A baba-mama jelbeszéd Amerikából indult el több, mint 30 éve, és mára egy széles körben ismert és teljes mértékben elfogadott módszerré vált.  Angliában kicsit több, mint 10 éve terjedt el, és ott már a komoly tudományos háttérnek köszönhetően angliai kormányprogramok részévé is vált és nem csak a nagyvárosokban, de a kisebb közösségekben is elérhető.

Magyarországon két éve indultak az első tanfolyamok, de még most is sok a felhúzott szemöldök és az értetlenkedő tekintet a téma említésére.  A szakma látszik egy kicsit megenyhülni és érdeklődést mutatni a jelbeszéd adta lehetőségek továbbgondolásával.  Logopédusokkal gondolkozunk együtt, hogyan használható a jelbeszéd pl. a dadogó gyerekeknél, fejlesztő pedagógusok látnak benne fantáziát a megkésett beszédfejlődéses gyerekek terápiájában, stb. Talán a témában irt cikkek sorozata és jelelő anyukák pozitív beszámolói fogják megváltoztatni széles körben a véleményt.  Hát íme egy ilyen próbálkozás, ahol a tudományos hátteret hívom segítségül a baba-mama jelbeszéd érdekében.

A Brit Pszichológia Társaság "A Pszichológus" kiadványában (British Psychological Society) Gwyneth Doherty-Sneddon részletesen foglalkozik ennek a jelenségnek az elméleti alapjaival és a témában végzett kutatásokkal.  Ebből idéznék néhány érdekes és fontos részt.

Doherty-Sneddon felhívja a figyelmet, hogy a baba-mama jelbeszédben semmi újszerű nincs. Angliában már évtizedek óta számos fejlesztő pedagógus és logopédus használja a jelelés valamilyen formáját bizonyos fogyatékossággal született gyermekek esetében. Abban szinte minden gyermekekkel foglalkozó szakember egyetért, hogy a kommunikáció a gyermekek fejlődésének a magja, legyen az kognitív, szociális, érzelmi vagy akár viselkedéshez kapcsolódó.

Klinikai szakemberek és kutatók már rég felfedezték a kapcsolatot a kommunikáció és a viselkedési problémák között. Több kutatás igazolja például, hogy az a kisgyerek, aki két évesen még nem beszél, nem érteti meg magát, az 6 évesen sokkal visszahúzódóbb, és szégyenlősebb (Paul and Kellog – 1997). Ugyanakkor ez kihatással van a gyerek-szülő kapcsolatra is (Irwin – 2002).  Az ilyen gyerekeknél bevezetett és alkalmazott jelbeszéd sikerélményt ad a gyereknek, enyhíti a nem kommunikálásból adódó frusztrációt és mint pre-verbális kommunikáció kapcsolatot teremt a környezettel.

És még a kutatásoknál maradva. Az egyik leglényegesebb tanulmányt a témában két doktornő, Acredolo és Goodwyn, által vezetett amerikai csapat végezte 1999-2000-ben. Szinte minden témával foglalkozó írás rájuk hivatkozik. Elsődleges állításuk, hogy a babák készségesen befogadják a gesztus nyelvet, ha a környezetükben van alkalmuk ezt megtanulni. A tanulmány azt is kijelenti, hogy a jelbeszéd olyan további előnyökkel jár, mint:

• sokkal nagyobb aktív és passzív szókincs
• előrehaladottabb mentális fejlődés
• jelentősen kevesebb viselkedési probléma (hiszti vagy frusztráció)
• jobb gyerek-szülő kapcsolat