SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

A testközelség a babák elemi igénye

Mészáros Anikó [cikkei] - 2010-09-15
A testközelség a babák elemi igénye ugyanúgy, mint az evés, az ivás, az alvás.

HordozókendőA minap egy női társaságban az egyik nagymama kedvesen érdeklődött a babahordozásról, a hordozókendőről. Lényegében a szokásos aggodalmak hangzottak el:

- Nem nő-e nagyon az édesanyjához a gyermek, ha hordozzák? Ha kicsit nagyobb lesz, majd hisztizni fog, hogy folyton fölvegyék.
- Nem lesz-e túlságosan önállótlan, "anyámasszonykatonája", ha sokat van karban?


Szépen sorban mind megválaszoltam a kérdéseit, elbeszélgettünk.

Bár a "szokásos" témák voltak, a beszélgetés után mégis hosszasan elgondolkodtam. Azt teljesen természetesnek vesszük, hogy ha egy kisbaba éhes, megetetjük. Ha álmos, megteremtjük számára az alváshoz szükséges környezetet, elaltatjuk, ringatjuk. A testközelségre való igény pontosan ugyanolyan rangú és fajsúlyú igény, mint az éhség, szomjúság vagy fáradtság. Megismétlem, mert ez nagyon-nagyon fontos: valóban ugyanolyan igény, mint bármely más fizikai-biológiai szükséglet. Ebből következik, hogy a testközelség kielégítetlensége ugyanolyan hiányérzetet és fájdalmat képes okozni egy kisgyermekben, mint a gyötrő szomjúság vagy a mardosó éhség. (Hogy mi az alapja ennek az állításnak az bővebben itt olvasható.)

Miért gondoljuk hát, hogy egy kisbaba csak hisztizik, amikor a kezünkben szeretne lenni vagy hozzánk szeretne bújni, és mindezt sírásával
adja tudtunkra, mert diszkomfort érzet esetén ez a kommunikációs csatornája? Egy pár hónapos kisbaba nem tud hisztizni. Csak akkor sír, ha problémája van vagy fáj valamije. Higgyük Hordozókendőel végre, hogy az anyja és a testközelség utáni vágy számára legalább annyira fontos, mint a biológiai szükségletek kielégítése.

Hagynánk éhezni vagy szomjazni a gyermekünket? Ugye nem!? Akkor miért hagyjuk vágyakozni utánunk? Miért hagynánk sírni, mikor azt kéri, hogy a közelünkben lehessen?

Tréfásan azt szokták mondani, hogy a kisbabákban beépített vízszintmérő van: ha letesszük őket, sírni kezdenek - ha karban vannak, megnyugszanak. Ugyanúgy sírnak, ha éhesek, és nyugodtak, ha tele a pocakjuk? Nincs ez másképp a testközelséggel sem.

Még többet szeretnél tudni arról, hogy miért jó a kisbabáknak a hordozás? Még több információt kaphatsz az ingyenes email kurzusban. ITT tudsz feliratkozni>>

 

Indexkép: www.flickr.com

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

5 étel, ami pajzsmirigy-alulműködést okozhat

Sok olyan növényi élelmiszert ismerünk, amelyet egészségesnek tartunk, de kockázatos molekulákat tartalmaz, amelyek felboríthatják a hormonális és anyagcsere-egyensúlyt. A pajzsmirigyhormon kritikus fontosságú a szervezet szinte minden sejtjének anyagcseréjéhez, és kritikus fontosságú az agy megfelelő fejlődéséhez a korai életben. Azoknál az embereknél, akik nem jutnak elegendő fehérjéhez vagy jódhoz az étrendjükben, nagy a golyva kialakulásának kockázata.

Egy sima megfázásnak hitték – kórház lett a vége a babánál: itt az RSV

Az RSV gyorsan és könnyen terjed, eleinte enyhének tűnő tünetekkel jelentkezik, ám néhány nap alatt súlyos légzési nehézségekhez, tüdőgyulladáshoz vagy akár bronchiolitishez is vezethet - és gyakran pont akkor súlyosbodik, amikor a szülő már megnyugodna, hogy "csak egy kis nátha volt"

Szülinapja után maradt árva a négyéves kislány: szüleire a fürdőkádban találtak rá

Brazíliában, São José városában egy négyéves kislány árván maradt: szülei közvetlenül születésnapja után hunytak el a fürdőkádban.

Ma 83 éves Halász Judit színésznő és énekesnő, generációk nagy kedvence

83 éve ezen a napon, 1942. október 7-én született Halász Judit Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő, énekesnő, érdemes művész, valamint a Halhatatlanok Társulatának tagja, aki örökre beírta nevét a magyar kultúra történetébe.

Éjszakai óvodát indítottak Terézvárosban

Terézvárosban új, családbarát program indult: havi egyszer az óvodák este hat és másnap reggel fél kilenc között ?éjszakai üzemmódra? váltanak. Az első alkalom sikeres volt, a szülők örülnek, a gyerekek kalandos élményekkel gazdagodtak ? de milyen kihívásokkal és kérdésekkel járhat ez az újítás?

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja