SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Hogyan lettem nagycsaládos? (Cikkíró pályázatra beküldött írás)

Érfalvyné Kecskés Bernadett [cikkei] - 2011-04-29
Amikor tartós kapcsolatunk lesz, vagy férjhez megyünk, szóba kerül, hogy legyen-e gyermekünk, ha igen, mennyit szeretnénk vállalni. Mindig érdekelt, hogy másoknál mennyire tudatos a családtervezés. Íme, az én történetem.

3 testvérem van, így a nagycsalád számomra természetes, sohasem idegenkedtem tőle. Álmaimban mindig sok gyerekem volt, és én boldog anyukaként éltem velük és a férjemmel, aki eltartott minket. Aztán felnőttem, védőnő lettem, férjhez mentem és elkezdődtek a beszélgetések, hogy hány gyerekünk legyen. Zsolti klasszikus magyar családban nőtt fel, egy nővére van, így neki ez volt az ideális modell. Egyelőre kiegyeztünk egy fiúban és egy lányban, aztán majd meglátjuk…

Az első házassági évfordulónkon már 7 hónapos várandós voltam, novemberben meg is született a kislányunk. Kitöltötte minden percünket, élveztük és tanultuk a szülői szerepünket. Közben persze házastársként is gyakoroltunk, csak a védekezésünk nem sikerült tökéletesre, így a következő év decemberben már egy kisfiúval is gyarapodott a családunk. Röpke két év alatt teljesült férjem álma, és a kimerültség miatt én sem gondolkodtam a folytatáson. Szépen hozzászoktunk egymáshoz, a gyerekek „összenőttek”, sokszor azt hitték, hogy ikrek, egyre könnyebb lett velük az élet. Már máson is járt a fejem, elkezdtem újból főiskolára járni, másoddiplomát akartam szerezni. Eljött a munkába állás ideje, szép lassan megszoktuk ezt az életformát egy-két hónap alatt. 3-4 éves gyerekekkel könnyebb volt utazni, nyaralni, éjjel aludtunk, néha kettesben is kimozdulhattunk, szóval úgy éreztük, minden rendben. A védekezésünk még mindig bizonytalan volt, mert én nem akartam hormonális szert, sem spirált, a mechanikus dolgoktól idegenkedtünk, így nyitott volt az út a következő babának, aki hamarosan kopogtatott. Az ötödik évfordulónkon 4 hónapos baba mocorgott a szívem alatt! Januárban megszületett a 3. gyermekünk, újból egy kisfiú. Nagyon nehezen szoktunk hozzá, újra ki kellett alakítani egy megfelelő napirendet. Ez fél évet vett igénybe, addigra belerázódtunk, a csecsemővel járó mindennapi teendők is újra rutinná váltak. Csakhogy én sosem akartam 3 gyermeket, a férjemet is meg tudtam győzni, hogy legyen még egy baba két éven belül, így a következő év augusztusában már 6 személyes lett a családunk, egy újabb kisfiú érkezett hozzánk! Most már számomra is kerek lett a világ, boldogan éltük mindennapi életünket, kinőttük az autónkat, kiszorultunk a dolgozószobába, és sosincs nálunk csend, de már megszoktuk! Férjemnek is természetessé vált a nagycsalád, nem bánta meg, hogy így alakult az élete.



Újból elkezdtem gondolkodni a munkába álláson, már kivettem a szabadságaimat is, amikor… Gondolom, már kitaláltátok, mi történt? Igen, várandós lettem újra (felfedeztem egy természetes módszert a védekezésre, de nem vált be…), és most, 33 évesen elmondhatom, hogy 5 kisgyermek boldog és büszke anyukája vagyok. 1 lányunk született és 4 kisfiunk. Nem egyszerű az életünk, de szeretjük, és hálásak vagyunk Istennek, hogy meg van mindenünk, amire szükségünk van. Mindig kérdezik, hogy lesz-e folytatás? Terveink szerint nem, és most már tényleg nagyon odafigyelünk a védekezésre, de ha véletlenül összejönne még egy baba, nem vetetnénk el.

Ez az én történetem, és a tiétek? Nektek valóra váltak a gyermekvállalással kapcsolatos terveitek?

LEGOLVASOTTABB

Még ma vidd orvoshoz, ha ilyen tünetei vannak - egyre gyakoribb a betegség Magyarországon

A gyerekkori cukorbetegség nem játék, és sajnos egyre több gyermeket érint Magyarországon is. Milyen élete lesz a gyereknek? Hogyan lehet jól kezelni? Elfogadják majd a társai? Ezek a kérdések ijesztőnek tűnhetnek, de vannak gyakorlati, megnyugtató megoldások, amelyek segítenek a családnak és a gyermeknek eligazodni a diabétesz útvesztőjében.

Egyre több gyereket érint a magas vérnyomás - ez áll a háttérben

Az elmúlt húsz évben a magas vérnyomás előfordulása a fiatalok körében szinte megduplázódott. Ez már nem csupán statisztika, hanem figyelmeztetés, hiszen a korán jelentkező vérnyomásproblémák hosszú távon szív- és érrendszeri betegségekhez vezethetnek.

Rejtett válság: ezért kerülnek padlóra a kisgyermekes anyák Magyarországon

Pénzügyi hullámvasúton utaznak a magyar édesanyák: a CSED alatt még úgy tűnik, minden rendben, ám a GYES-korszakba lépve szembesülnek rendszer hiányosságaival. Rugalmas munkahelyek alig vannak, a fizetések bezuhannak, és a legtöbb anya magára marad a túlélési zsonglőrködéssel.

Anyai és apai nagyszülők: Miért más a gyerekek kapcsolata velük?

Aki figyelmesen nézi a családi összejöveteleket, az hamar észreveheti: a gyerekek valahogy mindig az anyai nagymamához húznak. Ott bújnak hozzá, nála akarnak ülni ebédnél, őt keresik, ha valami baj van. Az apai nagyszülők persze ugyanúgy szeretik az unokákat, mégis gyakran más a dinamika. De miért van ez így?

Egyszerű hátfájásnak gondolta az anyuka, amíg rá nem jött: 3. stádiumú rák volt

Amikor Courtney Liniewski hátfájásra panaszkodott, azt hitte, túl sokat ül az íróasztalánál. 34 évesen, két kisgyerek anyukájaként, krízistanácsadóként dolgozott egy pszichiátriai kórházban Milwaukee mellett - észre sem vette, hogy valami sokkal komolyabb dolog zajlik a testében. És ami a legfélelmetesebb: a tünetek olyan hétköznapiak voltak, hogy bármelyikünk figyelmen kívül hagyhatja őket.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja