A tudatos felnőtteknek azonban jól kell látniuk azt, hogy a gyermekek egy másik világban élnek. Az ő problémájuk egyelőre az, hogy a kutyusos vagy a hercegnős tolltartót válasszák-e.

A jövő kiszámíthatatlan, egy azonban biztos. A gyermekek hétköznapjaiból új jövő épül. Egyéni és társadalmi jövő egyaránt. Ha a felnőttek jelen gondjai meggátolják, hogy a gyerekek az iskolás éveiket felszabadultan, termékenyen és vidáman éljék meg, az ő jövőjük eredményességét veszélyeztetik. Nagy a felelőssége a felnőtteknek abban, hogy a gyerekek minél kevésbé szenvedjék meg azokat a problémákat, amelyek a családokban felmerülnek. Ez nem azt jelenti, hogy a felnőtteknek a problémák dacára meg kell játszaniuk magukat, hanem azt, hogy tudniuk kell lelkesedni a gyerekek dolgai iránt. A kisiskolásnak szeptemberben az lesz a legfontosabb, hogy piros pontot kapjon, hogy megdicsérjék, hogy jól sikerüljön a dolgozat. S ha úgy tűnik is, hogy mindez eltörpül a felnőttek napi gondjai mellett, az ő életükben akkor is ezek a legnagyobb problémák.

Megdőlni látszik az a teória, ami már jó ideje hangzatos szlogenekkel kecsegtetett: „Nem a lexikális tudás számít, hanem azt kell tudnunk, hogy mit, hol kell megkeresni.” Ezzel a téveszmével tántorítottak el sokakat attól, hogy érdemes legyen erőfeszítéseket tenni a tanulás terén. E mondat vezetett oda, hogy a gyerekek többsége a kettesre „hajtott”, bízva abban a jószerencsében, ami talán megtalálja őket. Sokan még ma is úgy vélik, hogy az internet lehetősége végtelen, minden tudás ott leledzik. Pedig dehogy!

Ahogy az egész életünkben, a tanuláshoz való viszonyunkban is óriási változásoknak kell történnie. Vissza kell térnie annak a nézetnek, hogy a felkészült, művelt ember az értékesebb. Azt gondolom, napjainkban, amikor világosan látszik, hogy a komoly szaktudással rendelkezők is megélhetési gondokkal küzdenek, akkor nem lehet kérdés, hogy a műveletlenség, a képzetlenség, a butaság nulla eséllyel jár. Változtatni kell e felfogáson – és ez a felnőttek feladata. A gyerekeknek viszont hálásnak kell lenniük azért, hogy tanulhatnak, nem pedig zúgolódniuk a kötelezettségeik ellen. Ahogy a felnőtt társadalomnak is új munkamorált kell kidolgoznia, úgy a gyerekek között is értékrendváltásnak kell bekövetkeznie. És a „mindegy, csak megússzam” és a „minek, úgysem érdekel” helyett a kötelezettségek elfogadása kell, hogy legyen a stratégia.

A társadalom rengeteg pénzt öl az oktatásba, és a jelen helyzetben ez rossz arányban térül meg. Ezt a gazdaságtalan befektetést fel kell váltania egy gazdaságosabb formának. Ez viszont azzal jár, hogy a gyerekeknek - akkor is, ha úgy gondolják, hogy nem fontos -, a képességeiknek megfelelő tanulással kell meghálálniuk a társadalom által nyújtott lehetőséget.

Igen, meghálálniuk. Ez a kifejezés is kiveszőben van, mert nagyon hozzászoktunk, hogy minden mindenkinek jár. A világban fellelhető fordulatok meg fognak tanítani bennünket arra, hogy az életbe nagyon sokat kell befektetni a megtérülésért. És erre jó időben fel kell készíteni a gyermekeinket.

A most iskolába járó gyermekek szüleinek tehát sok és komoly dolga lesz a következő években. A gyermekeknek el kell fogadniuk, hogy az iskolával, tanulással járó nehézségekkel meg kell birkózniuk, az elodázás, a kibúvók keresése tovább már nem megoldás. Ez sok családban komoly beszélgetést igényel majd, különösen a nagyobb gyermekekkel. A kisebbeket pedig türelemmel, de következetesen kell rászoktatni a tanulás elfogadására, a nehézségek legyőzésének módjaira.

Ugyanakkor a gyerekeknek az iskolás éveiket boldog időszakként kell megélniük. Ezért fontos, hogy a szülők jókedvű segítőként álljanak mellettük, akik nem vasszigorral követelik az eredményt, hanem segítőként vannak mellettük, ha erre szükségük van.

A tudáshoz kapcsolódó nézetváltások azt is magukkal hozzák, hogy az iskolai fegyelemben komoly változásoknak kell bekövetkezniük. Az, hogy osztályonként egy-két vagy éppen több gyermek véli úgy, hogy joga van akadályozni az ott folyó eredményes munkát, felszámolásra vár. A tanulni vágyó fiataloknak joguk van ahhoz, hogy a társadalom által finanszírozott iskolarendszerben zavartalan oktatásban részesüljenek. Ez nem fér össze azzal a lehetőséggel, hogy jó pár gyermek és fiatal veszi a bátorságot és a közösség mindennapjait szétzilálva teszi tönkre az iskolában folyó értékes munkát. Komoly társadalmi feladat, hogy az iskola a béke szigete legyen, ahol nincs helye az agresszió semmilyen formájának, a tudatlanság hatalmának, a feszültségkeltő elemeknek. Ezt azonban csak egy felkészült és nem dilettáns felnőtt társadalom tudja megteremteni. Mert, bár az iskolakötelezettség érvényben van, nem jelenti azt, hogy mindenki köteles eltűrni a deviánsakat.

A szülők dolga régen volt ennyire összetett. Olyan évkezdés kell a gyermekeknek, amikor világosak a szabályok és az elvárások, ugyanakkor a gyermekkor érdekei sem sérülnek.
Kívánom mindenkinek, hogy találja meg a saját lehetőségeit, és ajándékozzunk a gyermekeknek egy eredményekben gazdag, vidám tanévet.