SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Többnyelvű gyerekek

[cikkei] - 2004-10-18
A gyerek, az maga a csoda. Rugalmas képességeinek, plasztikus agyának köszönhetően már a kisgyermekkor kezdetétől képes elsajátítani olyan ismereteket, amelyeknek egész későbbi életében nagy hasznát fogja venni.

Régen és ma

A gyermekek multilingvális nevelése nem újkeletű dolog, gondoljunk csak a régi nemesi, polgári családokra, ahol az idegen nyelvű nevelőnő mellett szinte észrevétlenül tanultak meg a gyerekek egy vagy több másik  nyelvet.

A múltban a második generációs emigráns gyereket arra ösztönözték, hogy vegyék fel a többség kultúráját, nyelvét, szokásait. Ma a kulturális különbségek elismerése egyre inkább teret hódít, növekszik azoknak a száma, akik gyermekeikkel megosztják anyanyelvüket, a kétnyelvűséget az etnikai hovatartozást és büszkeség egyik megnyilvánulásának tartják.

Egyre nő azoknak a gyermekeknek a száma, akik két- vagy többnyelvű környezetbe születnek. A globalizáció, a világfalu kialakulásának hatására új lehetőségek nyíltak meg a karrier területén: akár más országokban, földrészeken is vállalhatunk munkát, ez azonban újabb és újabb nyelvi kihívásokat jelent a szülők számára.   Az 1990. évi USA-beli népszámlálás szerint minden hetedik, vagyis kb. 32 millió ember beszélt az angolon kívül más nyelvet otthon.

Univerzális nyelvtudás

Összezavarja-e a gyerekeket, ha egyszerre több nyelvet kell tanulniuk? Szükségük van-e a gyerekeknek különleges intelligenciára, hogy megbirkózzanak több nyelvvel egyszerre? Ilyen és hasonló kérdések valószínűleg mindenkiben felvetődnek.

A babák első hónapjaikban a világon előforduló összes hangzót képesek megkülönböztetni és néhány hónap múlva kiejteni. Ezt nevezzük univerzális nyelvtudásnak (angolul Universal Grammar - UG). Kutatói tézisek szerint, megfelelő feltételek biztosításával bármely kisbaba képes lenne könnyedén elsajátítani akár öt nyelvet is! Három éves korukra viszont odáig jutnak, hogy a hangzók köre leszűkül a saját anyanyelvük hangkészletére, és csak nehézségek árán tudják megtanulni az idegen nyelvek különleges hangjait.

A kutatások tehát azt bizonyítják, hogy a kisgyermekek a legjobb nyelvtanulók. Azok a gyermekek, akik egészen fiatal korban kezdenek el egy új nyelvet tanulni, könnyebben sajátítják el a helyes kiejtést és kevésbé gátlásosak.

A többnyelvűség szintén pozitív hatással van a gyermek intellektuális és mentális fejlődésére: mivel minden nyelv különböző rendszer, az ezek közötti váltogatás nagyon rugalmas és gyors gondolkozást eredményezhet, és ez később pozitívan hat a matematikai, rendszerező képességek fejlődésére.


A különböző nyelvek különböző ritmusa, dallama, lejtése pedig fokozott zenei affinitást, a ritmusérzék fejlődését eredményezheti az arra egyébként is hajlamos gyermekeknél.

Végül, de nem utolsósorban, a többnyelvűség betekintést ad idegen kultúrákba és segíti a gyermeket más népek megértésére és elfogadására.

Vélt vagy valós hátrányok

 Sokan azzal érvelnek a multiligvalitással szemben, hogy az időbeli lemaradást okoz a gyermek beszédfejlődésében. Ez részben igaz: a többnyelvű gyerekek nagy többsége később szólal meg, és a szókincsük is lassabban gyarapszik monolingvális társaiknál.

Fontos azonban emlékezni arra, hogy a gyerekek között igen nagy egyedi eltérések vannak! Ha a nyelvi fejlődés bármelyik állomása később következik be, az még nem jelenti azt, hogy valami baj van a gyerekkel. Egyszerűen azt jelenti, hogy neki tovább tartott elérni azt az állomás! Nagyon fontos, hogy a kétnyelvű gyerekek szüleikkel rendszeresen és egyenlő arányban kommunikálhassanak mindkét nyelven.

Másik gyakori aggodalom, hogy a kétnyelvű gyerekek kevesebbet vannak kitéve egy nyelv hatásának, mint az egynyelvűek, annálfogva sohasem lesznek igazán mesterei egyik nyelvnek sem. Ezzel szemben, amennyiben rendszeres és egyenlően magas szintű szülői hatás éri őket, hangképzési és nyelvtani jártasságuk mindkét nyelven azonos színtű lesz, mint az egynyelvű gyerekeké.

 Végül, sokan attól tartanak, hogy a fiatal kétnyelvűek nem tudják a nyelveiket külön használni, mindkettőt egyszerre használják. Nyilvánvalóan zavar van a fejükben, ugye? Nos, a kutatási eredmények azt igazolják, hogy ez az aggodalom is alaptalan.

A korai szókeveréseknek a fő oka ugyanis abban rejlik, hogy még kicsi a  gyermek szókincse ahhoz, hogy kifejezze, amit mondani akar. Éppen ezért kölcsönveszi a másik nyelvből azt, amire éppen szüksége van. A gyerekek néha különleges, akár humoros hatás elérése érdekében is keverik a két nyelvet, a szituációtól függően. Van egyfajta periodikusság is a nyelvtanulásban, amikor az egyik nyelvet gyakrabban használják, mint a másikat, például környezetváltozáskor, nyaralások után. A nyelvek használatának "letisztulását" elősegíthetjük, ha adott környezetben következetesen ugyanazon a nyelven beszélünk hozzá, és gyengéden erre biztatjuk gyermekünket is.

Oyeyele Monika
pedagógus, nyelvoktató

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Hogyan fegyelmezzünk szeretettel? – Válaszkereső Pécsi Rita neveléskutatóval

Szeretettel fegyelmezni nem ridegséget jelent, és a határok sem a gyerek ellen vannak. Pécsi Rita neveléskutató szerint a gyerek akkor érzi magát biztonságban, ha a szülő nem tűnik el mellőle a "baráti" szerep mögé, hanem nyugodt, következetes vezetést ad neki.

Amit a képernyő elvesz a gyerekedtől, és észre sem veszed

A telefon és a tablet sok családban a leggyorsabb béketeremtő: előkerül étteremben, autóban, várakozás közben, vagy akkor, amikor a szülőnek végre két szabad percre lenne szüksége. Uzsalyné Dr. Pécsi Rita neveléskutató szerint éppen ez a látszólag ártatlan szokás veheti el a gyerekektől azt, amiből az idegrendszerük, az önbizalmuk és a kapcsolati képességük épül.

A túlzásba vitt bőrápolás kamaszkorban többet árthat, mint használ

Egyre több tizenéves használ felnőtteknek szánt, aktív hatóanyagokat tartalmazó kozmetikumokat - pedig a túlzásba vitt bőrápolás ebben az életkorban akár ronthat is a helyzeten. Tinédzserkorban a rosszul megválasztott bőrápolási rutin bőrszárazsághoz, irritációhoz, sőt akár fájdalmas vagy viszkető allergiás reakcióhoz is vezethet- mondja dr. Kovács Anikó, a Semmelweis Egyetem Bőr-, Nemikórtani és Bőronkológiai Klinika bőrgyógyásza.

Képernyő vagy kaland? Így találjuk meg az egyensúlyt a gyerekek digitális és offline világa között

A digitális világban élünk, de a gyerekkor varázsa továbbra is a képernyőkön kívül történik. Hogyan találhatjuk meg az egészséges egyensúlyt szülőként anélkül, hogy démonizálnánk az okoseszközöket? Mutatunk néhány bevált, gyakorlatias tippet, és elmeséljük, hogyan segíthet a közös játék akár a legnehezebb helyzetekben is.

Az embrióból szűrték ki a súlyos SMA betegséget - egészségesen született a kisfiú a Semmelweisen

Egészségesen született és jól van az a kisfiú a Semmelweis Egyetemen, aki azért fogant mesterséges megtermékenyítéssel, hogy még embrió korában kiszűrhessék az orvosok a családban öröklődő SMA betegséget egy modern eljárásnak köszönhetően. Az úgynevezett preimplantációs genetikai vizsgálat azoknak a pároknak segít, akik az ismert genetikai betegségüket szeretnék kiszűrni az embriókból, annak érdekében, hogy egészséges gyermekük születhessen. A hazai orvosegyetemek közül elsőként a Semmelweis Egyetemen vált elérhetővé tavaly ez a korszerű diagnosztikai módszer a lombikprogramban részt vevő párok számára. És ez az első eset hazánkban amikor ezzel az eljárással, teljes egészében állami keretek között, egészséges gyermeknek adott életet egy édesanya.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja