Ez előbbihez ugyanis nem csak fizikai adottságok megléte szükséges - elengedhetetlen például, hogy biztosan tudjon ülni, állni és járni -hanem lelki és szellemi adottságok is kellenek. Általában azt mondjuk, 20 hónapos kora előtt nem érdemes elkezdeni a bilire szoktatást, mert az ilyen korú baba még nem érti meg, miért jobb az, ha a bilibe és nem a pelenkába kerülnek a dolgok. Két éves kor körül viszont elkezdhetjük az óvatos ismerkedést a bilivel.

Érdemes megvárni, amikor kezd felfigyelni székletére, vizeletére, a piszkos pelenka zavarja, a székletürítés idejére abbahagyja játékát, "odafigyel". Ekkor elkezdhetjük felhívni a figyelmét arra, hogy mire való a bili. Engedjük, hogy ráültesse babáját, keltsük fel az érdeklődését! Ha nem vagyunk prűdek, egyszer-kétszer megengedhetjük neki, hogy megnézze, mi történik a WC-n, és mindig kérdezzük meg, van-e neki is kedve kipróbálni.

Soha ne próbáljuk meg a gyereket erővel bilire ültetni, még akkor se, hogyha látjuk, hogy mindjárt kakilni fog! A tipegők előszeretettel teszik az ellenkezőjét annak, amit kérünk tőlük. Csak akkor tudjuk szobatisztaságra szoktatni, ha a baba szabad akaratából működik együtt velünk. Minden erőltetés csak a szülő sikertelenségét, a bilizés iránt érzett ellenszenvet valószínűsíti. Minél inkább úgy érzi a kicsi, hogy az egész művelet az ő irányítása alatt áll, annál kevésbé valószínű, hogy rossz néven veszi ezt az "újítást".

A bilihasználatból ne gyártsunk erkölcsi kérdést, és ne minősítsük a gyereket jónak vagy rossznak a bilizés sikerétől függően, hiszen csak egy új készséget tanul éppen. Természetesen örüljünk neki, ha sikerül valamit produkálni, de túl nagy lelkendezésbe se fogjunk, mint ahogy a balesetek esetén is kerüljük a sopánkodást vagy a megszidást. Egyszerűen nyugtassuk meg, nincs semmi baj, és biztassuk: talán holnap már a bilibe sikerül!

Ha a megfelelő időben,és elég ügyesen ismertetjük meg a bilivel, a legtöbb baba néhány hét alatt teljesen rászokik és büszke lesz nagyfiús, nagylányos viselkedésére.