SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

A pöszeségről

Szabóné Vékony Andrea [cikkei] - 2005-02-27
A beszédfejlődés folyamán 3 éves korra alakul ki az anyanyelvre jellemző hang- és fonémarendszer, melynek ejtésében azonban még az élettani pöszeség miatt lehet némi eltérés.

4,5-5 éves korra az élettani pöszeség - megfelelő akusztikus és motoros fejlődésnél (autokorrekcióval) - magától javul. Megfelelő beszédfejlődés során először észreveszi a gyermek a környezete rossz ejtését, de a sajátját még nem, pl. a sapka szó helyetti szapka ejtésnél így javít: nem szapka, hanem szapka. A következő fok, amikor már a saját hibáját is érzékeli: nem szapka, de nem tudom kimondani, majd végül, amikor már ténylegesen javít: nem szapka, hanem sapka. Mivel az élettani pöszeség teljesen fiziológiás, emiatt a gyermeket nem kell terápiában részesíteni.

Azonban amennyiben 4,5-5 éves kor körül még mindig nem megfelelő a gyermeknél a hangok kiejtése, akkor már pöszeségről beszélünk. A pöszeség érinthet egy és több hangot egyaránt. Amennyiben csak néhány hangnál van gond, részleges, míg 10-nél több hang érintettsége esetén általános pöszeségről beszélünk. A pöszeség tünete lehet hangkihagyás (pl. h hang kihagyása), felcserélés (pl. s hang helyett sz hang ejtése), és torz ejtés egyaránt (pl. sz hang ejtése úgy, hogy a nyelv hegye kicsúszik a fogak közé). A legsérülékenyebbek az ún. sziszegő (sz-z-c-s-zs-cs) hangok, ahol már egy enyhébb hallássérülés, fogsorzáródási rendellenesség is torzításhoz vezethet. A pöszeség hátterében állhat emellett a motoros kivitelezés, illetve az akusztikus észlelés zavara. A motoros problémák, valamint renyhe nyelv esetében gyakori ok, hogy nem szoptatta az anya a gyermeket csecsemőkorában, hanem kivágott cumisüvegből etette, így elmaradt a kellő izomtréning. Sokszor lenőtt nyelvfékkel is találkozhatunk. Ezek felvágására abban az esetben van szükség, ha a gyermek E-hang állásban a nyelvét nem tudja felemelni a felső foga mögötti íny területére.

A pösze gyermekek logopédiai szűrése minden évben megtörténik az óvodákban. Szakszolgálatunk logopédusai szeptemberben a nagycsoportosok, januárban pedig a középső csoportosok körében végeznek artikulációvizsgálatot. A beszédvizsgálat alapján eldől, hogy szükséges-e a logopédiai kezelés, melyet kiegészíthet még, pl. orvosi (fül-orr-gégészeti) vizsgálat, illetve fogszabályozás is. Amennyiben problémát találunk, a gyermeket előjegyzésbe vesszük, és amint lehet, a beszédhibák súlyosságának figyelembe vételével terápiában részesítjük. Természetesen a felvételkor előnyben részesülnek azok, akiknél több hangra terjed ki a pöszeség. Általában a kizárólag R hangot nem megfelelően ejtő óvodás gyermeket csak második félévben vesszük fel. Náluk, miután az R a legnehezebben kivitelezhető, legkésőbb kialakuló beszédhang, gyakori a spontán javulás is. Szeptemberben az iskolában is elvégezzük az artikulációvizsgálatot, és akinél szükséges, folytatjuk a terápiát.

Fontos hangsúlyozni, hogy a terápia hatékonyságához lényeges a szülők és a pedagógusok következetes együttműködése a logopédussal. Amennyiben nincs meg az otthoni rendszeres gyakorlás - a logopédus instrukciói alapján - akkor nem lesz megfelelő a fejlődés, vagy akár eredménytelen is lehet a terápia.

Lényeges továbbá, hogy a tájnyelvi ejtés nem tartozik a pöszeség körébe.

 

Szabóné Vékony Andrea


Szabóné Vékony Andrea
Okleveles gyógypedagógus - logopédus

Elérhetőségeim:
Munkahely:
Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat XXII. Kerületi Tagintézménye
             1221 Budapest, Szent István tér 1.
Honlap:
  • Logopédiai: http://logopédia.hu

  • SzóL-E? Szűrőeljárás óvodások logopédiai ellátására: http://szole.hu

  • (A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

    LEGOLVASOTTABB

    Ha egyszer demenciám lesz - egy megrendítő kívánságlista, amit minden családnak látnia kell

    Egy Facebookon terjedő lista őszintén, szívszorítóan és mégis reménykeltően fogalmazza meg, mit kérne egy demenciával élő ember a szeretteitől. Olyan sorok ezek, amelyek segítenek jobban megérteni, hogyan maradhat meg a méltóság, a szeretet és a kapcsolat akkor is, ha az emlékek lassan elhalványulnak. Oszd meg, hogy minél több családhoz eljusson.

    Egy ötéves kislány dobta ki újszülött testvérét az ablakon - a baba életét vesztette

    Megrázó tragédia történt Oroszországban – egy háromhetes kisbaba kizuhant egy negyedik emeleti ablakból, miközben otthon volt az ötéves nővérével. A hatóságok vizsgálják, hogy szülői felelőtlenség, baleset vagy féltékenység vezetett a végzetes eseményhez.

    Visszatért a rettegett gyerekbetegség, és most a legkisebbeket fenyegeti

    Újra felütötte a fejét Magyarországon a szamárköhögés: a betegség fuldokló, görcsös köhögési rohamokkal, sőt, akár az ajkak elszíneződésével is járhat. A fertőzés főként a csecsemők és kisgyermekek körében terjed, az elmúlt évben 365 beteg szorult kórházi kezelésre, és több mint százan életüket vesztették a kór következtében. A háziorvosok arra figyelmeztetnek, hogy akik kisbabák közelébe készülnek, feltétlenül oltassák be magukat.

    Egy sima megfázásnak hitték – kórház lett a vége a babánál: itt az RSV

    Az RSV gyorsan és könnyen terjed, eleinte enyhének tűnő tünetekkel jelentkezik, ám néhány nap alatt súlyos légzési nehézségekhez, tüdőgyulladáshoz vagy akár bronchiolitishez is vezethet - és gyakran pont akkor súlyosbodik, amikor a szülő már megnyugodna, hogy "csak egy kis nátha volt"

    Szebben és hamarabb kezd beszélni a gyerek, ha ezzel játszik

    Fillérekbe kerül, mégis csodákra képes a beszédtanulásban.

    © 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
    Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
    ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
    A szerkesztő ajánlja