Gyerekek, pakolás!
Családinet [cikkei] - 2010-06-10
Bizonyára megfigyelted már, hogy amikor mész a csemetéért az oviba és kihívod a csoportból, nem szalad mindig oda hozzád egyből, hanem előbb szépen összerakja azt a játékot, amivel éppen foglalkozott. Mit tegyél, hogy ez otthon is működjön? Íme néhány ötlet, jó kísérletezést!
Egy kisgyereknek negyedóra elegendő arra, hogy csatatérré változtassa szépen rendbe rakott szobáját. Az elpakolás jóval tovább fog tartani, ráadásul a legtöbb esetben egyedül nem, vagy nehezen megy.
Valószínűleg ismerős az alábbi életkép: egy halom lego van kiöntve az ágy mellé. Ez a „szeméttelep”, mert a szemeteskocsi ide rakja le a szállítmányát. Mellette két leporelló-könyvből összeállított épületforma látható, melyben rengeteg műanyagállat zsúfolódott össze, ez az istálló.
A gyermek fantáziájának nincs határa. Egyféle játékot nem képes sokáig játszani, hamar megunja, és újabbat vesz elő. Végén egy talpalatnyi üres hely sincs a padlón, reménytelennek látszik, hogy egyedül birkózz meg a helyzettel. Még nehezebb a dolgod, ha a kis törpe azért nem akarja összeszedni a várépítő játékot, mert másnap folytatni szeretné az építkezést.

Következzen tehát pár tipp, hogyan neveld gyermekeidet segítőtársaiddá!
1. Lehetőleg ne legyen többféle játék elővéve.
Mielőtt új játékba kezdene a gyermek, először rakjátok össze közösen, amivel eddig foglalkozott. Vezessétek be azt a szabályt, miszerint csak akkor vehet ki másik játékot a szekrényből, ha elrakta az előzőt. Előbb eltesszük a rajzeszközöket, és csak azután építjük fel a vasúti pályát. Amikor több gyermek van együtt, és nagyon belemerültek a játékba, legyél egy kis türelemmel. Hamarosan új ötlettel állnak elő. Nem mindig kell következetesen keresztülvinni az összepakolást a következő játék előtt, mert elronthatod vele a hangulatot.

2. Előbb fejezze be az aktuális tevékenységet!
Adj 10-15 percet gyermekednek, hogy végigjátssza a „történetet”, a társasoknál több időre is szükség lehet. Engedd meg neki, hogy a nagy műgonddal felépített lego-tornyokat, felhőkarcolókat másnapig elől hagyhassa. Ez azt mutatja a kicsinek, hogy értékeled az alkotását. Így sokkal szívesebben fogja belerakni szétszórt játékszereit a dobozokba.
3. A játékos rendrakás sokkal szórakoztatóbb.
Játsszatok kincskereső játékot. Lehet versenyt is hirdetni, ki szedi össze a legtöbb építőkockát. Ki rakja hamarabb helyére a dolgokat: te a képeskönyveket, ő az autókat. Kérd meg, fektesse le a babát az ágyába, ruháit pedig tegye be a szekrénybe! Nyomj a kezébe partvist, lapátot, azzal söpörje össze az apróbb mütyüröket.

4. A rendrakás legyen a napirend meghatározott része!
Ha hozzászokik, hogy napjában kétszer összepakoljon – mondjuk ebéd és lefekvés előtt, nem fog eluralkodni a káosz a szobában. A „Miért éppen most, miért éppen én?” viták ekkor feleslegessé fognak válni. 5-10 perc alatt pikk-pakk minden a helyére fog kerülni. „Bevethetsz” egy főzőórát is, amely csörög, amikorra mindennek a helyén kell lenni.

5. Ne terheld túl!
Egy hároméves gyermeknek enyhe túlzás lenne azt mondani: „szépen tedd rendbe a szobádat!” Ha együtt rakodtok össze, már egy két éves gyermek is szívesen közreműködik. Adj neki világosan megfogalmazott, egyszerűen elvégezhető feladatokat. Amikor már minden könyvet feltett a polcra, akkor kérheted meg, hogy dobozba rakja az építőjátékot.

6. Fontos, hogy ne feledkezz meg a dicséretről!
Ha magától rendbe rakta szobáját, vagy önként és szívesen segített neked, add tudtára, hogy mennyire örülsz ennek! „Milyen nagy gyerek vagy már, hogy ilyen szépen rendet raktál!”. Néha apró kis jutalmak osztogatásával is csodát tehetsz.

7. A több, kevesebb.
Túl sok játékot már nem tud átlátni a gyerek, hamar összevisszaság keletkezhet. A ritkábban használt játékszereket ezért rakd el, és mindig váltogasd őket: később előveszed, és mást pakolsz el helyettük. A gyermekkel együtt határozzátok el, mit akartok időnként kiselejtezni, ne érezze úgy, hogy ezzel bünteted.

8. A rend segédeszközei
A gyermeknek szüksége van egymásra rakható tárolódobozokra, fiókos szekrényre, elegendő polcfelületre. Ezek legyenek alacsonyan, számára könnyen elérhető és biztonságos helyen. Óvodás kortól kezdve a több kisebb doboz praktikusabb, mint a nagyok. A legókat pl. témák szerint lehet csoportosítani (építkezés, farm, stb…). Ezáltal könnyebben elő tudja venni a gyermek, amit szeretne. Tehettek matricát, vagy játékprospektusból kivágott képet a dobozra, hogy aki még nem tud olvasni, könnyebben megtalálja: mi hová tartozik.

Hasznos lehet, ha egy dobozt nyittok a „talált tárgyaknak” is. Ide tegyétek a lakásban széthagyott játékokat. Ezt elég hetente üríteni, mert akkor a gyermek egy darabig nem látja viszont azt a holmit, amit széthagyott. Ez fordítva, azaz rád nézve is legyen érvényes, vagyis a gyermek is bele teheti ebbe a ládába azokat a holmikat, amiket te nem raktál el a lakásban.
Következő hír
Ne felejts! 2. rész: Szupermemória
LEGOLVASOTTABB
Szex 60 felett: tabu, amiről senki nem beszél
A szexuális élet nem ér véget 60 éves kor felett, sőt, sokaknak ekkor teljesedik ki igazán. Szexológusként nap mint nap látom, hogy a párok egy új, mélyebb intimitást fedeznek fel maguknak, amikor már nem a teljesítménykényszer és a megfelelés hajtja őket. Most lerántom a leplet a leggyakoribb tévhitekről, és megmutatom, hogyan lehet a szex 60 felett is örömteli, szenvedélyes és felszabadító.
Különleges, de hivatalosan adható babanevek - ha nem szeretnél te is Hannát vagy Dominikot
Egyre több szülő szeretne olyan keresztnevet adni a babájának, amely egyedi, ritkább, mégis teljesen hivatalos és gond nélkül anyakönyvezhető. Szerencsére ma már több ezer olyan név közül lehet választani, amely megfelel a szabályoknak, mégis különleges, így a gyereked neve valóban egyedi lehet az oviban is.
Jelzett Gyula telefonja, kirohant az óráról - meglepő oka volt rá
Amikor a kamaszod telefonja pittyen az órán, valószínűleg egy újabb TikTok-videóra vagy mémre gondolsz. Bognár-Béres Gyula esetében azonban ez a hang az életet jelentette: a budapesti gimnazista egy angolórát szakított félbe, hogy a szomszédos parkban újraélesszen egy idegent. Ez a történet nem csupán egy rendkívüli eseményről szól, hanem arról is, hogyan válhatnak a fiatalok felelős, cselekvő tagjaivá a társadalomnak, és milyen szerepe van ebben a szülői nevelésnek, az iskolai oktatásnak és a modern technológiának.
Kicsoda "Zsolt bácsi"? Megdöbbentő vallomások a magyar gyermekvédelem legsötétebb titkairól
Szülőként a legrosszabb rémálmunk, ha a gyermekünket bántódás éri. De mi történik akkor, ha pont azok bántják a legkiszolgáltatottabbakat, akiknek a védelmezésük lenne a feladatuk? Juhász Péter legújabb tényfeltáró videója olyan rendszerszintű visszaélésekre világít rá a magyar gyermekvédelemben, amik mellett egyszerűen nem mehetünk el szótlanul.
Belőttek egy solymári óvoda ablakán. Bent aludtak a gyerekek
Belőttek a solymári Kék Óvoda egyik csoportszobájának ablakán, miközben bent gyerekek tartózkodtak, de senki nem sérült meg. A rendőrség szerint egy idős férfi engedélyhez nem kötött légpisztollyal galambokra vadászva találta el véletlenül az épületet, ellene súlyos testi sértés kísérlete miatt indult eljárás.

betöltés...