SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Boldog felnőttek csak boldog gyermekekből lehetnek?

Családinet [cikkei] - 2011-03-16
A lelkileg erős gyermekek felnőttként is sikeresebbek. Erre az egyébként eléggé logikus következtetésre jutottak a cambridge-i egyetem kutatói. Az eddigi kutatások általában visszamenőleg vizsgálódtak: a problémáknak csak a gyermekkorra gyakorolt hatását nézték, közben a dolog "odafele" is működik: pozitív lelkiállapotban megélt gyermekkor a jövőben is jótékony hatással lesz a felnőtt személyiségre.

A brit tudósok nagyítója alá ezúttal csaknem háromezer, 1946-ban született honfitársuk került: születésüktől fogva napjainkig folyamatosan figyelemmel kísérték őket, feltételezve, hogy életük összehasonlítása révén a tudomány hosszú távú következtetésekre juthat. Olyan, az egyén sikerességét esetlegesen torzító tényezőket vettek figyelembe, mint a társadalmi származás, az intelligencia és az iskolázottság.

Értékelt gyerekkor

A kutatók úgy vélekedtek, hogy az mondhatta gyermekkorát boldognak, akit a környezete 13-15 éves kora között helyesen ítélt meg. Ebben az életkorban például olyan kritériumoknak kellett megfelelni, hogy kedvelték-e az illetőt a kortársai, gyerekekmegmutatkozott-e viselkedésében a vidámság, az elégedettség és az életerő, s tudott-e könnyen kapcsolatokat teremteni. A „kevésbé pozitív” gyermekkorúak közé azokat a személyeket sorolták, akiknél viselkedési problémák mutatkoztak, olyanok, mint a nyughatatlanság, a nappali álmodozás, az engedetlenség, a hazudozás. Érzelmi problémákkal is küszködtek, különösen félénkek visszahúzódók voltak, vagy éppen kerülték mások társaságát. (Ha belegondolunk, a filmforgatókönyvek jelentős része szól arról, hogy a főszereplő életét megkeserítették a tanára/kortársai/szülei, és hogy ezt miként dolgozta vagy nem dolgozta fel felnőttkorában, továbbá hogy a nyughatatlan, álmodozó és félénk gyerekekből lettek a tehetséges művészek például. Mindezt valószínűleg tehát már valahol tudtuk, vagy legalábbis az írással foglalkozók tudták.

Elégedett felnőttkor

A kutatók tehát azt vizsgálták, évtizedek múltán életükben milyen változások következtek be. Akit tanárai pozitívan értékeltek, annak a későbbiekben is jobban alakult az élete, mint a többieké. Elégedettebb volt hivatásával, intenzívebb kapcsolatot ápolt a családjával, barátaival, aktívabb társadalmi és szabadidős tevékenységet végzett. A boldog gyermekek közül későbbi életük folyamán 60 százalékkal kevesebben szenvedtek pszichés problémáktól, szemben társaikkal, akik későbbi életére nem voltak jellemzők a pozitívumok.

Különös felfedezést tettek azonban: a boldog házasság tekintetében valahogy nem stimmelt a képlet, mert az egykor boldog gyermekekre a későbbiekben magas válási ráta volt jellemző.  



Ha hozzátesszük, hogy országoktól, társadalmi elhelyezkedéstől és iskolázottságtól függetlenül is elég magas a válások száma, akkor kevés csodálkoznivaló van a tényen, bár valóban különös, hogy az élet más területein elég jól teljesítő egyének a kapcsolataikban befürödtek. Az is lehet, hogy nem olyan párt választottak maguknak, akik boldog gyermekkort tudhatnak magukénak, vagy nem kötelező érvényű, hogy egy boldog ember a másikat is azzá tudja tenni… ki tudja?

A jövő kulcsa

A tanulmány eredménye éles társadalomkritikai tartalommal is bír. „A politikusoknak éppen a gazdasági krízisekkel terhelt időszakokban kellene első helyen foglalkozniuk a gyermekekkel, hiszen csak így garantálható számukra az optimális életkezdés lehetősége” - jelentette ki Felicia Huppert, a tanulmány társszerzője. Az UNICEF a közelmúltban arra figyelmeztetett, hogy a mai tinédzserek problematikája új megvilágításba kerül, hiszen a 10-19 éves korosztály fehér foltot képez a szociális- és fejlesztési politika területén. Erre a kérdésre holnap még visszatérünk, amikor is azt fogjuk boncolgatni, hogy valóban rossz-e nekünk, ha utál a kamaszkorú gyerekünk.

Neked boldog volt a gyermekkorod? Elismertek a tanáraid, a társaid, a szüleid? Szerinted az elégedettség és a boldogság egy és ugyanaz?

Forrás: www.pressetext.de

Fotó: www.foter.com

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Mit intézhet egyedül a kamasz? Jogok és korhatárok 12–18 éves korig

15 évesen dolgozna, 16 évesen egyedül menne orvoshoz, 17 évesen már autót vezetne a kamaszod? Bár az évek múlásával egyre önállóbb, nincs egyetlen bűvös születésnap, amelytől kezdve mindent maga intézhet. Összegyűjtöttük a legfontosabb jogi mérföldköveket és szabályokat 12-től 18 éves korig: mihez elég a saját döntése, hol kötelező a szülői aláírás, és mikor húz szigorúbb határt maga a szolgáltató.

Középiskolai felvételi - interaktív határidőnaptár szülőknek

A 2026/2027-es tanév középiskolai felvételijének minden fontos dátuma egy helyen. Válaszd ki az évfolyamot, pipáld ki a teendőket, és kövesd végig a folyamatot a jelentkezéstől a beiratkozásig.

Miért álltak nők százai Lindsay Clancy mellé, miután megölte gyerekeit?

2026. augusztus 20-án reggel több száz ember - az Associated Press szerint nagyjából háromszázan, túlnyomórészt nők - gyűlt össze a massachusettsi Plymouth Megyei Felsőbíróság előtt. Nem skandáltak, nem vittek táblát: egymás kezét fogva álltak, a végén kört formáltak és elmondták a Miatyánkot. Sokan "Peace for Lindsay" és "Justice for Lindsay" feliratú pólót viseltek, és többen a saját szülés utáni depressziójukról, szorongásukról vagy pszichiátriai krízisükről beszéltek a helyszínen.

Hatéves kisfiú halt meg a születésnapján egy játszóházban: a hatóságok vizsgálják, betartották-e a biztonsági előírásokat

Tragédiával ért véget egy hatéves kisfiú születésnapi ünneplése az oroszországi Ivanovóban. A gyermek egy bevásárlóközpont játszóházában szenvedett súlyos balesetet, miután megpróbált felmászni egy csúszdára. A kórházban már nem tudták megmenteni az életét.

Az iskola nem tartja be a szakértői véleményt: mit tehet a szülő?

A gyerekednek van szakértői véleménye, a fejlesztés mégis elmarad, a dolgozatnál nem kap hosszabb időt, a mentesítést vagy más kedvezményt pedig nem alkalmazzák. Ha ezek a szakértői vélemény és a jogszabály alapján járnak, ilyenkor nem szívességet kérsz, hanem egy kötelező előírás teljesítését. Megmutatjuk, kinek írj először, mit kérj tőle, és mi a következő lépés, ha nem történik semmi. A cikk végén levélminta.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja