3 testvérem van, így a nagycsalád számomra természetes, sohasem idegenkedtem tőle. Álmaimban mindig sok gyerekem volt, és én boldog anyukaként éltem velük és a férjemmel, aki eltartott minket. Aztán felnőttem, védőnő lettem, férjhez mentem és elkezdődtek a beszélgetések, hogy hány gyerekünk legyen. Zsolti klasszikus magyar családban nőtt fel, egy nővére van, így neki ez volt az ideális modell. Egyelőre kiegyeztünk egy fiúban és egy lányban, aztán majd meglátjuk…

Az első házassági évfordulónkon már 7 hónapos várandós voltam, novemberben meg is született a kislányunk. Kitöltötte minden percünket, élveztük és tanultuk a szülői szerepünket. Közben persze házastársként is gyakoroltunk, csak a védekezésünk nem sikerült tökéletesre, így a következő év decemberben már egy kisfiúval is gyarapodott a családunk. Röpke két év alatt teljesült férjem álma, és a kimerültség miatt én sem gondolkodtam a folytatáson. Szépen hozzászoktunk egymáshoz, a gyerekek „összenőttek”, sokszor azt hitték, hogy ikrek, egyre könnyebb lett velük az élet. Már máson is járt a fejem, elkezdtem újból főiskolára járni, másoddiplomát akartam szerezni. Eljött a munkába állás ideje, szép lassan megszoktuk ezt az életformát egy-két hónap alatt. 3-4 éves gyerekekkel könnyebb volt utazni, nyaralni, éjjel aludtunk, néha kettesben is kimozdulhattunk, szóval úgy éreztük, minden rendben. A védekezésünk még mindig bizonytalan volt, mert én nem akartam hormonális szert, sem spirált, a mechanikus dolgoktól idegenkedtünk, így nyitott volt az út a következő babának, aki hamarosan kopogtatott. Az ötödik évfordulónkon 4 hónapos baba mocorgott a szívem alatt! Januárban megszületett a 3. gyermekünk, újból egy kisfiú. Nagyon nehezen szoktunk hozzá, újra ki kellett alakítani egy megfelelő napirendet. Ez fél évet vett igénybe, addigra belerázódtunk, a csecsemővel járó mindennapi teendők is újra rutinná váltak. Csakhogy én sosem akartam 3 gyermeket, a férjemet is meg tudtam győzni, hogy legyen még egy baba két éven belül, így a következő év augusztusában már 6 személyes lett a családunk, egy újabb kisfiú érkezett hozzánk! Most már számomra is kerek lett a világ, boldogan éltük mindennapi életünket, kinőttük az autónkat, kiszorultunk a dolgozószobába, és sosincs nálunk csend, de már megszoktuk! Férjemnek is természetessé vált a nagycsalád, nem bánta meg, hogy így alakult az élete.

Újból elkezdtem gondolkodni a munkába álláson, már kivettem a szabadságaimat is, amikor… Gondolom, már kitaláltátok, mi történt? Igen, várandós lettem újra (felfedeztem egy természetes módszert a védekezésre, de nem vált be…), és most, 33 évesen elmondhatom, hogy 5 kisgyermek boldog és büszke anyukája vagyok. 1 lányunk született és 4 kisfiunk. Nem egyszerű az életünk, de szeretjük, és hálásak vagyunk Istennek, hogy meg van mindenünk, amire szükségünk van. Mindig kérdezik, hogy lesz-e folytatás? Terveink szerint nem, és most már tényleg nagyon odafigyelünk a védekezésre, de ha véletlenül összejönne még egy baba, nem vetetnénk el.

Ez az én történetem, és a tiétek? Nektek valóra váltak a gyermekvállalással kapcsolatos terveitek?