kedves kis gyermek egy év alatt több dolgot tanul meg, mint az elkövetkező hosszú évek alatt.

Elsajátítja a beszéd, a járás, az érzelem és az igények kifejezésének módját, egyre több dolog memorizálódik kis fejében, s végül szinte teljesen önálló lesz. A tanulás folyamatában pedig nem csak kíváncsisága, de mi, szülők is segíthetjük, játékos módszerekkel.

Játékos tanulás

Egy kisgyermek még nem alkalmas a tanulásra. Legalábbis nem a hagyományos értelemben. Nem érünk el vele semmit, ha egyetlen könyvvel próbáljuk lekötni figyelmét, hiszen őt minden érdekli - az is amit már látott, és az is, amit még nem. Mindent szeretne megérinteni, mindenről szeretné megtudni, mire is jó.

A tanulás számára relatív fogalom. Mindent megjegyez, amit hall, de szándékosan nem kényszeríthetjük rá, hogy éppen mit tanuljon meg.

Hogyan tanítsuk meg, mi mit jelent?

A legjobb módszer a játék és természetesen az, hogy követjük gyermekeink igényeit. Ha megfog egy tárgyat, amit még nem látott, mondjuk meg neki a nevét. Akár mutathatunk több hasonló tárgyat is, hogy a szó és az értelme is rögzüljön. Hasonlóképpen járhatunk el a színekkel is. Bár a kisgyermek még nem ismeri a tárgyak leírására alkalmas szavakat, és olykor saját kis nyelvén próbálja azt leírni, megmagyarázni, egy kis segítséggel mindent könnyen megtanulhat.

A színek közötti különbségtétel sem egyszerű feladat. Azonban könnyen megtaníthatjuk gyermekünknek egy egyszerű játékkal. Terítsünk le különböző színű terítőket a földre, majd keressünk azonos színű játékokat. A kékeket tegyük a kék terítőre, a zöldet a zöldre, és így tovább. Közben mondjuk ki hangosan a színeket, hogy a gyermek ne csak a színek közötti különbséget vegye észre, de a színek nevét is megtanulja.

Betű- és színtanulás játékosan

A betűket megtanulni nem nehéz, hiszen rengeteg olyan játékot lehet már kapni, mely segít az abc elsajátításában. Használhatunk olyan játékkockákat, amiken betűk vannak, vagy akár mi magunk is készíthetünk hasonlókat. Fontos, hogy a gyermek minden betűt valamihez társítani tudjon, ezért legjobb, ha a kedvenc, általa ismert játékokhoz, emberekhez társítjuk azokat. Például: a mint anyu, b mint baba, c mint cica. Játszhatunk betűfelismerő játékot. Mondjunk egy szót, melyet a gyermek ismer, az ő feladata pedig, hogy megkeresse azt a betűkockát, amelyen a kezdőbetű szerepel. Ezzel a játékos módszerrel könnyen megismeri a betűket.

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

„Anyaként már csak árnyéka vagyok önmagamnak” - Őszinte TikTok-videók arról, hogyan változik meg egy nő a szülés után

Egyre több anya mutatja meg a TikTokon, mennyivel másabb volt az élete - és külseje - a gyerekvállalás előtt. A 30 virális videóval illusztrált trend kendőzetlenül tárja fel: anyának lenni gyönyörű, de sok nő közben elveszíti önmagát.

7 látszólag ártalmatlan szülői hiba, amik nagyon elronthatják a gyerek későbbi életét - valódi történetekkel és tanulságokkal

Sokszor azt gondoljuk, hogy a szeretetünk mindent felülír, és ha néha hibázunk is, az nem lehet akkora baj. De vajon tényleg így van? Egy népszerű Reddit-fórumban emberek százai mesélték el, milyen "ártatlan" szülői szokások hagytak bennük mély nyomot - talán épp azért, mert senki sem gondolta volna, mennyit számítanak. Ezekből a történetekből szemezgettünk, hogy együtt tanulhassunk belőlük.

Meghalt Millena Brandão, a Netflix 11 éves gyerekszínésze

Tragikus hirtelenséggel hunyt el a 11 éves brazil gyerekszínész, Millena Brandão, aki a Netflix "Sintonia" című sorozatában vált ismertté. A fiatal tehetség halálát szülei jelentették be, akik megosztották a kislány megrázó betegségtörténetét.

Egy rendőrnő hősi tette: saját testével mentett meg egy éhező csecsemőt

Egy argentin rendőrnő, Celeste Ayala, megható példát mutatott emberségből és bátorságból, amikor szolgálat közben saját testével mentett meg egy éhező, elhagyott csecsemőt. Tette az egész világot megindította, és végül egy jól megérdemelt előléptetést is hozott számára.

Ingyenes hétvégével nyit a Lupa

Idén immár 10. alkalommal nyitja meg kapuit az ország legnagyobb, természetes vizű strandja, a Lupa Beach. A május 30-án induló nyitóhétvégén nem kell belépőt fizetni, mi több, pénteken, szombaton és vasárnap is nappali bulikkal és gyermekfoglalkozásokkal melegíthetünk be az idei strandszezonra.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja