A gyerekek 50%-a kerül kórházba valamilyen problémával 7 éves koráig. A beteg gyerek nyűgösebb, hisztisebb, mint az egészséges, nem kis feladat tehát megértetni vele, hogy még a családjától, az otthonától is el kell szakadnia, esetleg fájdalmas és kellemetlen beavatkozásokat is ki kell bírnia.

A legfőbb problémát a megszokott környezetből való kiszakadás okozza. Főleg a 4 év alattiak és a kamaszok helyzete nehéz. Hogy a kicsiknek miért nehezebb, nem kell elmagyarázni, a kamaszok viszont épp azért vannak problémában, mert életkoruk a lázadás, a szabadság fontosságát helyezi előtérbe, valamint testi megnyilvánulásaikról nem szeretnek beszélni, szégyenlősek.

A második nagy probléma a betegségre adott érzelmi válaszok milyenségében rejlik. A harmadik pedig a kórházi életre, a vizsgálatokra való felkészületlenségből fakad.

Mindenképp meghatározó a gyerek személyisége és életkora, de a szülők hozzáállása is abban, hogyan éli meg a gyerek a kórházi tartózkodást.
Ma már lehetőség van rá, hogy a szülő ott legyen a gyerekkel a kórházban, a kórházi légkör is gyerekbarát lett az elmúlt évek során: játékok, könyvek, mesefigurák a falakon, bohócdoktorok… De valljuk be, akkor sem könnyű a hospitalizáció egy gyereknek.

Akár a felnőttek esetében, a gyerekek közül is akad, amelyik igényli, hogy részletesen elmagyarázzák neki, mi történik és miért, megérti és könnyebben veszi az akadályokat, viszont van, amelyik gyereket megriasztja, szorongóvá teszi a túlzott magyarázat. A szülő feladata, hogy gyermekét ismerve, a személyiségének megfelelően lássa el információval a csemetét. Hangsúlyozni kell, hogy a szülő és család szerepe a legfontosabb ebben az esetben is. Megfigyelték, hogy az anyuka viselkedése determinálja a gyerek reakcióit. Kimutatták, hogy a szorongó szülők gyerekei szorongóbbak a kórházban, nehezebben tűrik a kezeléseket, alacsonyabb az alkalmazkodási képességük. Mivel a gyerek utánzással sajátít el nagyon sok viselkedésformát, a szülei attitűdjeit veszi át a kórházban is. Nem kétséges, hogy az anya aggódik a gyermekéért, a beteg gyermekéért, de ha túlzott az aggodalma, akkor azzal nem

használ a gyereknek, sőt egyenesen árt. Ha értelmesen elmagyarázza a gyereknek, hogy mi a probléma, mitől beteg, mi várható, milyen gyógymódja van a betegségének, biztatja, a gyógyulásba vetett hitét erősíti, pozitívan áll a betegség kezeléséhez, akkor a gyerek is nyugodtabb lesz, könnyebben alkalmazkodik a körülményekhez, azáltal, hogy megbeszélik a betegséggel kapcsolatos aggodalmukat, a szülő is optimistábban fogja észlelni a betegség lefolyását.

A gyerekek másként reagálnak a hospitalizációra, mint a felnőttek. Sok gyerekben bűntudat keletkezik, azt gondolja, azért került kórházba, mert rosszul viselkedett, nem fogadott szót, azt hiszi, emiatt szeparálják el a saját környezetétől. A kórházban minden gyerekben van szorongás, ez természetes reakció, amit a szülő tud a legjobban feloldani. A gyerekek egy csoportja látszólag jól viseli a kórházat, de amikor hazakerül, akár több hét is eltelhet, és csak akkor reagál a történtekre. Ez járhat átmeneti regresszióval pl. ágybavizelés, éjszakai sírás, szorongás, ha magára hagyják. 
Szinte minden kórházban kezelt gyerek a számára legközelebb álló módon vezeti el a történteket, mégpedig játékában. A betegség utáni hetekben megnő a gyerek játékában a beteg maci, beteg baba játék, az orvosi beavatkozások eljátszása: injekciózás, vizsgálás.